Végre: megérkezett a Telekom vadonatúj alkalmazása iOS-re

Dan 2013.08.24. 16:06 Apple, Programok 17 hozzászólás 2 070

Hosszas várakozás után a Telekom magyar ügyfelei számára is elérhetővé tette a mobilszolgáltató iOS-re és Android-ra optimalizált kisokosát. Díjmentes egyenleg és adatforgalom lekérdezést, beépített üzletkeresőt, és digitális számlabefizetést is nyújt a Telekom app, mely szinte pillanatok alatt az alkalmazásboltok favoritja lett.

A Magyar Telekom hivatalos sajtóközleménye szerint az új Telekom alkalmazással a Telekom ügyfelei immáron mobiltelefonjaikról is intézhetik ügyeiket, melyek között díjmentesen kérdezhetik le az aktuális hónapra vonatkozó számlaegyenlegüket, adatforgalmukat, az elküldött sms-ek számát, valamint a számlájuk állapotára vonatkozó egyéb adatokat is.

Szintén újdonság, hogy az alkalmazással letölthetők illetve kifizethetők a mobil számlák, illetve az app révén részletes tájékoztatást lehet kérni a Telekom Kapcsolat Program akcióiról és nyereményjátékairól. A kedvezmények igénybevételéhez ráadásul nincs szükség a hozzátartozó Kapcsolat kártya felmutatására, ugyanis annak digitális változata az alkalmazáson belül is elérhető, így csaknem mindig kéznél van.

Az applikáció egyébként egy beépített üzletkereső opcióval is rendelkezik, mely az aktuális pozíciónkat felhasználva kilistázza a hozzánk legközelebbi Telekom üzleteket. A magentás vállalat nemes egyszerűséggel csak Telekom névre keresztelt alkalmazása ingyenes tölthető le iPhone-ra, iPad-re, és iPod touch-ra, mely láthatóan igen népszerűvé vált a felhasználók körében, az eddigi visszajelzések legalábbis kimondottan pozitívak. Nektek, hogy tetszik?

Telekom alkalmazás (AppStore Link) Telekom alkalmazás
Fejlesztő: Magyar Telekom Ltd

Besorolás: 4+4.53601

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

17 hozzászólás

  1. Zoli - 2013.08.24. 17:01

    Igen megerkezett kb mar 1hete…..

  2. aggressor - 2013.08.24. 17:33

    akkor tedd már fel a telefonodra, és rá jössz, hogy az egyenlegen kívül semmi más adatot nem mutat… annyira tetszik mint a te hülyeséged..

  3. Zzord - 2013.08.24. 17:33

    Miert vettek ki a kommentet?

  4. aggressor - 2013.08.24. 17:34

    csinálhatnának rád is egy aplikációt, hülyeséget ne írrj

  5. Zzord - 2013.08.24. 17:34

    Vegre megerkezett !!! Enelkul nem is tudnèk èlni !!

    Megèrte errol egy cikket irni !!

  6. Pietro - 2013.08.24. 20:13

    Vicces, hogy a számlatörténetben mutatja, hogy márciusban nem fizettem be a számlámat, ergo tartozásom van. Pedig végigjárva a magyar bürokrácia bugyrait, elnézést kértek tőlem a tévesen kiszámlázott tételért. Még jó, hogy nem kattintottam rá a befizetés gombra. :)

  7. Netuddki - 2013.08.24. 21:19

    Az egész ország telekom lázban ég….

  8. Nagy István - 2013.08.24. 21:39

    Szinte semmire nem jó!

  9. Goya - 2013.08.24. 23:44

    Már már a végletekig haszontalan…

  10. iPad felhasznalo - 2013.08.25. 07:31

    A holdraszallas utan a legfantasztikusabb hir, amit hallottam!

  11. Netuddki - 2013.08.25. 08:15

    Ember a holdon? Aztaaaa…..

  12. Theutus - 2013.08.25. 15:54

    Jobban örülnék annak, ha normálisabb lefedettséget biztosítanának…

  13. Építész - 2013.08.25. 22:56

    Álmatlanul forgolódtam!
    De most végre teljes a boldogság…
    Ezt a kalap szart!!!
    Ilyet csak a T megbízásából lehet írni…
    Gondolom volt rá 200 ezer forint. Na olyan is lett…

  14. LALI - 2013.08.26. 08:15

    Én szerintem ennek az alkalmazásnak semmi értelme, mert otthon van számítógépen internet……. és ott a: http://www.t-mobile.hu
    vagy androidos telefonomon van ennél jobb és hasznosabb, szintén t-mobile szolgáltatású alkalmazás:a:,,Műsorújság,,, alkalmazása…
    magyar nyelvű, és mindég csak bele kukkantok és mindég tudom mikor kezdődik az a film amely érdekel, sőt a film kezdete előtt 10 perccel-i értesítőt is belehet bármikor kapcsolni! és ez figyelmeztet hogy mikor kezdődik a téged érdeklő műsor! :)

  15. SEGA - 2013.08.26. 14:35

    Persze sehol nem írták, hogy “csak” lakossági ügyfeleknek működik. Ezért használhatatlan, még szerencse, hogy ingyenes, törlöm is gyorsan!

  16. LALI - 2013.08.26. 18:15

    pl: letöltöttem egy olyan T-mobile-os alkalmazást ami először hasznosnak tűnt, mivel ingyenes egyenlegfeltöltést, és vásárolhatok akciósan autópálya matricát valamint Budapesti ÁLLATKERT-be vásárolhatok belépőt ezt írták róla!

    És olyan jó hogy eddig nem írták ki hogy csak havidíjas előfizetőknek van ez a alkalmazás!

  17. Fehérsólyom - 2013.08.28. 08:09

    Hasznos alkalmazás, bár még fejleszteni kéne. Jó lenne a többi szolgáltatónál is ilyen.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.