Pletyka: Egy kép szerint már gyártósoron lehet az iPhone 5S

Tian 2013.06.26. 10:26 Apple, iPhone 4 db 2,053

Úgy látszik az Apple már megkezdte a következő generációs iPhone gyártását, legalábbis egy kép alapján, amit a Weibo nevű kínai blog szellőztettet meg és amin vélhetően az iPhone 5S előlapi panelja figyelhető meg. Az állítás nem is áll annyira távol a valóságtól, hiszen a spekulálások őszre ígérik a készülék és egyben az iOS 7 érkezését.

Elsőre ránézésre gondolhatnánk, hogy ez csupán az iPhone 5-ös modellt ábrázoló kép, mert ha az előlapi kamerát, a fényérzékelőt és a többi dolgot nézzük, meg az arányokat vizsgáljuk, akkor megegyezik vele, viszont egy valami alátámasztja azt, hogy ez bizony nem a tavaly szeptemberben debütált készülék előlapja. Ez nem más, mint a csatlakozó.

Az fenti képen láthatjuk, hogy az új panelnél a csatlakozók máshogy lettek elrendezve, mint korábban. Ebből arra tippelhetünk, hogy erre a belső alkatrészek változása miatt kerülhetett sor, mint például egy nagyobb méretű és kapacitású akkumulátor vagy más hardver, ami miatt a hely szűkében a csatlakozókat már máshogy rendezték.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Rudolf - 2013.06.26. 17:07

    Csak én látom hogy a képernyő mintha nagyobb lenne ? : O

  2. Norbi - 2013.06.26. 19:12

    Én csak a legfelső képen látom, hogy nagyobb lenne!

  3. a.sebi - 2013.06.26. 23:53

    Figyu ! híretek nincs?
    Amúgy nem nagyobb okoskák csak ùgy van fotózva!

  4. Profi - 2013.06.27. 12:15

    Álmodik a nyomor. Go android :)

Szólj hozzá Te is!