Koncepcióvideó: Bemutatkozott az 5,7″-es kijelzővel ellátott iPhone 6

KeleMan 2013.06.25. 20:28 Apple, iPhone 30 hozzászólás 4 326

A T3 magazin az iOS 7 bemutatása után rögtön nekilátott, hogy az időközben a Reuters által pletykált 5,7″-es iPhone készülékről alkotott elképzeléseiket bemutathassák nekünk. Mint ismeretes a Reuters értesülései szerint az Apple idén az iPhone 5S és a színes, jóárasított iPhone Light készülékekkel szeretne dobbantani a piacon.

2014-ben azonban már az iPhone 6 készülékkel újra eget szeretnének rengetni. Ami valljuk be, rá is férne a cupertinóiakra. A fő cél, hogy visszaszerezzék azt a piacot, amit az elmúlt esztendőkben elvett tőlük a Samsung. A Reuters szerint az Apple lehetséges, hogy egy 4,7″-es vagy akár egy 5,7″-es kijelzővel ellátott modellt készíthet. A 3D-s renderelt videóban, már az iOS 7-et láthatjuk, de ha minden jól megy, úgy jövőre, már az iOS 8-al villanthatnak az Apple-nél.

A T3 szerint az 5,7″-es iPhone készülék azért is “valószínű”, mert ebben az esetben pontosan 100%-al növekedne meg a kijelző mérete, sőt a pixelsűrűség is 18,5%-ot emelkedne. Ez a jelenlegi 324 ppi helyett 386 ppi-t jelentene. A készülék méreteit tekintve a magassága 151,8 milliméterre, szélessége pedig 80,5 milliméterre növekedne, de az elképzelés szerint a vastagsága megmaradna 7,6 milliméter. Természetesen az 5,7″-es kijelző 1920×1080-as felbontású FULL HD megjelenítőt kapna, ámbár a készülék súlya 180 gramm lenne.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

30 hozzászólás

  1. Mrk - 2013.06.25. 20:46

    Pingpongütőnek kicsit drága lesz

  2. Sagara07 - 2013.06.25. 21:21

    4.5 fölé nem kéne menni már …

  3. Építész - 2013.06.25. 21:47

    Samsungot miért kell utánozni ?
    Lesz egy pingpong utő mint aGalaxy és a HTC.
    Már csak telefonálni nem lehet majd vele.
    A Samsung nem a minőségével veszi el a piacot, hanem az árával. Nem az iphonon kellene módosítani, hanem az árán, vagy a vásárlási feltételeken.
    Jobs úgy találta ki a szifont hogy egy ujjal átérjék.
    Na ez az 5.7 coll bizony tenyérrel lesz átérhető.
    A másik nagy gond, hogy eddíg befér egy farzsebbe is, de akkor ezután hová teszem ?
    Az azért már elég szánalmas ha egy telót nem tudok zsebre rakni.
    Ezen miért nem gondolkozik senki ?
    Az utcán kézben lóbálva fogom vinni ?
    Ekkora kijelzőre ott a pad mini.
    Mi a szarnak kell majmolni a konkurens céget?

    Úgy érzem nem az alma diktálja a piacot, hanem a samu, és az alma próbál utána menni.
    Ez Jobs elméletével ellenkezik.
    Ő ugye azt mondta hogy az alma fogja megmutatni hogy a piacnak mi kell és nem fordítva.
    Ez sajnos most nagyon rossz felé mozdul.
    Ehelyett inkább valami nagy durranással kelkene előállni, hogy a Samsung csak kapkodhassa a fejét, de most pont fordított a helyzet.

    Ez az új vezetés hogy a csengetett mylordból idézzek ” teljesen eltöketleníti a céget”.
    Így folyton csak második helyen fognak kullogni.
    Egyszóval szerintem ez nagyon rossz irány…

  4. Joci - 2013.06.25. 21:50

    Hellosztok lasan már olyan nagy lesz egy telo mintha tv lenne mi szükség van erre nem tudom

  5. Gangxtag - 2013.06.25. 22:19

    … a divatot nem követni kell,hanem csinálni……

  6. Zozii - 2013.06.25. 23:44

    Szerintem 4,7″-nál biztos hogy nem lesz nagyobb iphone, viszont az a méret már tökéletes lenne.

  7. Steeme Cock Boobs - 2013.06.26. 02:50

    Ez nagyon alpari… Mar elnezest, de kib#####tt nagy.

  8. Lerobi - 2013.06.26. 06:13

    Ekkora lapátot :)

  9. Sándor - 2013.06.26. 06:23

    iPhone 5 nél nagyobb nem kell!!! Pont jó! Tökéletes!!!

  10. chris - 2013.06.26. 06:47

    irogylem azokat akiknek ennyi idejuk van hogy a multi csapata helyett dolgozzanak.. amugy meg ez a kep meg nem sokkal kulonbozik egy felnagyitott i5tol…

  11. Dudee - 2013.06.26. 06:58

    Oke szep szep, de miert kell a szamszungot utannozni, nem kell ekkora telefon. A mostani i5 pontossan az a kategoria, aminel nagyobb nem kell, mert kenyelmetlen lenne. Note 2 ket kezzel kell rajta barmit is csinalni, mert nem er at az ember ujja. A fonokomnek az van, es mondta,hogy az egyik legjobb telefon a vilagon,en meg mondtam neki, hogy ameddig nem lesz jobb a piacon,es nem lesz akkora mint egy hodozhato dvd lejatszo.

  12. Dexed - 2013.06.26. 07:55

    Még mindig nem érti a rengeteg alma rajongó, hogy az alma most nagyon levan maradva a samsung tol! És kézzel lábbal próbál felzárkózni!
    Ha vissza emlékeztek az ipad Mini ről is mindenkinek rossz véleménye volt és voálá jobban viszik mint a nagy tesóját!

    • Marci - 2013.06.26. 09:28

      Dehogy van lemaradva, miben? Ja nincs 8 magos proci az iPhoneban? Mert nem kell.. Teljesen felesleges, ha ugyanazt a teljesítményt rendesen optimalizálva ki tudják hozni egy kétmagosból is. Erre csak a samsung veri magát, hogy papíron mennyivel jobb hardvere van, ennek ellenére egy 1 éves androidon már akad a sima fekete-fehér szöveg görgetésnél, iOSnél még egy 4 éves telefonon sem látni ilyet.

  13. Marci - 2013.06.26. 09:25

    Nem kell ezen elkezdeni almát köpködni, hogy miért kell majmolni a samsungot, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem lesz ekkora iPhone. Már régóta vizionálják a sokkal nagyobb kijelzőt, de már a 3,5ről 4-re növelést is alig-alig akarták meglépni. Ez csak valakinek a személyes elmélete, semmi köze az applehöz.

  14. Márk - 2013.06.26. 09:52

    Építész véleményét osztom.
    Ha Jobs köztünk lenne nem lenne ez most. De sajnos ott ez a “ha”.
    Szerintem már a 4-es széria méretétől sem kellett volna feljebb menni. Magam a mai napig 4S-t használok és teljesen megfelel. Néhanapján kezembe fogok egy I5-t és rendesen furcsa a hoszabb kijelző. Namindegy, remélem ez csak valami rossz “vicc”.

  15. Szimuly Kata - 2013.06.26. 10:03

    Nem kell az Apple-t köpködni ocsárolni.Ezt csak az irigyek teszik ,akik akarnak egy ilyen csodát,de elérhetetlen nekik.Ha le lenne maradva és nem lenne jó,akkor miért ezért a készülékért kapálózuk mindenki?
    Két éve Iphont és fél éve + Macbookot használok.Nem cserélném el semmiért öket tuti!!!!

  16. Zoli - 2013.06.26. 10:50

    En ugy vagyok vele hogy az i5 mar eleg nagy okostelefonhoz kepest. Azt hasznalok most is es i4 utan kicsit fura volt de mar nem valtanek vissza a kisebb meretre ez pont jo…ha ennel nagyobb lesz akkor meg ott az ipad mini…egy okostelefon felesleg mar akkora kijelzovel szerintem.

  17. Brrr. - 2013.06.26. 13:58

    Jo jo meg minden, de hogy fog elferni a zsebemben?

  18. Bobek - 2013.06.26. 15:13

    De miért kezd el mindenki fikàzni? Szó sincs erről, hogy ezt piacra dobjàk. Vicces, amikor meg sem jelent valami, de màr megy a hisztéria. :)

  19. ESzállás - 2013.06.26. 15:59

    Márknak igaz van. A iPhone 4 mérete az ideális. Az 5 idétlen, nagyon szép a kidolgozása, meg hogy vékonyabb, de ha a 4 méretében lenne az lenne csak igazán szép. Viszont a gyerek azért váltott samsungra, mert a nagyobb kijelzővel és gyorsabb procival sokkal élvezetesebb a játék. Ez tény. Na meg egy fiatalnak a zene is fontos és a zenéit könnyen tudja szinkronizalni a pcjével.
    Én minden appot, zenét megveszem a storeban, de ettől meg nem tetszik a zártság, ne kényszerítsen korlátok közé az alma.

  20. J - 2013.06.26. 18:03

    Valaszolnek a Reutersnek vagy T3nak vagy kinek. Valoszinu az 5,7 coll??? Hulyek vagytok???? Mikor mar volt a piacon 5 colos telefon akkor emeltek a 3,5 collt kereken 4-re. Mennyi az eselye, hogy legkozelebb 1,7 collt ugranak majd? :D idiota vadbarom aki szerint ez valoszinu :D mast nem tudok erre mondani. Soha semmi valoszinuseg nem lesz semmibe, amit csak ugy kitalalnak olyanok akiknek kozuk sincs magahoz a ceghez. Ezeknek az embereknek kellene egy kis olom a fejebe…

  21. Svèd - 2013.06.26. 18:07

    5.7’…Hm…
    Lesz min a rántott húst kloffolni!:D

  22. Fehérsólyom - 2013.06.26. 21:04

    Ez persze már nem telefon lenne, hanem mini-note-table. Persze csak ha normális toll-támogatást is kapna végre. Ez mondjuk nagyon ráférne az iPad-ra is. Azon legalább tényleg lehetne is használni a tollat. Ezt viszont tényleg átvehetnék a konkurenciától.

  23. a.sebi - 2013.06.26. 23:56

    Chris! Nem ezt írtad a 4s nél is? 3.5 tökèletes….
    Ha 18 colos lesz akkor is megveszitek és tökéletes lesz…csak alma legyen….

  24. Farr Vince - 2013.06.27. 09:58

    Fehérsólyom, a Note tollja egy vicc! Az nem jó semmire! Amelyik tollak igazán jók azok a Wacom tollak és a most bejelentett Adobe cucc! A Samsungé egy fos!

  25. iDan - 2013.06.27. 10:06

    EMBEREK!

    Olvasva ezeket a lázongásokat, magam is felháborodom. Rajtatok. Ez csak egy koncepció, egy elképzelés. Úgy látom nem vagytok túl gondolkodóak, számoljunk csak! Pontosan 5 “generációt” kellett várni arra, hogy az Apple 0,5″-el emelje a kijelzőt, nem hiszem, hogy csak azért növelnék majd 2″-el a képernyőt mert a samsung így fingott. Valljuk be jöhet akármilyen teló a koreaiaktól de az Apple, az Apple.

  26. Fehérsólyom - 2013.06.27. 22:02

    Kedves Farr Vince!
    Természetesen minőségi tollra gondoltam. A lényeg az lenne hogy a kijelző érzékelje a tollat. Csak így képzelhető el pontos pozicionálás. Ez hiányzik nekem az iPadról. Mert ugye stylus-el nem sokra megy az ember, a szélek felé jelentkező több mm-es hibával, és a kissé bumszli hegy miatt. Egyébként az érintés-pozicionálási hibára, megoldást jelenthetne egy jól megírt szoftware-es korrekció is. Az iPad 2-es óta figyelgetem ezt a hibát, és az általam megvizsgált pár tucatnyi készülék mindegyikén ugyanúgy jelen volt. Zavaró, mert fenn (ahol pl. a vissza gomb szokott lenni) kb. egy fél gombnyi a hiba. Én, annak idején hetekik mellé nyúltam ennek az egy gombnak az esetek 50%-ában.

  27. Vadász Erika - 2013.06.28. 15:16

    Egyetértek, nem a méret a probléma, hanem az innováció. . Nekem Samsung Note volt, mielőtt attertem az iPhonera. És utóbbit sokkal jobban szeretem (egyedül a jegyzetelés hiányzik). Az iPhone 5 NAGYON jól ki van találva! Ha az Apple elveszíti az innovációs tőkéjét, egy Nokia lehet belőle… Brrr. Reménykedni tudok csak vmi csodában, hogy vannak, v lesznek még tökös legények az Apple-nél.

  28. Jovi - 2013.07.02. 14:12

    Én szeretem az iPhonet, már az eleje óta van, de az új iPhone 5, sok szempontból nem tetszik.
    Például szemét dolognak tartom az új csatlakozót.
    Van rengeteg Apple termékem, és ha most rá akarnám tenni, akkor vagy vegyek egy át alakítót (amivel már csúnya lesz) vagy vegyek másik készüléket (mert sok készülék nem kompatibilis az átalakítóval).
    Ha fotózik vele az ember és utána fekete csík lesz fent és lent a kijelzőn és nem teljes képernyőbe az szerintem nagyon gáz.
    Másrészt, eddig minden iPhone között volt valami durva fejlesztés.
    Most csak annyi volt, hogy hosszabb lett (és nem szélesebb). Ha már nagyobb lesz legyen minden irányba nagyobb. Nem azt mondom, h külön bőrönd* keljen hozzá, de azért nagyobb egy picit.

    Ez a készülék végre nagyobb… de ez már akkora mint egy iPad, szerintem irtó hülyén nézne ki egy A/5-ős méretű telefonnal telefonálni…
    *ehhez a termékhez ajándékba adnak bőröndöt is?
    Azokról nem is beszélve, hogy megint milyen alkalmazás fog futni rajta, sok alkalmazás az iPhone5-re se kompatibilis, akkor ezen milyen homályos és torz lesz, vagy ha fotózunk akkor ennek is lesz fent és lent egy fekete csík?

    Jobb kérdés: egy iP4-est fel lehet tenni a kocsi ablakára (telefon tartó) vagy van bicikli tartó, hogy fog kinézni, hogy a fél ablakot eltakarja a telefon, vagy a bicikli kormányon ott fityeg egy ekkora dög…

    (Elnézést a Negatív hosszaszólásomért, csak már ki akart törni belőlem)

  29. zolka - 2013.08.16. 20:42

    e pon jo mikor bemegyek az estaloba a juhok sa disznyok megjednek ameret nm szamit csak legyen ma ocsubb na

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.