66 iPhone-t akart kicsempészni, elkapták

Dan 2013.08.18. 18:23 Apple, iPhone 5 hozzászólás 926

Bár a hivatalos gyártók erről nem szívesen számolnak be, rengeteg alkalommal fognak el különböző csempész szállítmányokat szerte a világban. Az iPhone-ok és iPad-ek fekete piaca pedig továbbra is virágzik, nem kis kárt okozva ezzel az olyan nagy vállalatoknak, mint az Apple.

Az esetek többségében még is tetten érik a delikvenst, akik a legkülönfélébb módokat kihasználva próbálják ki-, vagy pedig bejuttatni az adott országba a vélhetően lopott készülékeket. A legutóbbi esetről egy kínai lap számolt be, amikor is kínai tartományú Luohu környékén (valahol Hong Kong és Shenzhen határán) nagyértékű lopott árut készült átcsempészni egy kínai férfi. A hatóságok a férfi gyanús viselkedésére lettek figyelmesek, akit ezt követően félre állítottak majd átvizsgáltak, s mint kiderült, a gyanú nem volt alaptalan.

A férfi 66 darab egyelőre ismeretlen típusú iPhone készüléket rögzített a felsőtestére, hogy így próbálja meg kijátszani a határőröket és átcsempészni a lopott telefonokat. A gyanusítottat őrizetbe vették, majd átadták a helyi hatóságoknak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

5 hozzászólás

  1. Máté7 - 2013.08.18. 20:52

    Wow!

  2. Építész - 2013.08.18. 22:03

    Ez már szánalmas!
    Az idióta megérdemli, ha ilyen vackok miatt csukják le.
    Ez már vicces. Mire szabadul kb az egész 3 tál rizst fog érni…

  3. G - 2013.08.19. 01:05

    Hallod, kajak úgy néznek ki, mintha iPhone 5C-k lennének :O
    Lekerekítettnek tűnik a házuk, plusz tök fehér rajtuk az alma logo.

  4. LALI - 2013.08.19. 08:11

    Berohant az APPLE üzletbe és el akarta lopni az Iphone 5C-ket! :D

    Szánalom a köbön………….
    Akit ilyen vacak telókért lecsuknak………
    Mert egy év és nem fognak érni semmit se…………….

    :D

  5. LALI - 2013.08.19. 09:56

    Szerint azok is!

Szólj hozzá Te is!