Nintendo: ezért nem lesz soha hivatalos Mario játék az App Store-ban

Dan 2013.08.12. 17:54 Apple, Játékok 10 hozzászólás 1 031

Közzétette aktuális pénzügyi eredményeit a Nintendo, melyből kiderül a kézi játékkonzolok és videojátékok egyik piacvezető vállalata meglehetősen nehéz időszakon van túl. Az elmúlt évekhez képest bevételeik rohamosan csökkentek, a legutolsó piacra dobott Wii U konzoljuk pedig gyakorlatilag bukás. Ennek apropóján faggatták a cég vezérigazgatóját, Szatoru Ivata-t, a vállalat jövőjéről, terveiről, illetve a Nintendo-játékok mobileszközökön való megjelenéséről.

Érdekes kijelentést tett a Nintendo-vezér a CVG-nek adott interjújában: Szatoru Ivata meglehetősen őszintén beszélt a vállalat jelenlegi helyzetéről illetve pénzügyi gondjairól. Nyílt titok, hogy a Nintendo nem kisebb vagyont pumpált legutolsó kézi konzoljuk a Wii U fejlesztésébe, ami gyakorlatilag hiábavaló volt, a konzolból ugyanis ebben a negyedévben csak mindössze 160,000 darabot értékesítettek, míg a cég bevételei az elmúlt évhez képest 1,9%-ot csökkentek.

Elemzők szerint a helyzet megoldására az új platform bevezetése helyett, újabb játékokat kelleni fejleszteniük, vagy a meglévőket a korábbi készülékek mellett iOS és/vagy Android platformra is kiadni, hiszen a mobileszközök uralta piacon egyre kevésbé van igény különálló konzolra.

Szatoru elmondása szerint ez azonban valószínűleg soha nem fog bekövetkezni:

“A Nintendo egy nagyon különleges cég, ami az évek során megjelent termékei révén vált egyedivé a többi versenyző mellett. A szoftvert és a hardvert is házon belül készítjük, így ha az egyik feltétel kimaradna, az ellenkezne a vállalat arculatával.” – nyilatkozta a CVG-nek adott interjújában.

Mindazonáltal nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben előbb-utóbb több Nintendo játék is feltűnik majd az App Store kínálatában. Igény egészen biztosan lenne rá, (az interjú alatti hozzászólások alapján többen még 30 dollárt is fizetnének egy-egy kedvenc Nintendo játékuk iOS/Android változatáért) a kérdés csupán az, hogy a Nintendo hajlandó-e szakítani az évtizedek óta tartó megrögzött hagyományával. Ti megvásárolnátok egy kedvenc Nintendo-s játékotokat ha az megjelenne iOS-re?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

10 hozzászólás

  1. Barbocz - 2013.08.12. 17:59

    Ja,ellehet vele játszadozni! :)

  2. ESzállás - 2013.08.12. 18:09

    100%, főleg ha megjelenne a világ legjobb flipper játéka a meteorit pinball :))

  3. Mairtin - 2013.08.12. 18:09

    30 dolcsit azért nem fizetnék érte, de kevesebbért jöhet.
    Egyébként is már kerestem Nintendo játékot az App store-ba,
    de most mar tudom miért nem találtam eddig.

  4. Q - 2013.08.12. 19:06

    Van egy olyan érzésem, hogy ebbe a döntésbe csúnyán bele fog bukni a nintendo.

  5. iMarc - 2013.08.13. 08:35

    Kizárt

  6. HunXPlayboy - 2013.08.13. 10:01

    Én szívesen látnám a klasszikus Máriót retina kijelzőn

  7. Milu79 - 2013.08.13. 17:17

    En a super marioert fizetnek:)meg masert is:)

  8. Almaa - 2013.08.13. 23:31

    Olyan ismeros ez a hardver+softver strategia :D

  9. Bartuszek Csongor - 2013.08.15. 21:37

    Mindenemetoda adnàm Màrióèrt

  10. Safi01 - 2013.08.17. 07:49

    PROBOTECTOR!!! Nem a Márió

Szólj hozzá Te is!