Kínos baki az Apple-nél? iPhone 6 és 7-re optimalizált alkalmazások jelentek meg az App Store-ban

Dan 2013.09.08. 19:58 Apple, Kiemelt hírek 16 hozzászólás 1 835

Rövid ideig több App Store-ban is fellelhető alkalmazás kompatibilitásra vonatkozó részénél az iPhone 6 és iPhone 7 felirat volt olvasható. A “hibát” azóta kijavították.

A Verge információ szerint a bakit elsődlegesen az Apple hivatalos alkalmazásainál (iMovie, iPhoto, Pages, Keynote) észlelték, melyeknél rövid ideig az “optimized for iPhone 6” felirat volt olvasható. Angoltudás nélkül is viszonylag könnyen kiolvasható a rendellenesség, mely egyébként a laphoz beérkezett információk szerint régiótól függően jelentkezett.

A Verge egyik regisztrált felhasználója arról számolt be, hogy míg az említett alkalmazások amerikai App Store felületén az iPhone 5 felirat szerepelt, addig a kanadai iTunes link már az iPhone 6 jelzést mutatta. Mi több, az új-zélandi App Store esetében pedig az iPhone 7 felirat volt látható. Az Apple bár nem kommentálta az esetet, a “hibát” azóta kijavították. Az említett alkalmazásokra vonatkozó érdekességet a Verge több képen is megörökítette, melyek erre a linkre kattintva tekinthetők meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

16 hozzászólás

  1. Attesz - 2013.09.08. 20:04

    Lehet hogy húznak kedd este egy nagyot, és nem 5S-t jelentenek be, hanem 6-nak fogják hívni? Érdekes baki mindenesetre így két nappal a keynote előtt.

  2. CEB - 2013.09.08. 21:17

    Kivancsi vagyok mondanak e ra majd valamit… Amugy mar nagyon varom az IOS 7-et!!:)

  3. Multi - 2013.09.08. 21:57

    Kicsit cinkes, de már előfordult ilyen story…. Az IOS 7-et már én is nagyon várom….

  4. Nagy Ádám - 2013.09.08. 22:46

    Ez csak egy kérdés az első kommenthez kapcsolódik. Két hónapja van iphonom és naponta figyelem a híreket. Nem rossz a felvetésed amúgy az iphone 6-al szerintetek az lehetséges hogyha megkapja a 6-os nevet akkor nem egy teljesen új kinézettel érkezzen a piacra ?

    • Krisz - 2013.09.09. 06:49

      Ha követjük az apple eddigi stratégiáját akkor, de igen a 6-nak teljesen új kinézetet kéne kapnia, DE az applenek mióta más a feje azóta nagyon sok minden megvalózott, így ez miért ne változhatott volna. Mindenesetre remélem ez marad a régiben, mert az ip5 dizájn nagyon nem tetszik és a 6-ra remélem megváltozik.

  5. chris - 2013.09.08. 23:26

    azt en is varom, kibirtam h ne betazzak :).

  6. Bandita - 2013.09.09. 00:06

    Ja meg 7-lesz az uj iphone:-)

  7. Phoenix - 2013.09.09. 01:29

    Ez nem hír! :-(

  8. Belerofone - 2013.09.09. 07:00

    Érdekes hírek kerülnek előtérbe nap mint nap ahogy közeledünk a szeptemberi ” nagy ” eseményhez. Számtalan kérdés és megannyi okfejtés lát napvilágot. Ezek közül most megosztanék egy-két gondolatot a saját szemszögéből. Vegyük először górcső alá a lehetséges új termékek neveit. iPhone 5s illetve az iPhone 5c . Ez a két név természetesen oly sok lehetőségre ad okot . Gondoljuk végig … Ha valóban ezen termékek kerülnek a piacokra szeptemberben akkor egy év múlva hogyan fogjak hívni a következő generációs iPhoneokat ? Mert ugye ha a megszokott ütemtervet tartják ahogy eddig minden évben akkor jövőre érkezhet a 6- os és mellé a 6s illetve a 6 c . Ez ugye mar három termék ami véleményem szerint nem valószínű. Okos és logikus döntés valóban az iPhone 6 bejelentése lenne és az iPhone 6 c . Elhagyni az éves tuningokat hiszen egy új külsővel ellátott termék megis csak jobban eladható. A verseny a mobil gyártók között egyre szorosabb és igen az Apple -nek lépnie kellene . Én bízom abban , hogy most is egy végtelenül megbízható márka felülmúlhatatlan termékét kapjuk. A megbízhatóságot , szépséget , eleganciát , illetve a szoftveres stabilitást meg jo ideig uralni fogják ezek a termékek. Bizonyára más fórumokon is így van de azért ebben kételkedem , hogy a legújabb termék megjelenését követő két – három hónapon belül máris a következő termék külsejét , szépséget , tudását kutatják és beszélnek róla . Egyszóval bármi is debütál a héten az csak jó lehet :)

  9. aggressor - 2013.09.09. 07:51

    csak egy lesz.. és az 6 lesz…. c? cccc….

  10. aggressor - 2013.09.09. 07:56

    nem megy már az a bicikli, hogy ugyan azt a telefont adják ki újból, egy kis kamera tuning és kis sebesség növekedés

  11. Q - 2013.09.09. 12:40

    Egyre inkább reménykedem hogy 5c és 6 jön ki áááá :):):)

  12. Q - 2013.09.09. 12:42

    És egyre inkább úgy érzem rohadtul csalódott leszek holnap áááá :):):)

  13. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.09. 13:04

    Kurvára mindegy hogy fogják hívni…

  14. robert kulcsárí - 2013.09.09. 16:03

    újjlenyomat olvasó lesz az 5s-en

  15. tottypatt1986 - 2013.09.15. 13:21

    Azért iPhone 5S, mert nem új design, csak a “régi” 5-ös kissé feljavított változata. Az már más kérdés, hogy az iPhone 5 sem túl régi darab az almás gyártónál.
    A C pedig azért 5C, mert “cheap”, azaz olcsó.
    Nem fémburkolatú, hanem műanyag és még pár dolog biztos más mint a 5-ben vagy az 5S-ben, ezért lesz olcsóbb.
    Végre rájött az Apple, hogy készülékei így nagyobb célközönséghez is el tudnak jutni, hisz olcsóbb iPhone-ra megnő a kereslet, és persze a cég profitja is nagyobb lesz. Ez egy piaci rés, amit eddig kihasználatlanul hagytak és ezáltal előnybe juttatták a versenytársakat, hisz androidba például van olcsó, közepes és drága készülék is, hogy mindenki pénztárcájához mérten tudjon választani.

    Ha bejön nekik ez az újítás, akkor tovább is gondolhatják a dolgot és majd jöhet a teljesen új iPhone 6 (illetve olcsóbb verziója egyidejű megjelenéssel: iPhone 6C), majd jöhet később az iPhone 6S, illetve iPhone 6SC. Így már párban tudják árulni a drága és olcsó készülékeket.
    Viszont az is lehet megmaradnak ennél a legújabb “receptnél” és meghagyják az új iPhone 6-ot, majd egyeduralkodónak, majd utána kiadják egyszerre az iPhone 6S-t és az iPhone 6C-t.
    Van ebben lehetőség, amire úgy tűnik az Apple mostanában kezd nyitni, rájöttek, hogy válság van, és fontos, hogy ne csak az USA-ban tudják a készülékeiket eladni.

Szólj hozzá Te is!