128 GB-os változatban is érkezhet az új iPhone

Dan 2013.08.18. 16:31 Apple, Pletykák 27 hozzászólás 1 187

Újabb iparági pletykák szerint az előző generációs iPhone-ok esetében alkalmazott maximális tárhely méretét az újabb készülékek esetében már 128GB-ra növelné az Apple. A megapixelek száma, a processzor és a memória teljesítményének növelése mellett, az újabb generációs készülékek belső tárhelyét is megduplázná a vállalat, így az eddig ismert 8, 16, 32, és 64 gigabájtos modellek mellett, 128 gigabájtos változatban is piacra kerülhet az Apple idén szeptemberre jósolt vadonatúj iPhone-ja.

A nem hivatalos forrásból érkező információ egy a KGI kötelékében dolgozó marketing elemzőtől,  Ming-Chi Kuo-tól származik.  Az elemző úgy látja, az Apple ilyen irányú lépése gyakorlatilag biztosra vehető, hiszen egyre több vállalat fókuszál a hagyományos 16 és 32 GB-os változatú készülékek mellett a 64, valamint 128 GB-os eszközök gyártására.

Ennél fogva nem lenne elképzelhetetlen, hogy az Apple is tovább növelje újabb generációs készülékeinek maximálisan igénybe vehető tárhelyét. Bár véleményünk szerint már egy 32 gigabájtos készülék is csaknem mindenre elég, ettől és ártól függetlenül Ti vennétek 128 gigabájtosat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

27 hozzászólás

  1. Zoltán - 2013.08.18. 16:46

    Mar a 64 is kevés ezzel is bajlódok!

  2. Elferi - 2013.08.18. 16:56

    Ha a telefont arra hasznaljak ami akkor 32Gb boven eleg
    Ha tarhelynek vagy szamitogep helyett akkor akarmekkora is keves

  3. Rotring - 2013.08.18. 18:29

    Érthető a tárhely bövítés az iphone-oknál a 128 Gb-os ipad után.

  4. strucc007 - 2013.08.18. 18:29

    Nekem a mostani szabim alatt telt be a 64GB-os i5. Épp fotózás közben. Aztán gyorsan törölnöm kellett pár appot, játékot és mindjárt lett 4-5GB üres hely ;) De a 128GB nagyon jó ötlet, lehet h csak ezért fogok váltani?!

  5. strucc007 - 2013.08.18. 18:33

    iPad-ből is egy retinás 128GB-os minire fáj a fogam ;) A 64 abból is kevés, pont akkor szembesültem ezzel, amikor át akartam másolni a fotóimat a telóról a padra. Azon meg egy rakat film a szabira, szal alig volt hely, végül egyesével kellett másolnom a fotókat :(

  6. Ádám - 2013.08.18. 18:59

    Kérdem én minek? Aki teletömi a készülékét 64gb-nyi adattal az véleményem szerint igénytelen a telefonjára. 16gb -os iPhone és iPad tulaj vagyok, mind a kettő készüléken kellő mennyiségű zene, film, alkalmazás van, semmi felesleges, rendszeres karbantartással, videók laptopra töltésével fenntartok 3-4gb “vész” helyet mind a 2 készüléken. (ja, és kibírtam unatkozás nélkül egy 8 napos nyaralást)

  7. Mede - 2013.08.18. 19:09

    Nekem kb elèg a 16giga… De azèrt oda kel figyelni… Már közel 3 ève vagyok iphon4 tulajdonos ès ha majd váltok biztos 64 gigás lesz de ha megengedhetem magamnak ès lesz akkor 128… Èn pl filmet soha nem nèztem telefonon de zenèből sosem elèg ès a kèpeket sem szívesen törölgetem… Szóval èn örülnèk neki!
    Egyèbkènt már nem a 16-os a legkisebb?

  8. hunda - 2013.08.18. 19:46

    Nekem 32-es iphone 4s-em van! Bőven elég mindenre! Minek 128-as? Persze tele lehet tenni filmekkel meg zenekkel, de minek? Tele lehet tenni egy terrat is, akkor viszont a 128 is kevés :)

  9. steve - 2013.08.18. 20:02

    Hello ! :) Szerintem is jobb lenne a több Gb…
    Viszont Adam hozzaszolasaval nem ertek 1et….
    ,, Aki teletömi a készülékét 64gb-nyi adattal az véleményem szerint igénytelen a telefonjára. ,,
    Szerintem nem igenytelen , csak nem divatbol vett iPhonet….

  10. Pintyo - 2013.08.18. 20:34

    Pofon egyszeruen megoldhato a tarhely problema megfelelo back up progik hasznalataval, amit az apple mindenkinek a rendelkezesere bocsat ingyen, csak okosan kell oket hasznalni, pl timemachine! Van egy terra kapacitasu cuccom, iomega home network storage, 2 eve automatikusan megy ra a mentes, fotok elsosorban, mert ugye ez az, ami potolhatatlan! (Megjegyzem, torrent server is egyben, ugyhogy arra megy az is! ) 16G a telcsim, 16G az iPad, 128SSD a Mac Book Air! Bosegesen elvagyok veluk! Ja, es persze az icloud szolgaltatas! Hasznalj mindent automatikusan, a telcsidrol meg nyugodtan torold le a kepeket, ha mar felhobe van!

  11. strucc007 - 2013.08.18. 21:24

    Pintyo: 1TB????? Az nekem a privát fotókra/videókra kevés lenne. Time machine nekem is van, sőt saját cloudom is, de külföldről adatroamingon, vagy bazi lassú wifin nem tudom feltölteni a képeket. A 2 hetes szabiról 15GB fotó, és 25GB videó készült, ennyi adattal hogy boldogulnál? Amúgy az iCloud csak 5GB-ig free, ami nálam 0 perc alatt betelik ;)

  12. iphone6 - 2013.08.18. 22:08

    Az iphone 6 jovore szeptemberbe jon vagy ket ev mulva?

  13. Csuki - 2013.08.18. 22:20

    Ennyi fontos embert egy helyen! Aki ebből keresi a pénzt annak ok, de ti nem úgy néztek ki, csak kitűntök!

  14. AppleUser #1 - 2013.08.19. 01:15

    Mit akartok mar én itt nyomulok a kis 8Gb-ommal mégis elég nekem :D habár mondjuk még esetleg tudhatnám mire használni ezt a 128 Gigát ;)

  15. Tomy - 2013.08.19. 05:43

    Nekem egy i5 16 GB telom van es bőségesen elég pedig folyamatosan video-zom vele. Van 20 giga a dropbox + icloud + ha kell van a mega ami 50 giga ingyen. És még ott van 5 TB a PC-n :)) vész esetén, de most is van 8 giga szabad helyem. Ha meg kirándulni megyek apróbálok minél több helyet csinálni. :)

  16. Sándor - 2013.08.19. 05:57

    Aki a nyaralás alatt is a telefonját nyomkodja az maradjon otthon!! :D

  17. Tomy - 2013.08.19. 07:43

    Ja és zenére mert nagyon sok zenét hallgatok én a YouTune-t használom :)

  18. LALI - 2013.08.19. 07:57

    Én vennék 128Gb-osat is………………..
    286.000Ft lenne ebben az esetben (kb) az Iphone 5S-ára…………

    Sőt az se lehetelen, hogy a jövőre érkező Iphone 6-ból már lesz 200Gb-os változat is………
    Bár ennek az ára ebben az esetben:329.000Ft-lenne…..

  19. Juvemate - 2013.08.19. 08:12

    Szerintem várható és jó dolog a tárhely duplázás.Mindenhol,a telók minden részében fejlődni kell, haladni kell a korral.

  20. Badly85 - 2013.08.19. 08:59

    Nekem 16-os 4s-em van és nekem is bőven elég, ha sok a motyó rajta átrakom gépre. Sztem mindenkinek van legalább 1 asztali gépe v. hordozható laptopja. Aki pedig tényleg terra adatot szed össze nyaraláson, az minek megy, ha egész végig a telojat nyomkodja. Minden másodpercet megörökíteni felesleges …. De ha megis vigyen laptopot vagy valami cuccost is mentésre és kész.

  21. iXelet - 2013.08.19. 09:33

    Ha az a trend folytatódik, amire az ubuntus csúcsmobilt is szánják, akkor nem véletlen. Otthonra egy 4k vagy annál nagyobb kijelző, egy dokkoló a telefonhoz 128 GB-val módosított op rendszerrel kapnánk egy mini számítógépet ami mondjuk falbaveri a macbook airt, infra billentyűzettel, vagy bluetooth billentyűzet egér, vagy urambocsáss tapipad az asztal, mint a The Island filmben. És nem kell se laptop, se tablet. Bár ez nagyon még a jövő..

  22. Nicolas - 2013.08.19. 14:05

    ha 128gb lesz akor nem lesz 16 gigás mert mindig 3 tárhelyű iphone szokott lenni,
    én ugy hiszem ugy lesz hogy 32, 64, és 128, aztán mikor jön az i6 akor 5sböl ki jön újra a 16 gigás ( ugyan ez volt amikor jöt a 4s akor jött melé a 8 gigás i4)

  23. Király Norbert - 2013.08.19. 15:44

    Én 16 GB IPad ot használok + Dropbox ot ami alapból 53 GB free helyet ad szerintem ez a lég jobb megoldás

  24. Papi a Star - 2013.08.19. 20:07

    16gb is bőven zsír, ha meg nem elég akko átdobom a Macbookra bébi!!!

  25. HunGary - 2013.08.19. 20:17

    Végre legalább valami újdonság. Kell az apple-nek valamit villantani, mert különben, akámennyire is zsíros a bödön, ha egyszer a részvényesek kihátrálnak mögüle, akkor az érzékenyen fogja érinteni.
    Vannak akiknek elég a 16Gb, vannak egyesek akiknek a tízszerese sem elegendő.
    Egy biztos, hogy ha az ember eljut egyszer egy-egy különleges helyre, akkor személy szerint Nekem meg sem fordul a fejemben, hogy ne vigyek magammal egy “igazi” fotó, vagy video
    rögzitésre való eszközt. Mégegyszer mondom, ez az Én egyéni saját elképzelésem erről az egészről, kinek nem ingje ne vegye magára!!!
    u.i: pl. a Matchu Pitchun biztosan nem fogsz olyan emberekkel találkozni, akik telefonokkal
    bohóckodnak, bocsi:)))

  26. Pintyo - 2013.08.20. 01:01

    Hihetetlen! Teloval tobb giganyi kepet meg videot… Bocsi, de arra ott a NIKON (nekem…) es azt se hasznalom full megapixellel! Nem akarok a kepekbol plakatot nyomtatni! Akkor meg minek?

  27. Fehérsólyom - 2013.08.20. 22:18

    Csakis 128 Gb-osat vennek, hiszen használni is szeretném. Kínos mikor elfogy a tárhely.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.