Gyengén kezdett a Jobs film: csupán 6,7 millió dollár a nyitóhétvégén

Helme 2013.08.19. 16:31 Steve Jobs 32 hozzászólás 1 103

Asthon Kutcher főszereplésével készült Steve Jobs életrajzi film, a Jobs, kiábrándítóan rosszul teljesített az amerikai mozipénztáraknál a nyitóhétvégén. Csupán 6,7 millió dollárt sikerült összekaparnia, mellyel a box office toplistán csak a hetedik pozíciót tudta megszerezni. A Jobs-ot, a korábbi Apple dolgozók is kritizálták, mert szerintük egyes részek nem igazán úgy jelentek meg a mozivásznon, mint ahogyan azok a valóságban történtek, de a kritikusok sem voltak teljesen odáig a filmért.

Bár a 6,7 milliós nyitás annak fényében nem tűnik rossznak, hogy a gyártási költségvetés csupán 12 millió dollár környékén mozgott, mivel szinte biztosan visszahozza mindazt, amit ráfordított a stúdió. Azonban a szakemberek azt várták, hogy legalább 12-15 millió dollárt robbant az első napokban. Ez nem jött össze, pedig 2300 vásznon vetítik, ami nem számít egyáltalán kevésnek.

Információ! A The Social Network, mely Mark Zuckerberg Facebook alapítását mutatja be, összesen 44 millió dollárból készült. A kezdetekkor 2771 vásznon mutatták be a filmet, a nyitóhétvégén pedig összesen 22 millió dollárt zsebelt be. A mai napra az összbevétel meghaladta világszerte a 100 millió dollárt.

A külföldi filmes blogok szerint azért hasalt el a pénztáraknál ez az alkotás, mert a közösségi értékelések is rosszak. Az IMDb-n mindössze 5,5 pontot kapott, Metascore-n is csak 43-at tudott összeszedni a 100-ból, míg a Rotten Tomatoes-on elkeserítő 25%-on áll. A BoxOfficeMojo blog szerint komoly hiba volt Asthon Kutcher-t választani a főszerepre, hiszen őt elkönyvelték komikus karakternek, – holott azért megmutatta, hogy nem csak abban jó – így a drámába való átültetés nem igazán tudott eredményes lenni.

Mi azt mondjuk, hogy a kritikák ellenére is kötelező minden Apple fanatikusnak megnéznie a filmet moziban. Azon gondolkodunk, hogy ha elkezdik itthon is játszani, akkor egy közös, iPhoneHungary-s filmnézést tervezünk Veletek. Te benne lennél?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

32 hozzászólás

  1. CEB - 2013.08.19. 16:45

    Én benne lennék ;) és tuti megfogom nezni a filmet! :)

  2. Czenemarcii - 2013.08.19. 17:05

    Szerintem nem lehet rosz film. En biztosan megnézem!

  3. Berry - 2013.08.19. 17:14

    http://youtu.be/ag4gJ5BxvCM Új magyar feliratos előzetes…

    • Helme - 2013.08.20. 16:10

      Kérlek az MM-át semmilyen formában ne reklámozd nálunk, vagy kénytelenek leszünk kitiltani.

  4. Dàvid - 2013.08.19. 18:09

    Tuti hogy meg fogom nézni :))

  5. Thomas - 2013.08.19. 18:47

    Jó lenne egy ilyen közös filmnézés

  6. strucc007 - 2013.08.19. 18:52

    Félek, hogy ez egyenesen DVD-n fog csak megjelenni Mo-on, moziba egyáltalán nem fog kerülni.

  7. saaaXo - 2013.08.19. 19:26

    Ott a helyem :)

  8. Shepard - 2013.08.19. 19:40

    Èn is mennèk :)

  9. Kenyér - 2013.08.19. 19:58

    Ha lesz itthon és lesz ihungary-s filmezés tuti ott leszek! :)

  10. Ervin - 2013.08.19. 20:23

    Én is szívesen megnézném és szerintem nagyon király ötlet a közös filmnézés! De melyik moziban?

  11. Rotring - 2013.08.19. 21:28

    Naná, csak mikor kezdik el itthon vetíteni?

  12. bobike2002 - 2013.08.19. 21:45

    Engem is érdekelne a közös film nézés

  13. Krisz - 2013.08.19. 22:59

    közös film??? Mi az időpont? :D szívesen ott lennék, főleg egy ilyen filmen

  14. iAngel - 2013.08.20. 07:47

    Mindenkeppen ott leszek.

  15. MGaborJ - 2013.08.20. 14:03

    A “számító emberek” avagy a “szilíciumvölgy kalózai” ugyanezt tudja de attól én meg fogom nézni:)

  16. Q - 2013.08.20. 14:29

    Ashton kutchert azért volt hiba választani, mert egy tehetségtelen díszbuzi. Másrészt örülök hogy nem robbantanak bankot a filmmel, (bár ez csak nézőpont kérdése) utálom, rühellem, csandázok attól, amit Hollywood művel manapság, mindenből az utolsó cent profitot is kitépik. Az imdb-nek se higyjetek, sok majom amerikai 15 éves csak a 10pontot és az 1-et ismeri, nézzétek csak meg az Amerika kapitányt, 6.8 pont, (emberiségre vetett hitnek vége)

  17. Berry - 2013.08.20. 18:56

    Egy hülye kérdés a szerkesztőkhöz: mi bajotok van egy,az App Storeban hiánypótló magyar,ingyenes alklamazással? Ez a kitiltogatósdi minek szól? Nem reklámozni szeretném,köszönjük,teljesen jól megy a szekér az iHungary nélkül is,csak nem értjük ezt az elutasító magatartást! Szerintem egy Apple blogon (ha már van valaki,aki készít feliratos előzetest a Jobs filmhez) érdemes lenne támogatni. Mi is össze fogunk a többi filmes oldallal,ne pedig vicsorgunk egymásra bután. Bennünk meg volt a szándék a normális együttműködésre,ez nem rajtunk múlt. Ahogy a “másik” -tudod,a jóval nagyobb- magyar Apple oldallal tudunk normálisan együtt dolgozni,ez Veletek sem lett volna elképzelhetetlen dolog. A weboldalon,az appban a Ti logótok is el fért volna bőven… Bár lehet,hogy ehhez fel kellene nőni szerintem. Ha az reklám,hogy szóba került (nem én dobtam fel) egy közös vetítés,s jelzem (amit Ti valamiért nem vagytok hajlandóak) hogy tervezés alatt van egy ilyen(úgy hogy nem írom ki a pontos fb elérhetőséget) akkor én kérek elnézést. Lehet,hogy az a gond,hogy egy ingyenes appot (amiből nincs bevételünk,csupán azért készítettük,mert film fanatikusok vagyunk,s ilyen tényleg nem volt a Storeban) nem vagyunk hajlandóak pénzért reklámoztatni?!? Tanuljatok meg egy szót: bartel!!! Senkit nem akarok megbántani,csak ez úgy bennem volt. Vicc,hogy (nem csak az iHungary) pénzt kérnek azért,hogy egy ingyenes magyar appról egyáltalán szóba hozzák. Ezzel a lendülettel esetetek el olyan lehetőségektől,amivel az iHungary csak több lehetett volna,hiszen a támogatóinknak köszönhetően rengeteg felajánlásunk van,s ebből ide is jutott volna bőven! Nem az észt akarom osztani,de ez a hozzáállás elég szánalmas!

    • Helme - 2013.08.21. 04:36

      Nagyon remélem, hogy a kérdés költői volt: az Apprítós dolog miatt van tabulistán nálunk az MM. Gondolom érthető, hogy miért. Mi nem szidtuk az MM-át, egyszerűen annyit kérünk, hogy ezt ne nálunk csináljátok. Leírtuk azt, hogy az iPhoneHungary közös filmnézést szervez, erre elkezdtek jönni azzal, hogy Ti is szerveztek. Okés, nekünk ezzel semmi problémánk nincs, de ne itt hirdessétek. Szó sem volt közös szervezésről, ezzel meg sem kerestetek minket. Egyedül egy traileres emailt küldtetek, de nem számoltunk be róla pont a fent leírt okok miatt.

      Demeter Zoltán pedig állandóan fikáz minket, plusz lázít. Ezek után egyértelmű, hogy semmilyen szinten nem vagyunk hajlandóak beszámolni arról a dologról, amihez köze van. És ez vonatkozik Patrikra is, akinek a fizetős (!) alkalmazását promotáltuk ingyen, mert hazai alkalmazás. De amit utána csináltak az felháborító volt. Sok sikert kívánunk az alkalmazáshoz, de mi semmilyen formában nem fogunk beszámolni róla.

      (Plusz a Magyar iPhone közösségnek csak az FB oldala nagyobb, látogatottságban kisebb, mint mi ;) )

  18. Berry - 2013.08.20. 18:57

    Jahhh,akkor jegyzem a bejegyzést: Demeter Zoltán,az iHungaryn ki nem mondható projekt egyik nyűzsgő emberkéje…

  19. Lvgaben - 2013.08.20. 21:58

    Szeretem a dramat, es ha mar ez a parbeszed igy itt van, hozza is szolok ;)
    ‘Gondolom en’ az ihungarynak az volt a gondja, h csak igy se szo, se beszed, sitty-sutty, felba..od ide a reklamodat, elozo egyeztetes nelkul. Raadasul iphonrol neztem, mint a legtobben, es egy darab feliratot nem lattam az elozetesedben…
    Apa akarmennyire is gizda vagy, es jol megy a biznisz ennek nem ez a modja.
    Ha nem engedik, nem engedik, nem kell ide irogatnod mint egy 10 eves… Ehelyett inkabb megprobalhattal volna olyan megoldast keresni, normalis hangnemben, ami mind a kettotoknek megfelel. Persze ez vagy jon intelligenciabol, vagy megtanulod, vagy bele se kezdj…

  20. Berry - 2013.08.21. 02:06

    Ligaben: akkor YouTube használat I.rész:be kell kapcsolni a feliratot,a jobb oldalon a CC menüben. Meg volt annak rendje és módja szerint kapcsolat felvételnek,az első feliratos előzetest le is hozta az iHungay is,majd miután az az oldal a projekt mögé állt,ahonnan másolják rendszerint az cikkeket ezen az oldalon valahogy tabu lettünk. A második előzetesről is kapott az iH értesítést(ahogy a többi oldal is),annyira nem méltattak,hogy “k@pd be…” Ahonnan én jövök ott akkor is szoktak reagálni,ha elutasító a válasz. Nem az a baj,hogy elutasít,hanem az,hogy ovis módjára hallgat valamiről,ami az itt megforduló emberek egy részét érdekelheti,s pénzt várna el olyan dologért,amiből nekünk nincs bevételünk,csupán lelkesedésből kezdtük el csinálni. Itt jegyzem meg,hogy nem csak az iH áll így hozzá a dolgokhoz. Csak akkor fel merülne a költői kérdés,hogy ha a magyar fejlesztőket nem támogatja,akkor ki a fenét?!? Azzal nincs baj,hogy ha bevétel keletkezne az app letöltésből,természetes dolog,hogy pénzt kérnek egy vagy több PR cikkért,előkészületben van a következő appunk,aminek az angol (!!!) verziója fizetős lesz,a magyar ingyenes,de most nem is erről lett volna szó,szimplán közöltük az iH-l,ha már az első előzetest le hozta,akkor a film debütálása alkalmából itt a második is,feliratkozva. Még valami,szándékosan nem is említettem az appot(az eddig cenzúrázott részben sem volt benne),csupán mivel a film vetítésről ment a téma jeleztem,hogy szervezzük a nagy termes vetítést,amire eddig a pontig biztosítottunk volna 30-50 jegyet az iH-nak is,annyi feltétel lett volna,hogy játék keretében találjon gazdára a jegy kupac… Ha ebben rossz szándék,reklám,bármi tiltandó dolog van,akkor beismerem,velem van a baj…
    Részünkről lezártnak tekintendő az ügy,csupán fáj,hogy a magyar fejlesztőket ellenségnek tekintik ilyen-olyan (maguk sem tudják pontosan milyen) indokok miatt. Ha esetleg szervezne az iH vetítést sok sikert kívánok hozzá,legalább szembesülnek vele,hogy mennyibe kerül egy mozi terem bérlése,mennyi idő a forgalmazótól engedélyt kérni a vetítésre (főleg ha csak DVD formátumban jelenik meg). Pont

    • Helme - 2013.08.21. 04:43

      A másik: pontosan honnan is másoljuk a cikkeket? :) Mi soha nem másolunk magyar portálról, de egy próbát megért ;)

  21. Berry - 2013.08.21. 05:32

    http://iphonekozosseg.com/2013/07/03/itt-a-jobs-film-plakatja/

    Össze lehet hasonlítani a Ti akkori cikketekkel… És ez csak egy példa a remgetegből…

    Érdemes lenne elgondolkodni azon,hogy az adminokat jelezzétek valamilyen szinten,hiszen iPhone/iPad verziónál mezei felhasználónak tűnik a hozzászólása,s remélem azt nem gondoljátok,hogy mindenki minden egyes admint név szerint ismer…

    Az oldalatok látogatottságáról nem tudok nyilatkozni,de ha valakinek az fb oldalát négyszer annyian követik ott nem hiszem,hogy igaz ez a megállapításotok… Egyébként az említett oldalról pont ekkora arányban nézték meg többen az első előzetest,mint az iH oldaláról… Ennyit az olvasottságról!

    Kéne egy kicsit kutatni a mailok között,egyszerre lett minden Apple oldalnak fel dobva az ötlet,még júniusban,így kezdődött a MIK-l is a kommunikáció!

  22. Berry - 2013.08.21. 05:38

    Ezt az Apprítós dolgot nem is értem egyébként! Valaki csinál egy ilyen fb oldalt (teszt jelleggel,mert akkor már készülőben volt az MM projekt),s egyszer csak valaki,akiben annyi nincs hogy bemutatkozzon oda hány erre az fb oldalra valami vérlázító,gusztustalan valamit,hogy hogy van pofám ezt a nevet (Apprító) használni,meg egyébként is! Ha ez a módja a kutlúrának,háááát! Majd fenyegetőzik mindenféle ügyvéddel… Amikor jelzem,hogy állok elébe,és kérem az ügyvéd elérhetőségét akkor meg minden áron a telefonszámomat akarja a reggeli hányós… Ha valakit érdekel le van mentve ez a levelezgetés,mailben át küldöm. Részemről tényleg ennyi,ez egy partalan vita lehetne. Mindenki megy tovább a maga útján szerintem!

    • Helme - 2013.08.21. 14:19

      Megcsináltátok az Apprító nevű Facebook oldalt. Ezt a nevet köztudottan mi használtuk/juk alkalmazás bemutatásokhoz 2007 óta. De ez még semmi: CTR+C -CTR-V módszerrel bemásolgattatok cikket tőlünk, a Szifontól és még más helyekről. Természetesen forrásmegjelölés nélkül, mert ugye miért is kell jelezni. Egy emailt nem küldtetek, hogy fel lehet-e használni az írásokat, semmi. Pedig még a felhasználási feltételekben is benne van. 13 lájk vagy 13 ezer nem számít. Te hogy reagálnál, ha meglátod, hogy lopnak tőled? Mert ez az volt. Ráadásul az egyik készítő olyan ember volt akinek szó nélkül segítettünk ingyen, hogy TOP3-ban legyen a fizetős alkalmazása. Lehet, hogy kicsit nyersebben fogalmaztam a kelleténél, ezért elnézést, de akkor is pofátlanságnak tartom a mai napig.

      A MIK-kel egy ideig ugyan annál az ügynökségnél voltunk, egy hónapban 90%-ban látogatottabbak vagyunk mint ők. És úgy, hogy az iHungary látogatottságát nem is számoljuk hozzá. Ráadásul teljesen felesleges azt mondani, hogy minket zavar a MIK. A tulajdonosokkal jóban vagyunk (sőt…), egészséges versengés megy, de ez az olvasóknak a legjobb :)

      Végezetül: az a plakátos anyag valamelyik külföldi oldalon volt. Mindenki onnan szedte. Szűkösek a hírforrások. Ennyi erővel akkor meg lehet azt mondani, hogy ezt a cikket ami alatt kommentelgetünk a MIK-re tőlünk rakattátok ki. Csak kerestetek egy box office toplistát, hogy azért mégse pontosan ugyanaz legyen.

      Felesleges továbbiakban vitázni: normálisan megkértelek arra, hogy a projektjeiteket nálunk hanyagoljátok. Köszi.

  23. Berry - 2013.08.21. 05:47

    Most néztem a cikketek végén az utolsó sort,az adminos részt akkor törölném. A többit fent tartanám…

  24. Lvgaben - 2013.08.21. 07:30

    Ebben az esetben en kerek elnezest ;) de iphone-on cc menu akkor sincs, nem azert mint ha fontos lenne, mert tudok angolul, csak ugy megis…

  25. Pgx - 2013.08.21. 07:38

    Pofám leszakad!

    Berry, rosszul választod meg a helyet a fikázásra. Te és még jópár kommentelő megfeledkeztek arról, hogy ez itt az iHungary területe, birodalma, ennél fogva olyan szabályokat szab a kommentelés és a posztok vonatkozásában amilyet akar.
    Nemnem, nincs jogod e szabályokat megszegni, mert bizony kitilthatnak, törölhetik a hozzászólásod és szabadon eldönthetik, hogy megjelentetik a beküldött cikkedet vagy sem.
    Vagy elfogadod ezeket, vagy húzol a picsába.

    Azt sem vágom, hogy az Apple-fóbiások mit keresnek itt. Rendszeresen járnak ide (Segithetek) és belehugyoznak a viharba, majd duzzognak a kritikák miatt.

    Gondolkozzatok, ha van mivel…!!!

  26. Phoenix - 2013.08.21. 13:58

    Pgx! :-) ..pont ez volt a meglátásom eddig, Köszönöm, hogy megfogalmaztad!
    Igy tovabb!
    ;-)

  27. Berry - 2013.08.21. 14:08

    Pgx: senki nem vitatta azokat a dolgokat,amiket itt össze hordasz,szimplán megkérdeztem nyíltan pár dolgot,amit e-mailben nem igazán voltak közölni,hogy Te ebből ezek hogy olvastad ki nem is értem… Másrészt: mit keresnek itt Apple fanok? Ez egy Apple blog,elvileg…

  28. Berry - 2013.08.22. 22:03

    Akkor még utoljára reagálok az Apprítóra,ha ez ekkora szívfájdalmat okoz!

    Attól hogy Ti ki találtok egy nevet,s használjátok 2007 óta egy dolog. Az,hogy ez “köztudott”,azzal már vitatkoznék,szerintem 100 emberből 105 nem tudja,hogy Nektek van egy ilyen rovatotok! Kicsit szálljatok már le a földre ezzel kapcsolatban!
    Az oldal,mint itt is említettem egy teszt volt,mert akkor már formálódott a mostani projekt,s én olyan ember vagyok,hogy szeretek igényes dolgot kiadni a kezemből,s ha ez arról szól,hogy tesztelni kell,akkor megteszem. Senki nem akart ebből többet kihozni,gigászi oldalt fabrikálni. Ez akkor is el lett volna mondva,ha az egyik kollégátok,vagy ki a fene(mert azóta sem mutatkozott be) nem gusztustalan,”én sz@rtam a spanyol viszaszt” stílusban közli a problémáit. Mert hogy ez történt. Majd ezek ellenére kultúráltan reagálok,s át vált a munkatársátok szitkozódásba,fenyegetésnek,meg gyerekes viselkedésbe… Én most is azt vallom,hogy ennek nem ez az elintézési módja. Tetézzük azzal,hogy órákig azt hitte a srác,hogy a Patrikkal társalog… Patriknak pont köze nem volt az egészhez,hiszen feladat megosztás van köztünk,én egyeztetek,készítem a projekt YT,fb oldalát,tárgyalok a mozikkal,forgalmazókkal,adom az interjúkat,a Patrik pedig a programozás,az app és a web felületért felel. Szóval ha már utáltok valakit,akkor a Patrikot pont feleslegesen. Másrészt (ez az én véleményem)gusztustalan dolog mások zsebében turkálni,Ti annó meg egyeztetek valamiben,ehhez semmi közöm,de ezt később érvnek felhozni,meg példálózni vele nem etikus…
    Ha már ennyi szívfájdalmatok van,akkor ezt e-mailben,telefonon is le lehetett volna rendezni szerintem,mert ez nem más,csupán rész információk alapján ítélkezés,amit az én világnézetemben csak a buták és tudatlanok művelnek. Volt két e-mailos megkeresésem,lett volna rá lehetőség bőven szerintem. Így tiszta és teljes a kép szerintem. Szerintem ebből mind a két fél le tudja vonni a megfelelő konzekvenciát,ha mást nem akkor annyit,hogy hiába hiszem magam újságírónak,s hiába hiszem magamról hogy ismer a világ,attól ez még nem így van,s ha gondom van,akkor is az az első,hogy bemutatkozom,nem pedig izomkodom(pláne hogy fogalmam sincs kivel beszélek),majd ügyvéddel fenyegetőzöm…

Szólj hozzá Te is!