iPhone 5S pletykák: IGZO kijelző, 12MPX-es kamera, NFC modul

Tian 2013.07.18. 11:18 Apple, iPhone, Pletykák 40 hozzászólás 3 643

A legújabb információk szerint az iPhone 5S-ben a processzor marad kétmagos, de az órajelét kicsit feljebb tornázzák, illetve GPU téren a korábbi hárommagos PowerVR SGX543MP3 helyett várhatóan már egy négymagos SGX554MP4-es grafikus magot (ami a legutóbbi iPad készülékben is található) kap a telefon, és 2GB RAM is érkezhet. Kamera téren egy 12 megapixeles optikát jósolnak, amihez egy dupla-LED is társulna.

A Sina Weibo weboldalon – Kína legnépszerűbb mikroblogján – egy kép is felbukkant, amin elvileg már az új iPhone látható. Ha minden igaz, akkor az új készülékkel érkezhet az NFC chip is, illetve a legújabb spekulálások szerint a fizikai Home gomb végleg lecserélésre kerül és helyét egy érintésérzékeny és egyben ujjlenyomat-olvasós panel veszi át.

A Bloomberg beszámolója alapján azonban a premier későbbre csúszhat, mert az Apple az utolsó pillanatban megváltoztatta az ütemtervet, mert 4 hüvelykes helyett egy nagyobb, 4.3 hüvelykes kijelzővel szeretné ellátni az új készüléket, ami már IGZO panel lenne. Ezt még az is nehezíti, hogy az ujjlenyomat-olvasós érzékelőből sem tudtak elég példányt legyártani, így ez is visszatartja a gyártási folyamatot.

Ha hinni lehet a szóbeszédnek, akkor viszont az őszi premier is csúszhat, és csak év végére várható az új készülék. Volt már erre példa, nem az, de reméljük azért nem így lesz. A 4.3 hüvelykes kijelző meg azért érdekes, mert az “S” végződéssel ellátott készülékek eddig mindig csak az eggyel korábbi készülékek frissített modelljei voltak, tehát külsőre megegyeztek, csupán a hardveren, szoftveren történt ráncfelvarrás, ezért sem valószínű, hogy az 5S-ben már ezt az új, nagyobb érintő panelt alkalmaznák. Majd kiderül.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

40 hozzászólás

  1. Gyuszi - 2013.07.18. 11:26

    Ez igy nekem pont megfelel remelem karacsony elott meg kijon <3 nagyobb kijelzo:)))

  2. Kala1 - 2013.07.18. 12:02

    Hát igen, nagyon nehéz az S4-et utólérni.

  3. blabla - 2013.07.18. 12:06

    Nem és NEM akarok nagyobb kijelzöt , ha valaki filmet akar nézni akkor ott a tv de a telefon nem erre van , mar az 5 is éppenhogy elmegy .

  4. Gyuszi - 2013.07.18. 12:17

    De szerintem a 4.3″-as kijelzo pont joo

  5. Torok Dani - 2013.07.18. 12:35

    Folyamatosan olvasom a hireket es kozben szornyulkodom…3,5″-al is verte a nagyobb kijelzos telefonokat az alma, sot a 4″-al is… Kerdezem en minek nagyobb?4″ pont elfer kezben kenyelmesen foghato, aterheto es kezelheto egy kezzel… Nem ertem, hogy miert kell koppintani a konkurens cegeket. Regen az alma vezette a tobbit, most meg az alma alkalmazkodik a tobbihez. “Vak vezet vilagtalant.” Nem hinnem, hogy ez lenne a legmegfelelobb ut az Apple-nek.Ujlenyomatolvaso meg miegymas… NFC az oke meg a 12mpx de a tobbi? Miert nem jo az egesz ahogy van?Aki szereti az almat az azert szereti amilyen…
    Missing You Steve!

  6. Regi - 2013.07.18. 13:06

    Bőven elég a 4″-es kijelző. Annál nagyobb tényleg nem kell, én azt is nehezen érem át. Nem azért van a tablet, mert az nagyobb? Minek egyre óriásibb telefonokat gyártani? :/

  7. Waldo9 - 2013.07.18. 13:28

    Szerintem tuti nem lesz 4.3-as panel, apple nem csinál tepsit és a 4″ is már határeset.

  8. iPhone - 2013.07.18. 13:34

    Szerintem is tökéletes a 4colos kijelző,nem kell nagyobb! Viszont erre az ujjlenyomat olvasóra nagyon kíváncsi vagyok!!! :-D

  9. Bandita - 2013.07.18. 14:03

    Szerintem ezek nagy része a 6-ban lesz majd,ha csak most nem nevezik ki 6-nak a mostanit,de megy a pletyka mik lesznek az uj készülékbe,pofáraesés lesz,hogy csak kis változtatások lesznek!Az 5-ösnél is mekkora forradalmi változásokat ígértek aztán mi lett belölle!Szerintem ezt már nem veszi be senki már,hogy itt majd mekkora gigantikus változások lesznek!

  10. Joci - 2013.07.18. 15:03

    Hellosztok teljesen egyett értek a blablaval az iphone5 pont jo a kijelzöje ennél nagyob szerintem is felesleges mert hogy az 5s nek nagyob lesz a kijelzöje

  11. Lajti - 2013.07.18. 15:18

    Én nagyon örülnék ha a hírek igazak lennének! Egyszerüen,kell a változás!!! A design is unalmas,a telefon kinézete évek óta nem változott! Az új rendszer debütáljon,egy új készülékben.

  12. Zoli - 2013.07.18. 16:46

    Kivancsian varom en is az ujitasokat!De a jelenlegi Iphone 5 merete szamomra is megfelel. Ennel nagyobb szerintem felesleges mar.
    Ha filmet akarok nezni ott a tv,macbook air,ipad…

  13. Sagara07 - 2013.07.18. 17:29

    Jöhet a nyugodtan a 4,3-as kijelző nyugodtan. Pont elég lenne, csak utánna ne legyen nagyobb !
    Jo lenne ha nem csak ráncfelvarást csinálnának az ,,S” szériás készülékeken ! Új kijelző, kamera, 2gb ram !
    A jelenlegi Home gombot jó lenne elfelejteni már …

  14. a.sebi - 2013.07.18. 20:09

    kivancsi lennék, akik tavaj sirtak h nem kell 4col azoknak most van e iphone 5 telefonjuk. Valoszinuleg igen, es ugyan ugy megveszik majd a 4,3asat is.

  15. ARTO - 2013.07.18. 20:26

    Blabla.. Ha csak telefonalni akarsz egy TELEFONNAL-vegyél egy régi nokiat…

  16. Ádám - 2013.07.18. 20:28

    i4 em van, ennél eltaláltabb méretet kitalálni nem tudnék, akár futás közben smsezek, belefér a zsebembe a telefon, az iPad meg kisegít ha kell a nagy kijelző :D A kijelző biztosan marad, hiszen ez elvileg csak egy i5 burokba bújtatott új hardver lesz, mint eddig is…

  17. Splash - 2013.07.18. 22:48

    Már nem azért skacok, én nem vagyok nagy almás fan, de igazából profit alapú az egész muszály valami plusszt belerakniuk h megint megvegyék a legújabbat. A 4 magos poént majd a kövibe tartogatják :D

  18. ESzállás - 2013.07.19. 00:08

    Csak lenne kicsit rövidebb.
    Sajnos az 5 aránytalan. Szép a design, jó a kialakítás csak nagyon el van nyújtva.
    Home gombot kidobni, hosszúságot csökkenteni! Na ennyi (Tim bácsi meg küldheti a dollárt a számlámra az ötletért)
    Az ujjlenyomat olvasó szerintem nagyon jó és hasznos ötlet, csodálom, hogy más meg nem alkalmazza.
    Nem szertném, ha fontos adataim illetéktelen kezekbe kerülnének.
    Nem kell nagyobb képernyő, ha játszani akarok vagy videó akkor ott az ipad. A mobilt zsebben hordjuk és egy kézzel fogjuk :)))
    Ja majd kihagytam, fejlesszék a telefon funkciót mert ritka szar a telefonálásra. (Rossz antenna, nincs térerő, rossz a hang)
    Azok a gagyi nokiák legalább telefonálni jók voltak.

  19. Sword - 2013.07.19. 06:57

    Anno volt iPhone 4-esem, egy ideje nagyobb készülékeket használok, 4.7 , 5.0… Néha a feleségem i4-esét a kezembe veszem és gyakorlatilag használhatatlanul kicsinek látom. 5-ösöm nem volt, de nem hiszem, hogy nagy lenne a különbség. Egyébként emlékszem az ugyanilyen mondatokra a 4S idején, hogy ne legyen nagyobb az 5-ös, a 4S mérete tökéletes :D
    Szerintem sem lesz 4.3-as kijelző, mégpedig azért, mert az Apple konzervativizmusa a usereihez hasonló :) Persze önmagában a képernyőméret nem túl nagy dolog manapság, de a minden jó úgy, ahogy van hozzáállás elég rosszul áll egy egykor kiemelten innovatív és sikeres cégnek, mint az Apple.

  20. Adam - 2013.07.19. 07:52

    Attól , hogy valamin ( ami tökéletes ) nem akarnak változtatni meg lehetnek innovatívak.

    • Sword - 2013.07.19. 15:37

      Inkább ide:
      – mondj példát légyszi’, mert ezek szerint eltérő elképzelésünk van az innovációról
      – tökéletestől meg marha messze áll (sajnos) arról nem beszéle, hogy a “nem akarnak változtatni”-t már beárazta a piac (nézd meg az Apple értékét most és egy éve).

    • Sword - 2013.07.21. 08:00

      Két nap alatt nincs egysem, ugye?… Sajnos én is erre jutottam…

  21. iGirl - 2013.07.19. 09:08

    A 4S még Steve munkája. Utolérhetetlen.

  22. scamp - 2013.07.19. 11:52

    Elárulom, hogy ha az Apple piacra dobna egy kutyasz@r formájú telefont alma logoval,azt is megvennénk.:D
    Akit megérint az Apple érzés, az fanatikussá válik, a többség utána másra rá sem bír nézni.Ezt használják ki.Komolyan gondoljátok, hogy pont a világ egyik vezető cégénél ne gondolnák át minden lépésüket?!Hogy pont ők ne tudnák, hogy mi milyen következményekkel jár?!Bízzuk rájuk, jobban tudják, hogy mire van szükségünk, mire vágyunk, mint mi magunk.
    Én fanatikus vagyok, soha nem csalódtam egyik termékükben sem(ellentétben más márkákkal), mindig megbízható, magas színvonalú, hibátlan termékeket kaptam a pénzemért.
    Egyet viszont nem szabad.Túl sokat vagy többet elvárni az adott terméktől, mint amit valójában tud, amire valójában készítették.És akkor nem érhet csalódás.

  23. scamp - 2013.07.19. 12:56

    Ha nem bánjátok,akkor megosztanék egy rövid történetet, hátha tud valaki magyarázatot adni az esetre.

    A minap vettünk a T-mobilenál egy i4-et a páromnak.
    Minden rendben ment, viszont hazaérve, mikor kibontottuk a gyári, sértetlen csomagolást és beüzemeltük a készüléket, megláttuk, hogy telefon memóriája tele van idegen telefonszámokkal.Én pesti vagyok, de vidéki számok, meg japán vagy kínai nevek,stb.A mieink közül egy sem volt rajta.
    Na vissza a T-hez,majd sűrű elnézés kérés közepette,összehívták a “tanácsot” és megszavazták a cserét(még jó), ma át is vettük.
    A magyarázat szerint az Apple 1000-ből 1 telefont letesztel,állítólag akkor maradtak benne a számok.
    De kérdem én, az Apple miért tenne bele ilyen számokat(összesen 92 db), hogy “keresztanya”, “apa” és stb.?!o,O

    Nagyot csalódtam a T-ben, mert biztos ezért nem az Apple a felelős.

    Bocsi, hogy itt írtam le,de ezt most sokan olvassátok és remélem választ kapok valakitől.
    Ezentúl is Apple fan leszek, de a T-ről megvan a véleményem.Bár gondolom ez nem egyedi eset.

  24. Bandita - 2013.07.19. 15:25

    Scamp a telefonszámok azért voltak benne szerintem mert egy gariba cserélt készúlék lehetett apple megjavította és átcsomagolta,és eladták megint!

    • Sword - 2013.07.19. 15:41

      Új telefonnak nem adhatnak el refurbished-et, csak cseréltnek.

  25. Zol1 - 2013.07.19. 15:50

    Szerintem azért voltak benne idegen kontaktok, mert a készülékeket ujra hasznosítják .. Az egyik ismerősömnek összetört a készüléke, ami biztosítva volt. A biztosításban az áll , hogy kapsz egy uj készüléket , viszont azt elfelejtik közölni , hogy az uj telefont doboz nélkül kapod meg egy zacskóban / ez milyen :)) / szóval megkapta az állítólagos új készüléket es reklamálta, hogy miért nem az eredeti dobozban kapja meg.. A válasz : az Apple nem engedi! Itt több bökkenő is van.. A biztosításban az áll, hogy kapsz egy uj készüléket , amikor ez megvalósul es a megfelelő nyomtatványok aláírásra kerülnek,abban az áll , hogy biztosító átutal pl. 220.000 Ft . a T-mobilnak.. Szerintetek akkor ebbe miért szól bele a Apple ? Folyt.köv…

  26. Zol1 - 2013.07.19. 16:02

    Ezutan otthon azt tapasztalta, hogy az állítólagos új telefon tekevan ír es angol számokkal … Továbbá, hogy hiába kapott egy vadiuj készüléket a garancia csak arra az időre érvényes / Apple -nél 1 év / ami az első készülék egy évekből maradt.. Tehát a hatodik hónapban összetörik a telefon , megvan a csere de közlik , hogy mostmár csak 6 hónap a jotállás… Ja persze ezt is az Apple dönti el… Tehát felfedeződött az idegen kontaktok, ezért újból vissza ment a T-mobilhoz, kiverte a balhét , sűrű elnezéseket kapott es újból cserélték a keszúléket ami természetesen zacskóban érkezett. … Ja es hirtelen újból 1 év jotállást kapott . Szerintetek?

  27. Zol1 - 2013.07.19. 16:11

    És megvalami. A T-mobile = Telekom elmondása szerint a hibás készülékeket Írországba küldik . Az eset igaz vannak róla papírok / jegyzőkönyv , panasz kivizsgálás … / a Telekom mossa kezeit és nekik van igazuk .

  28. scamp - 2013.07.19. 16:34

    Bandita- Én is erre gondoltam egyből.Viszont azt undorítónak tartom, ha így van, hogy akkor ennyire átvernek, megvezetnek bennünket, annak ellenére, hogy nem kevést pénzt hagyunk ott náluk.
    Original csomagolás,tip-top külső, azt egy más által használt, leadott xar.:(

  29. Bandita - 2013.07.19. 17:05

    Kicsit böngéztem és egy régi nokia fórumon találtam érdekes és tanulságos mivel mi is vitatkozunk félre ne értsétek nekem is i5-öm van de nem vagyok fanatikus! Na ezeket találtam: Igazán tájékozódhatnál mielőtt hülyeségeket írsz, csak hogy ne blamáld magad. :)

    A Nokia N95 8GB ugyanis drágább mint az iPhone (nem olcsó ahogy Te írtad) tudásban meg porig alázza az Apple telefonját. Vagy: Csak a miheztartás végett:
    “a világ legjobb okostelefonját” úgy hívják, hogy NOKIA N95 8GB és nem úgy hogy iPhone.

    Az iPhone egy valóban forradalmi kezelôfelülettel rendelkezô TELEFON!
    Ugyanis az iPhone funkcióit (telefonálás, zene és videólejátszás, internetböngészés) még a nejem mezei SonyEricsson K800-asa is tudja és az nem igazán okostelefon kategória.
    Az egyetlen ami az iPhone-ban más egy 2007-es sima telefonhoz képest az a KEZELÔFELÜLET. Aztán mi lett belölle!Nehogy az apple is így járjon!

  30. Bandita - 2013.07.19. 17:20

    Ez is egy érdekes hozzászólás régi nokia fórumon talán ma is igaz ránk? Nekem a vicces az az értékelésnél a hozzászólások!
    Mert ha valami van, azt fikázzák, ha valami már nincs akkor az jön, hogy ménincs, aztán meg mé lett olyan amilyen!?
    Lehet ezért megy az ályfonnak annyira mert ua már évek óta? Olyankor persze beérik az 1000€-s árral, persze az normális és korrekt ár! És persze a “forradalmi változások és óriási előrelépések”!
    Mindegy, amúgy nemtaláltam a leírás közt, hogy van-e benne magyar nyelv?

  31. scamp - 2013.07.19. 18:59

    Köszi a válaszokat, látom, hogy nem csak én jártam így.Tanultam az esetből mindenesetre.
    Én egy full új dobozosat kaptam, az is igaz, hogy én mást nem is hoztam volna el megint.

    Na nem offolom tovább a témát, elnézést a szerkesztőtől és mindenkitől.

    A témával kapcsolatban.Számomra nem is azért a best az iPhone, mert annyira “okos”.
    Nem igazán tud többet a versenytársainál, azonban valamiben mégis jobb.Nekem a minőség, a kidolgozottság, a precizitás, ami először megtetszett.Majd az a mérhetetlen egyszerűség és logikusság a menüben.És végül a megbízhatóság.Mint egy igazi társ vagy autó, aki soha nem hagy cserben.:)
    Lehet, hogy nekem kicsik az igényeim vagy egyszerű “gyerkőc” vagyok, illetve szerencsém volt eddig a készülékeket tekintve.De az biztos, hogy a mostani helyzetben nincs olyan, a többi gyártó kínálatát elnézve, amiért lecserélném.

  32. Olivér - 2013.07.20. 17:22

    Nagyon jó telefon lesz ez meg 4.3-ás kijelzővel is. Viszont ez az ujjlenyomat olvasó nagyon felesleges lenne. Elromlik azt lesz egy darab fém az asztalon és semmit nem tudsz majd ellene tenni és teljesen felesleges is.

  33. Fehérsólyom - 2013.07.20. 22:40

    Manapság rengeteg kényes, személyes adat tárolódik a telefonokon, és nagyon könnyű elveszíteni/ellopni, ezért lenne nagyon jó ha volna végre bennük ujjlenyomatolvasó. Egy fizikai gomb pedig könnyebben elromlik, mint ez.

    • Sword - 2013.07.22. 06:54

      Alapjában véve ez igaz, csak nagyon meg át kell gondolni a következményeit. Milyen esetekben zárod ki magad teljesen a telefonodból (pl. ha leesik, megkarcolódik, koszos), milyen módon kerülhető ki a rendszer, ha mégis be kéne jutni valahogy, azt mások is meg tudják-e majd tenni (ha ellopták) stb. stb.
      Mennyire lesz megbízható? Nekem volt olyan ujjlenyomat olvasós stick-em vpn csatlakozáshoz, ami kb. 10-ből egyszer olvasta be rendesen az ujjlenyomatot, ezért inkább a vészmegoldást, a jelszót használtam. Arra meg ott a pin stb. Nekem inkább az a vonal tetszik, ha egyszer ellopták, soha többet ne lehessen használni, egyszerűen ne érje meg ellopni.
      Persze az ujjlenyomat olvasós fejlesztés (tadáám végre egy innovatív megmozdulás :) ) is tetszik, de inkább jópofa, mint überhasznos (ld. Samunál a kézmozdulatokkal irányítás).

  34. zsolt - 2013.07.21. 01:05

    Azért mindennek van határa, egyesek szerint Steve egyedüli munkája volt az apple? Érdekes ezeket a hozzászólásokat olvasni, olyan mintha Steve nélkül nem is lenne semmi, halál, stb, lehet, hogy egyesek még öngyilkosak is lesznek…. Ki tudja. Ezek a hozzászólások arra emlékeztetnek, mikor rajongók a koncerten bedobálják a bugyiaikat az imádott énekesükhöz.
    Lényeg, hogy ne essünk túlzásokba.
    A nagysággal kapcsolatban, nekem annak idején tökéletesen megfelelt a Matávos piros tárcsás telefon, mégsem hordozok manapság ilyet a nyakambai akasztva…
    És aki nem lát jól, mint például a faterom, annak igenis jobb a nagyobb kijelző.
    Most lehet fikázni a hozzászólásomat is :)

  35. Kisdodo - 2013.08.04. 16:29

    :)

  36. Kisdodo - 2013.08.04. 16:33

    Sziasztok szerintem sem kellene 4.3as kijelző.pont elég a 4″ os!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.