Az iOS az egyik legbiztonságosabb mobil operációs rendszer

Dan 2013.08.28. 20:11 Apple, iOS 4 hozzászólás 1 566

Az amerikai kormány által készített nyílt felmérésből többek között kiderül, hogy az iOS egyike a legbiztonságosabb mobilrendszereknek, míg az Android továbbra is elsődleges célpontja a biztonsági támadásokból származó problémáknak.

Érdekes információk olvashatók ki az amerikai kormány és az FBI által készített, de a Public Intelligence jóvoltából megosztott Malware fenyegetéseket bemutató diagramból. Az infógrafika ezúttal a legnépszerűbb piacon lévő mobilrendszereken történő szoftvertámadások gyakoriságát, illetve az adott rendszer gyengeségeit kihasználó Malware fenyegetések százalékos megoszlását mutatja be a tavalyi évre vonatkozóan.

Ezen nyilvánosságra hozott adatok szerint továbbra is az Android – mintegy 79 százalékkal – az egyik legfőbb célpontja a biztonsági hibákat kihasználó támadásoknak, míg második a Symbian, a maga 19 százalékával. Az iOS-t (0.7%), a BlackBerry-t (0.3%), de még a Windows (0.3%) mobilplatformot használó készülékek tulajdonosai is fellégezhetnek, hiszen jól látható, hogy ezek a rendszerek a legbiztonságosabbak a külső szoftveres (Malware) támadásokkal szemben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

4 hozzászólás

  1. chris - 2013.08.28. 22:12

    zartsaga miatt nem is csodalkozom rajta, aki programozta es ismeri a kotottsegeket…

  2. Krisz - 2013.08.28. 22:14

    Pont most jelentkezett egy személy az ellopott iphoneommal, hogy megvásárolta egy üzletben hála a find my iphone távoli jelkódzáras rendszerének nomeg a vásárló becsületességének :)

  3. lackoo - 2013.08.29. 08:59

    Nyilván vásárolta.. és a boltban be sem kapcsolták előtte(?), csak miután hazavitte derült ki hogy lopott/elvesztett telefon! Ne legyél naív!

    De a tény, hogy visszakaptad, vagyis inkább visszavásárolhattad még mindig az egyik legszerencsésebb megoldás a Te oldaladról (is!).

  4. dani - 2013.08.29. 20:52

    Nem zártság/nyíltság kérdése ez…

    Lehet szépítgetni, hogy Linux alapú, de ebből a szempontból az Android egy sima Java, semmi több. Mivel minden védelem annyira erős, amilyen leggyengébb pontja, az Android ilyen szempontból el is vérzett. A Javaval való bűvészkedést egy kezdő hackernek is ismernie kell, annyira alap ma már.
    Ezt csak tetézi, hogy sokkal nagyobb számban vannak jelen a Droidos telefonok a piacon. A Play Storeba, hogy mi kerül fel azt a kutya sem ellenőrzi.

    Amúgy az igazán mérvadó a második rész, hogy sokkal többen használják, ha az iOS-t használnák ilyen aránnyal az Androddal szemben, akkor lehetne akármilyen zárt, meg OSX kernel, azt támadnák ilyen számban.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.