iTunes Festival: 30 napon keresztül ismét koncerteket nézhetsz

Helme 2013.08.21. 15:00 Programok 2 hozzászólás 526

Az Apple ismételten elérhetővé tette az iTunes Festival alkalmazást, mellyel lehetőségünk lesz élőben követni a legnagyobb előadók londoni koncertjét 30 napon keresztül. Az almás vállalat minden évben megrendezi azt a koncertsorozatot, ahol világsztárok lépnek fel egy-egy estén Londonban. Jegyek egyáltalán nem kaphatóak, sorsolás révén lehetnek ott élőben a szerencsések. Akik pedig nem Nagy-Britanniában élnek, azok streamen követhetik nyomon a bulikat.

Az Apple minden évben kiad hozzá egy hivatalos alkalmazást. A magyar AppStore-ban csupán 2012 óta elérhető, de ezen a kiváló szokásukon nem változtattak, így idén is megtalálható a hazai virtuális boltban. Természetesen a zenei élményt ingyen adják, nem kell fizetni a programért. A 4.0-ás változat egy frissített külsőt kapott, illetve feltöltötték az előadók listáját.

Személyes véleményünk szerint a tavalyi lineup kicsit jobb volt, de ebben az évben sem kell szégyenkezni. Olyan fellépők vannak a repertoárban, mint Avicii, Lady Gaga, Justin Timberlake vagy éppen Katy Perry. Szeptemberben indul a móka, azonban az alkalmazást már most is le lehet tölteni. Mindenképpen érdemes ha van olyan előadó, akit Te is szeretsz. Melyik fellépést várod a legjobban?

iTunes Festival (AppStore Link) iTunes Festival
Fejlesztő: Apple Inc. – iTunes

Besorolás: 12+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

2 hozzászólás

  1. Axon - 2013.08.21. 15:54

    Majd a ha igazi “zene” is lesz letöltöm

  2. Arkish - 2013.08.21. 17:24

    Kb

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.