Mobiltelefonok internetes eladását hirdetve csaltak ki kétmillió forintot

Helme 2013.07.21. 19:57 iPhone 27 hozzászólás 2 098

Mobiltelefonok internetes eladását hirdetve csalt ki majd kétmillió forintot vásárlóktól egy fiatal pár, a gyanúsítottak 82 esetben károsítottak meg jelentkezőket – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sajtószolgálat közölte, a budapesti férfi és nő, a 26 éves K. Ágnes és a 21 éves B. Elemér a hirdetésekben szereplő készülékek fotóit az internetről töltötték le, a vásárlóktól 20 ezer és 60 ezer forint közötti összeget kértek a nem létező mobilokért, az üzletek lebonyolításához a lebukástól tartva négy különböző bankszámlát nyitottak. Információink szerint iPhone-okat is árultak rendkívül jó áron hirdetve.

Több rendőrkapitányság is nyomozást rendelt el 2012-ben az akkor még ismeretlen elkövetők ellen, akiket végül a Tatai Rendőrkapitányság nyomozói azonosítottak és fogtak el 2013. január 7-én Budapesten. A férfi és a nő gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Azóta mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásban van, ellenük üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett csalás miatt javasol vádemelést a rendőrség.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

27 hozzászólás

  1. iLacko - 2013.07.21. 20:11

    Tele van az apronet, jofogas, hardverapro, vatera ilyenekkel megis bddolnek ndki en nem ertem iphone 4s 45ert??? Iphone 5 85- ert???? Nem gyanus??

  2. Doncs - 2013.07.21. 20:22

    Aki bedől ezeknekna kamu hírdetéseknek meg is érdemli.

  3. Zsoki - 2013.07.21. 20:23

    Ez igy van ahogy mondod!!

  4. Dudee - 2013.07.21. 20:29

    Na igen. Jobb a tisztesseges ut,es tobbet kifizetni erte, de akkor tudod,hogy honnan van.

  5. Keresztes György - 2013.07.21. 20:47

    Abba mar bele se menjünk hogy a plázás telefonboltok 100%-a tart kívül fehér belül barna karton kamudobozos szervizben cseréltetett bizonytalan eredetű iPhone-t. Erről lenne talán érdemes egy leleplező cikket írni.

  6. Kiko - 2013.07.21. 21:04

    Elso kommentelonek igaza van a vasarlonak lehetne annyi inteligenciaja hogy ilyen egyszeruen nincs

  7. Dixx - 2013.07.21. 21:17

    Valamilyen szinten nem tudom sajnálni akiket becsaptak amiatt amit az előttem hozzászólók mar teljesen jol leírtak, egyébként vannak azért normális Gsm boltok csak kevés de olcsóbb mint máshol azt mindig fenntartásokkal kell kezelni főleg ha az eladó üzlet is kétes.

  8. Kid - 2013.07.21. 21:20

    Nincs inteligencia Magyarorszàgon! Video lejàtszòt tèglàval, ” bikicsunàjtokat” mutogatnak a tv-ben, olyan ùt èpítèsèrt felveszik a pènzt amit el sem vègeztek, Orczy-tèrnèl az igen színvonalas “piac” sosem làtott vàmot parfümök,stb… Hol van fogyasztòvèdel, Vàm ès pènzügyôreink????

  9. iMonster - 2013.07.21. 22:05

    idióták, kidnek igaza van :) Ájfón 25.000,-ért :D

  10. Dodo - 2013.07.21. 23:13

    Kid: A tisztességes kereskedőket rakják hátsóba minden nap. mert az olyan helyek felszámolása a saját érdekköreiket bántaná

  11. IASR - 2013.07.21. 23:22

    Tök igazatokvan!!!
    Ki az az éppeszű ember aki ilyen hülyeségeknek be tud dőlni??
    De sajnos vannak még ilyenek,csakhogy azok az emberek maguknak keresik a bajt!!!

  12. DoniPhone - 2013.07.22. 00:12

    GSM boltos vagyok de senkit nem vertem még át sem kamu iphonnal sem mással. És ha nálam vesznek egy iphonet használtan akkor általában a letiltasra is adok garanciát, mert így máskor is biztonságosan vesznek nálam telefont :)

  13. G. Dani - 2013.07.22. 00:34

    Ha valami túl szèp, hogy igaz legyen, akkor az biztosan nem igaz.

  14. Zoli - 2013.07.22. 06:44

    Lehet kifogni jo arban de nem mindegy kitol veszi meg az ember..
    Meg vasarlas elott mindenkepp erdemes leellenorizni a modell szamot es a sorozatszamot ami alapjan kiderul a keszulekrol hogy igazi e vagy kamu…

  15. Bandita - 2013.07.22. 09:16

    Ez már volt régen is!Még n97 nokiám volt hirdettem és ugyanazon az oldalon az én telefonomnak a képével hirdetett telefont!Persze jó olcsó aztán akkor is bedőltek neki,hogy n97-et 40-ért (akkor,100-ért mentek) aztán már közben is jöttek a kèrdések,hogy elküldték az előleget de a telefon nem jött még meg:-) szerintem ha jól megnèzném most is találnák az aukciós oldolon 0-adásvételes olcsó telefonokat áruló felhasználót,ja és olyat aki ennek bedől még mindíg van és lesz is!

  16. scamp - 2013.07.22. 09:26

    Nem értem én sem az ilyen embereket.Ha már rászánom magam egy drágább készülék vásárlására, akkor ne egy kétes eredetű készüléket vegyek egy ellenőrizhetetlen eladótól.Akinek meg nincs pénze megfizetni egy valós árú,értékű készüléket, az inkább ne vegyen semmit.
    Na, vajon miért hagyja a NAV és a fogyasztóvédelem az Orczy-téri piacot is működni?!Korrupt,tetves ország ez!És amíg nagyban engedik csinálni,addig lesznek ilyen piti csalók is.És sajnos olyanok is,akik a sokadik figyelmeztetés ellenére is belemennek egy ilyen vásárlásba.

  17. MGabor - 2013.07.22. 09:56

    Nem csak kamu hirdetések vannak. A báttyám 50.000 ért vette a 16gb os iphone 4s ét. Már 2 hónapja boldogan használja.

    • laci1117 - 2013.07.22. 11:08

      Csak ha egyszer kopogtatnak a rendőrök az ajtón mert bemérték a lopott készüléket az elég kellemetlen. Persze vannak emberek akiknek azonnal kell pénz és jóval áron alul megválnak az értékeiktől… de lássuk be ez nagyon ritka! – bátyádnak (eddig) szerencséje volt :)

  18. scamp - 2013.07.22. 11:34

    Na igen.Én is vettem már aukciós oldalon biedermeier karosszéket 1500 pénzért 5 perc alatt,mert csóri 15 éves gyerek nem tudta mit ad el.Szóval ki lehet fogni cuccokat,de azért valljuk be nem ez a jellemző.Ami áron alul van,azzal valami nem oké.

  19. Pidu - 2013.07.22. 12:56

    Off persze az a baj ha valaki olcsobb s tejefont szeretne venni ès meg ö a hibàs .szerintem azokat az embereket kellene hibaztatni akik atvernek ès nem forditva

  20. Bandita - 2013.07.22. 16:07

    Jó van,aki megszorul és olcsóbban eladja de lehet az a 4s már csobbant egyet vízben életet lehetek bele és gyors túladnak rajta mielött teljesen behal!Legjobb mikor fizess előleget aztán majd küldik postán mert személyes átvétel nincs,vagy lehet de akkor is utalj előleget.Pár kamu telefonba is belefutottam már főleg az n95-nél annó,de volt már nálam pl:i900 samu is ami fürdött már elötte,de ne is beszéljünk azokról aminek a csavarjai el vannak nyalva a sok szétszedéstől.Volt olyan ismim is aki egész addig azt hitte eredeti samu s3-a van amíg fel nem világosítottam ez clone!Persze azt sem tudta az pontossan mit jelet lényeg az volt neki,hogy olcsó volt:-)Persze a legjobb az mikor nincs is semmien telefon csak valamenyit lehúzzanak az emberről,valami olcsó dumával pl:cégtől kaptam de nem kell,vagy Karácsonyra kaptam ötöt ,külföldről hozom szite ingyen,stb….:-)

  21. Bandita - 2013.07.22. 16:15

    Pl:az ilyen??
    Posta ideje kb 10-15 munkanap.+ 10m.nap a vám kb ez egy kb idő.Vám ideje válltozó emiatt nem tudok felelősséget vállalni.

  22. ESzállás - 2013.07.22. 20:10

    És amikor megveszed sok pénzért az AppStore-bol azt nincs a dobozban telefon?
    Pont itt olvastunk anno egy cikket erről.

  23. Atika - 2013.07.23. 22:08

    Van ennek egy kifinomultabb változata. 190e HUF. Eladó megjelenik. Széria szám alapján felhívod az Apple-t, visszaigazolják, hogy bár nem látják minden útját a telefonnak, csak annyit, hogy a készüléket az egyik külföldi Vodafone rendelte meg még a megjelenés előtt (IP5), ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az meg is érkezik oda. A készülék nem lopott, nincs tiltólistán. Ennyi infót tudnak róla. Aktiváljuk a készüléket, tegyünk bele egy magyar sim kártyát, és ha nem független a készülék, akkor úgy is kibukik, stb stb. Miután minden rendben, okés volt, nyélbeötlött az üzlet, mondja, hogy majd az aukciós oldalon úgy értékeljem már, hogy nem jött létre az adásvétel. Ezáltal neki nem kell ilyen összegnél már elég komoly jutalékot fizetnie. Bár idézőjelben mindketten jól jártunk, de többet ilyet nem, köszi.

  24. Laladr - 2013.07.26. 18:51

    Imádtam mikor az egyik ügyfelem felháborodva behozott egy 20.000 Ft-ért vásárolt Iphone-t.(flottamanager vagyok)Nem volt benne pl mikrofon.Ellenben a kínai vetkőzős kislányos játékok fergeteges élményt nyújtottak.:-)

  25. Zolee - 2013.07.27. 18:43

    Az okostojasok megint leugatjak a poruljart embereket. Nem mindenki laptoppal nott fel es/vagy kockafeju netezo! Ezek az atvert emberek semmit nem ertenek hozza, de ettol meg nem barmok. Hallottak, hogy ez egy jo gep es most olcson meg lehet venni. Ennyi. Az emberek tobbseget vedeni kell, hogy ne tudjon hibazni es nem leugatni.

  26. Receipt - 2013.07.28. 11:15

    Az egyik átvert vagyok, én iPhone 5-t rendeltem ettől a mocskos csalótól 150000 forintért, akkor amikor 180000-ért ment, szóval ez még hihető engedmény szerintem, a 20 és 60 ezer forint közötti árak nem igazak még véletlenul sem, az iphone 4 és 4s kb a piaci ártól 20-30 százalékkal volt olcsóbb, ezért dőlt be ennyi ember..

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.