Bréking! Hivatalossá vált! Szeptember 10-én Apple-event!!!

Dan 2013.09.03. 19:01 Apple, Kiemelt hírek 33 db 2,749

Eddig csak sejteni lehetett azt, ami mostanra hivatalossá vált: kiküldte a szeptember 10-ére szóló sajtómeghívókat az Apple.

A várakozásnak tehát úgy tűnik ezennel hivatalosan is vége, kiküldte szeptember 10-ére szóló sajtómeghívóit a cupertinoi óriásvállalat, hogy egy újabb nagyszabású médiaesemény kapcsán mutassa be legújabb generációs termékeit.

A meghívón található “This should brighten everyone’s day.”, azaz “Ez biztosan feldobja majd mindenki napját” szöveg, (illetve a színes motívumok) alapján egyelőre nehéz bármiféle következtetést levonni, azt azonban szinte biztosra vehetjük, hogy rendkívül izgalmas eseményeknek lehetünk majd tanúi jövő hét kedden.

Az esemény ottani idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik majd, melynek a vállalat cupertinoi főhadiszállása, vagyis az Apple Campus ad majd helyszínt. Hogy az Apple élő stream-es videó formájában sugározza-e majd az esemény mozzanatait egyelőre nem tudni, de mindezektől függetlenül az iPhoneHungary – ahogy azt már megszokhattátok – ismét élőben követi majd az eseményeket, így nem maradhattok le semmiről. Tartsatok velünk jövő hét kedden, hiszen egy valóban izgalmas estének nézünk elébe.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 33 db

  1. Szesze - 2013.09.03. 19:23

    Már várom nagyon….egyébként mindig sokat szoktam röhögni ahogy a közönség minden mondat után tapsikol meg ujong :) :)

  2. Bandita - 2013.09.03. 19:27

    Ez így van :-)))

  3. Marianna - 2013.09.03. 19:33

    Várom nagyon!!!:)

  4. Bandita - 2013.09.03. 19:36

    Én félek tőle!Nem tudom az 5-ösöm mennyit fog érni egyik napról a másikra:-( Nem számítana a pénz akkor várnám nagyon.

  5. Szabogabor10 - 2013.09.03. 20:20

    Várom már én is. :)

  6. Ádám - 2013.09.03. 20:36

    Azt lehet kérni, hogy ipadről tudjam követni a streameteket? Előre is köszönöm

  7. Ifan - 2013.09.03. 21:22

    Bandita, ne iphon-t vegyél, inkább aranyat. Telefonnak meg jó lesz neked valami egyszerű Samu, amit megveszel 10000 Ft-ért és két év alatt csak ennyit buksz rajta. Nem értem miert kell ilyen embereknek új iphone. Ez használati tárgy, nem befektetés!!!!!!

  8. Huba - 2013.09.03. 21:23

    Videó stream lesz?

  9. CEB - 2013.09.03. 21:39

    Alig varom mar vegre valami feldobja a szurke sulis napokat :D

  10. Gaba - 2013.09.03. 21:56

    Bandita! Mit vártál? Azt, hogy veszel egy új iPhone-t és utána megáll a technológiai fejlődés?! Fejezd már be a siránkozást, hogy most mi lesz az iPhone-od értékével! Élvezd, és ne add el!

  11. Mo - 2013.09.03. 21:57

    Az a baj,hogy Bandita is egy 5eves szintjén áll ezek szerint.És ilyen vesz Apple termeket.Mennyit fog érni az 5 ösöm?!!!!Jesszus!!!!

  12. Huba - 2013.09.03. 22:26

    Videó stream lesz??

  13. Bandita - 2013.09.03. 22:53

    Mo én az olcsóbb iphone miatt stresszelek de biztos 230-ért nem veszek telót!

  14. Bandita - 2013.09.03. 23:02

    Azért érdekes ez a téma nem érdekel senkit vagy csak én vagyok itt csóró?

  15. Yeti - 2013.09.03. 23:03

    Amennyit a 6 -os 1,5 év múlva… Egyébként érthető, félti. Ezért nem kell vadi új, csúcs mobilt venni. Nekem iPhone 2 g -m is van, sokkal jobb mint 3,4,5,6 stb s nem feltem

  16. chris - 2013.09.03. 23:06

    az i5ot meg nem lesz erdemes cserelni, eleg proci van meg az ios7hez boven. majd i6ra…

  17. Kubai15 - 2013.09.03. 23:11

    Apple TV-n lehet majd élőben nézni?

  18. Lvgaben - 2013.09.04. 00:11

    5rol folosleges cserelni szerintem is, en is mindig a 3,4,5 es jovore a 6ot fogom megvenni

  19. Bandita - 2013.09.04. 00:27

    Végre valaki nem hülyéz le!

  20. Vagány - 2013.09.04. 00:41

    Bandita ! Nem vagy az!

  21. Templomos - 2013.09.04. 00:49

    Nem ertem miert kell így beszelni vagy írni egy blogtarsrol… Miert lenne hülye? Moderacio fontos, es az udvariassag, kulturalt reakcio szinten az.

  22. Csontee - 2013.09.04. 06:22

    Nem tudom mit fikazzatok Banditat az első posztjáért,az O szempontja is egyfajta megközelités az eseménnyel kapcsolatban,amire más még csak nem is gondolt!Anno En is eladtam gyorsan a kintről rendelt 2g-t mikor itthon elkezdte a T-mobil hivatalosan forgalmazni az utódot,félvén hogy azonnal zuhanni fog az ára,de nem igy történt..Szerintem ezt az oldalt csak az tudja nézni,aki keményen megdolgozik az áráért,nem pedig apuci,vagy ajándék vagy vmi bovli szolgáltató csomagban részletre szerzi be,tök mindegy hogy ez 200 ezer Ft,vagy 10.Aki nem annyira teheti meg azonnal is szeretheti a jót és lehet elkötelezett a márka iránt..Az eseményt mindenki várja,Ki-Ki másért…Ennyi!

  23. epstipeti - 2013.09.04. 08:08

    Meg a helyesírás is!

  24. Ifan - 2013.09.04. 09:04

    Kedves Templomos, nem az a baj, ha valaki amiatt aggódik, hogy nem fogja tudni használni a telefonját és csak azért le kell cserélni, mert a gyártók ebbe hajszolják bele. Én az ilyen tipikus surmokon tudok kiakadni, akik (mint Bandita is írta) nem képesek elfogadni, hogy ez egy használati tárgy (mint egy auto), de nekik valamilyen általam nem megmagyárázható okból (anélkül, hogy meg tudnák fizetni) a legújabb kell, es azon aggódnak, hogy most mennyit “buknak” a készüléken, vagy nem lesznek elég “trendek”, ha nekik nem 5S-ük lesz. De hát mi magyarok már csak ilyenek vagyunk. Mindenki, de legalábbis rengetegen drágább autót vesznek, nagyobb házat építenek, mint amit megengedhetnének maguknak, persze a bankok pénzén, aztán ha vissza kell fizetni, akkor lehet a bankokat, meg a gyártót szídni, hogy miért kér kamatot, vagy miért fejleszt folyamatosan. Ha szükséged van rá és meg tudod fizetni, vegyél, ha nincs rá szükséged, vagy nem engedheted meg magadnak ne aggódj, attól nem vagy kevesebb, hogy nem a legújabb iphonod van.

  25. DoniPhone - 2013.09.04. 10:03

    Én már várom a megjelenést. Most i5 használok de amint kijön az 5s én rögtön kapok egyet tesztelni, na meg az lesz a munka telefonom. Mondjuk könnyen beszélek, mert ingyen kapom ezért hálával is tartozom a munkahelyemnek :)

  26. Tag Heuer - 2013.09.04. 11:36

    Volna 1 kérdésem.A Szeptember 10 bemutató után,mikor lessz elérhető az ios7?Köszönöm

    • Dan - 2013.09.04. 12:22

      Kedves Tag Heuer,

      Bár még nem hivatalos, de nagyon úgy fest, hogy szeptember 10-én a GM verziót jelentik be, így az új rendszert valószínűleg 1 héttel később lehet majd letölteni. A forgatókönyv persze változhat, jövőhéten meglátjuk :)

  27. Bandita - 2013.09.04. 13:11

    Értsétek meg nem azért parázok mert ha jön az 5s nem leszek trendi vagy elavult lesz a telefon tudom,hogy jön ki évente az új,hanem azért mert amiért Szombat,Vasárnap túlóráztam 12-óráztam,hogy meg tudjam venni áhitott telefont,erre kiadnak egy ugyanolyat műanyag házban mondjuk 100e-ért,ennek folyamánya,hogy nem ér a telefonom 80e-ret!Olyan mintha kiszórtam volna a pénzt az ablakon!Azért nem ekkora áresésre számítottam nem egész egy éve!És akkor felteszem a kérdést ki invesztál bele most egy 5s-be 250-e forintot ha jövőre egy műanyag házast ugyan ezzel a paraméterekkel megvesz fele árban!Persze ez csak akkor igaz ha megegyezik majd a tudásuk!De egy idő után majd megnézzük mik az újdonságok aztán megveszük egy év múlva olcsón?

    • laci1117 - 2013.09.04. 19:18

      Ebben viszont igazat adok neked… az én 4s-em szép porfogó lesz ha telefont cserélek, mert a kutyának se kell majd :) viszont ha most megnézed üzletben a 4s függetlenül 180.000.- ez leesik majd kb 140.000.-re az 5C “olcsó” iPhone tuti nem lesz olcsóbb 200.000.-nál szóval ez nem nekünk lesz olcsó, hanem az amcsiknak :)

  28. dani - 2013.09.04. 14:25

    Eddig is így működött. Kijött a 4, megnézted mit tudott, egy év múlva kihozták a 4S-t, a 4-nek levitték az árát és megvehetted olcsón, és így tovább a 4S-sel, majd valószínűleg most az 5-tel.

    Ha nem akarod eladni, akkor egyébként mit izgulsz azon, hogy mennyit fog érni a telefonod? Vagy ha ennyire parázol tőle, akkor add el most, aztán vedd meg a következőt…

    A gyártók egyébként magasról tesznek arra, hogy a használtpiacon milyen árakon lehet bűvészkedni, egy büdös vasat nem látnak utána belőle…

  29. Mo - 2013.09.04. 19:30

    Bandita nekem 4s-em van megdolgoztam érte és már 1x írtam egY kommentben engem pl nem érdekel mennyit fog érni nekem nagyon bejön,es nálam fog megrohad….vagy az asszonykanal.De egy biztos nem szabad rágörcsölni mennyi lesz a telod inkább ha zavar miert nem vártal az újabbra?De ha 5 ösöd van örülj neki és hagyd abba a sirankozast nekem 4s van es ennyi.Te nyertel!De ha gondolod 10000 megveszem a telod a macskamnak?!

  30. LALI - 2013.09.04. 19:34

    Már várom a jövőhetet!

  31. Alex22 - 2013.09.05. 08:49

    Próbálok minden egyes kommentet valamilyen nézőpont szerint megközelíteni és próbálom megérteni,de a technika ilyen,fejlődik ha megengedheted magadnak lecseréled,ha nem akkor majd idővel megteszed…
    Nem gondolnám,hogy egy akkora cég,mint az Apple óriás árréssel dolgozna,ha meg mègis,akkor jócskán vesztene a presztízséből,de ez az én véleményem.
    Vannak ettől sokkal fontosabb dolgok,hogy milyen telefonunk van, nem ettől leszünk többek vagy kevesebbek!

Szólj hozzá Te is!