Vezetés közben valószínűleg tilos lesz a Google Glass viselete

Helme 2013.08.03. 15:10 Apple, Egyéb 7 hozzászólás 668

A mobiltelefonokhoz hasonlóan vezetés közben minden bizonnyal tilos lesz használni Google Glass interaktív internetes szemüveget is – írja a német Focus Online hírportál. Az információs technológia terén a következő áttörést képviselő eszköz, a viselője látóterében információkat megjelenítő Google Glass csak 2014-ben kerül ugyan kereskedelmi forgalomba, de a brit közlekedési minisztérium már most közölte, hogy figyelemlekötő hatása miatt tilos lesz használni vezetés közben.

Hasonló törvény van készülőben az Egyesült Államokban is. Németországban nincs konkrétan a készülékre vonatkozó rendelkezés érvényben. A közlekedési szabályok értelmében azonban a vezető minden esetben köteles gondoskodni arról, hogy sem látásában, sem hallásában ne zavarják különféle készülékek.

Ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy az érintett készülék be van-e építve a gépjárműbe – mint például a navigátor – vagy a vezető maga viseli azt. A német szövetségi közlekedési minisztérium a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy a Google Glass látáskorlátozó hatásáról még nem történtek mérések, ezért nem is lehet értékelni azt.

Előzetesen sokan úgy gondolták, hogy a Google Glass lesz az IT piac olyan innovációs terméke, mint amilyen régen az iPhone volt. Azonban egyre több helyről tiltják ki, ráadásul a valós életszituációkban nagyon idióta módon lehet használni a szerkezetet. Erről egy videó is tanúskodik, amiről már mi is korábban beszámoltunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

7 hozzászólás

  1. Zzord - 2013.08.03. 17:22

    Innentol nem fog semmit erni
    Ha allandoan le kell venni :/

  2. kk - 2013.08.03. 18:53

    Mert Te 24 orabol 24et vezetsz…?

  3. Zolit - 2013.08.03. 21:41

    Rajtam kívül más is tapasztal olyat, hogy a Telekomnál lasabb lenne a 3G ?

  4. Zolit - 2013.08.03. 21:42

    Kb. 1-2 hónapja ….

  5. 5$ - 2013.08.04. 15:42

    Zolit a témához kapcsolódóan mi is észrevettükk, hogy a 3dp szemüvegkeretek lényegesen drágábbak lettek mióta reng a föld magyarországon.

  6. Marci - 2013.08.04. 19:40

    Igen lassabb!!!

  7. Építész - 2013.08.06. 02:41

    Sokkal szarabb a 3G, sőt szakadozik is, meg sokat gondolkozik, reklamáltam, mérések és videóim is vannak, jóváírás nincs.
    Megyek bíróságra, illetve a fogyasztó védelemhez. Ráadásul ha megnézitek a szerződést a garantált sávszél 0/0.
    Ilyen b@zdmeg a világon sehol sincs hogy a semmiért lehet számlázni.
    Ez csak nálunk mehet. Tehát a szolgáltató nem kötelezhető semmire. Ha nálam egész hónapban nincs net, az nem szerződés szegés. Ez már vicc.

    Bye bye t-mobile

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.