A világ egyik legnépszerűbb lemezlovasa, Avicii is Apple mániás | iHungary

A világ egyik legnépszerűbb lemezlovasa, Avicii is Apple mániás

Helme 2013.06.19. 15:35 Balaton Sound 13 db 2,745

Avicii csupán 24 éves lesz szeptemberben, mégis a világ egyik legnépszerűbb DJ-je és producere. A legelismertebb lemezlovas toplistán, 2012-ben a harmadik helyet foglalta el, de 2011-ben és 2010-ben is befért a TOP100-ba, ahol igazán előkelő pozíciókat sikerült megcsípnie. Az I could be the one című, Nicky Romeroval közösen készített számuk, már most a 2013-as nyár talán legnagyobb slágere, amit előszeretettel játszanak a hazai rádiók és zenecsatornák. Nem csak azért szeretjük, mert zseniális dalokat alkot, hanem egyben Apple fanatikus is.

Egy korábbi interjújában megkérdezték tőle, hogy mi az a 10 tárgy, ami nélkül nem tudná a mindennapjait élni. A listán két Apple termék szerepel. Az egyik a 15″-ös Macbook Pro-ja, míg a másik az iPhone 5 készüléke Mophie Juice Pack külső akkumulátorral. Ezenkívül még helyet kapott többek között az FL Studio, az Oral-B fogkefe és Berocca C vitamin is.

Információ! „Avici Dante poklához hasonlít, ez a pokol legmélyebb szintje a buddhizmus szerint. Egy barátom mesélt róla, és megragadt a fejemben. Amikor először kerestem nevet a MySpace oldalamhoz, valahogy „bedőltem” ennek a névnek. Már kipróbáltam néhány másik nevet is, de mind foglalt volt. Így lett végül „Avicii”, ami később aztán igazán hozzám kapcsolódott.” – Tim Berg

Avicii szerint a Macbook Pro csodálatos. Gyorsan le tudja tenni, majd felvenni és használni, hiszen pillanatok alatt áll fel a rendszer ráadásul soha nincsenek vele teljesítménybeli problémák. A Boot Camp segítségével sikerült telepíteni a Windowst, így ha azzal kell dolgoznia az is tökéletesen működik. A listájának harmadik helyét foglalta el az almás gép.

A fiatal lemezlovas nem felejtette el az iPhone-t sem kihagyni az összeállításból. Mint elmondta, több gyártó készülékét használta ideiglenesen. Megpróbált együtt élni Samsung Galaxy-val és a Blackberry-vel is, de egyik sem jött be neki igazán. Szerinte a kamera tiszta és szép képet készít, ráadásul a telefon is nagyon jól néz ki. Az összes Apple terméket szereti. Azért használ külső akkumulátort, mert nem mindig van ideje feltölteni a telefonját a hotelszobájában, amikor turnézik.

Avicii tavaly már játszott pár lépésre a “magyar tengertől”. Most ismételten visszatér a MasterCard Balaton Sound-ra. Mégpedig a legelső nap, július 11-én a Nagyszínpadon lép fel 21:30-tól. Érdemes élőben végigkövetni, hatalmas lesz!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 13 db

  1. Gábor - 2013.06.19. 16:01

    Nekem is juice packem van ;)

  2. Steeme Cock Boobs - 2013.06.19. 19:43

    A C vitamin tényleg egy tárgy? :) Amúgy ez a gyerek nem tekinthető dj-nek szerintem.

  3. Q - 2013.06.19. 19:47

    Istenem de mainstream… Fél év múlva sehol nem lesz

  4. Varga - 2013.06.19. 20:30

    Próbáljatok meg egy ilyen számot össze hozni és rá jöttök h böszme nehéz.
    Én tisztelem mert hatalmas számai vannak és tud is. És Apple fan az pedig még jobb :)

  5. Steeme Cock Boobs - 2013.06.20. 02:48

    Ez csak tomegzene, olyan, mint a roman pop: recept alapjan keszul. De meg ha tegyuk fel, jo producer is. Ettol meg nem dj, hanem egyszeru zenebohoc, mint a Swedish House Maffia tagjai vagy David Guetta.

  6. Zoli - 2013.06.20. 06:37

    Soha nem hallottam róla, csak az ilyen írások emelik ki a személyiségét az bölcsiből:)

  7. Kinger - 2013.06.20. 17:51

    Ha olyan könnyű ilyen “zenebohócnak ” lenni akkor ti miert nem vagytok ott?;)
    Nemértem miert olyanok kritizálnak akik azt sem tudjak miről beszélnek

  8. Q - 2013.06.21. 00:35

    Nem tudom szólhatok-e a többiek nevében is, de talán azért nem vagyunk ott kedves Kinger, mert múltszázadi konzervatív nyuggerek vagyunk, akiknek a zene fogalma egy hangszer kellő alkalmazásával kezdődik, nem gombok és csúszkák nyomkodásával és tologatásával. Tudom, kihalófélben vagyunk, de azért még vagyunk.

  9. Steeme Cock Boobs - 2013.06.21. 01:37

    Imadom az elektronikus zenet. Avici viszont gyengen zenel es egy zenebohoc. Volt szerencsem latni a fellepeset.

  10. J - 2013.06.21. 11:02

    LOL! Ez is egyfajta zene, ahogy a hangszeresek is. Akik mr vaganykodnak a dumajukkal hogy se o se a maffia se guetta nem DJ, azoktol megkerdeznem hogy akkor kik DJ-k?? Lattal mar videot ahogy egy zenet csinalnak studioba? Kb annyi potmeter es minden fityfasz van ott amit tud az illeto melyik mit csinal, amennyiszer te levegot se vettel…istenem…kritizalni azt tudtok ocsem. Aki uy gondolja hogy ez gyerekjatek az miert el szanalmas eletet ahelyett hogy elmenne DJnek keresne a milliokat es elne boldogan??? Idiotak.

  11. Zoty4 - 2013.06.21. 19:18

    Nem egy senki a srác, brutálisan jó zenéi vannak , én már 20 éve hallgatok elektronikus zenét, de ez a srác brutál tehetséges. Armin van Buurenhez tudnám hasonlítani.
    A számai is nagyon összetettek ha jobban megfigyelitek.
    Podcastjére is fel vagyok iratkozva, ami sajnos csak havi egyszer frissül.

  12. Steeme Cock Boobs - 2013.06.25. 08:06

    Armin, hahahah :D

  13. akkorfigyeljleirom - 2013.10.07. 23:06

    Igen,nevtelenul mert en is DJ/Producerkent FEJLODOK ITTHON ES KULFOLDON DE VALLALOM A VALASZT…..ez csupan nem arrol szol,hogy tologatod es huzogatod azokat a bizonyos gombokat…en megtapasztaltam…16evesen letoltottem az F.L. Studio programot es elkezdtem nyomogatni ahogy mostansag sok Magyar szajabol ezt hallani,mikent errol szol a DJ szakma milyen egyszeru..ja…azok a 2ezer FT-os DJk…roluk nem is olvasunk ujsagban,se TVben…szoval lenyegre terve…FANTAZIA…DALLAMOK..tudod ez az,amit a program sem rejt magaban…igen,ez a ” szomoru” igazsag…Avicii,ahogy en sem,ahogy Laidback Luke sem szinten FL-es…sem azert lett nagy,mert eme elmeletileg egyszeru hasznalhato programot tudta tologatni,nyomogatni..hanem azert,mert akkora megaldott fantaziaval jott eme szep vilagra,amekkoraval azok az emberek nem,akik szerint nyomogatasbol all a DJ Producer vilag…szoval orulnek neki,ha meg 1x ezt nem kene olvasnom ezen a tetves magyar internetes oldalakon,hogy ez a szakma ebbol all,mert ez szanalmas…ne aggodjatok,mert EJAY kockulok nem futottak meg be az elmult 100ev alatt sem…nem kell parelni…ez is egy szakma…mint a komuves is…sokan hiaba tanuljak…az eletbe nincs hozza erzekuk…a szomszedja komuves meg milliomos…..miert…mert van hozza erzeke..tudasa…..ehhez meg kell egy kis fantazia..ha meg van…dallamok hada all sorba az elmedben,agyadban…ilyen qva egyszeru…remelem sikerult lezarni ezt..hogy kinek es mi egyszeru az eletbe…mert meg ha ehhez az erzek meg van,,,,akkor johet a marketing es az ertekesites,kapcsolatepites..mert ugye ez magyarorszag……tanuljatok……peace

Szólj hozzá Te is!