Lecserélik az iOS 7 ikonjait?

Kacor 2013.06.16. 18:01 Apple, iOS 13 hozzászólás 2 170

Az Apple hivatalos iOS 7 honlapján érdekes változásokra lett figyelmes egy szemfüles felhasználó: az Időjárás, a Passbook és az Emlékeztetők appok ikonjai egyik pillanatról a másikra megváltoztak. Ez akár arra is utalhat, hogy az Apple-nél komolyan gondolkodnak a leginkább kritizált ikonok megváltoztatásán – az ikonok dizájnját ugyanis felhasználók ezrei és komoly dizájnerek illették kemény szavakkal.

A frissen feltűnt ikonok közül az időjárásé a legérdekesebb: ez ugyanis az adott időpontban mérhető hőmérsékletet mutatja a napocska és a felhők helyett – ez pedig egy olyan fícsör, amiről a felhasználók nagyon régen álmodoztak, a gond épp csak az volt, hogy az iOS kezdőképernyőn feltüntetett hőmérséklet jelentősen csökkenthetné az akkumulátor élettartamát. A problémán minden esetre már jó ideje dolgoznak az Apple-nél.

Az új Passbook és az Emlékeztetők ikonok színvilága kevésbé élénk, a pasztell felé közelít, utóbbi pedig szürke hátteret kapott. A Levelek ikonján több görbe felülettel, és kevesebb éllel találkozhatunk.

Összehasonlításul íme az eddigi megismertetett és a hirtelen feltűnő iOS  7 ikonok:

 

Cikkünk megjelenésének időpontjára az új ikonok már el is tűntek a honlapról minden kommentár nélkül. Ti mit gondoltok? Egyszerű bakiról van szó, hogy vagy Ive-ék tényleg toldozgatják-foldozgatják a sokak által kritizált ikonokat a következő béta frissítésre?

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

13 hozzászólás

  1. Veto - 2013.06.16. 19:22

    Hackerek!!! :-)

  2. Gaben - 2013.06.16. 20:02

    Vmivel. komolyabban néznek ki… Pedig csak kis változások… rem., h. nem a korábban bemutatott új ikonok lesznek a véglegesek, egyáltalán nem illik az Apple színvonalához… és én sem akarok azokkal szembesülni nap, mint nap.

  3. Brave - 2013.06.16. 21:06

    Keleman!
    Azt szeretném kérdezni hogy a nyereményjáték nyertesét hol tudom megnézni vagy mikor sorsolják ki a nyertest?
    Válaszát előre is köszönöm!

  4. PalosWake - 2013.06.16. 21:49

    Mi ez a vázlatos kör cucc rajta? Szerintem azzal nagyon ronda..

  5. Tunechi - 2013.06.17. 00:07

    PalosWeak
    Nyugi az csak valami tervezői sketch, biztos így rajzolgatták be az átmérőket mikor tervezték az ikonokat almáék, az iOS7 bemutató videoban is így mutatják, hogy épülnek fel.

  6. strucc007 - 2013.06.17. 01:28

    Szerintem ezek az ikonok nem voltak rosszak eddig se, nekem a newstand és Safari ikonok nem tetszenek, de azok nagyon nem. Az elő ikonoknak én baromira örülnék, elég lenne őket akkor frissíteni, ha az adott képernyőn van az ember, vagy feloldja a készüléket…

  7. Alma - 2013.06.17. 06:44

    Tegnap feltettem az ujjat hát vannak hibák de inkább csak az app-oknál , ez várható volt mivel béta :)
    De amúgy az a véleményem hogy 4 illetve 4s-én kissé nagyok az ikonok elsőre pedig ugyan akkora mint a 6-nál meg a controll center is nagynak tűnik :) amúgy alapjában nagyon jó csak furcsa :) az ikonok javítanak akkor látszik hogy adnak a vásárlók véleményére :)

  8. Joci - 2013.06.17. 06:59

    Sziasztok azért re meltem hogy számitt, a felhasználok véleménye az Apple nek!!!!nekem iphone5 van szeretem ezt a telott nagyon

  9. Wildlife84 - 2013.06.17. 09:01

    Sziasztok! Szerintem tutira figyelik a visszhangokat az IOS7-ről! Szép napot nektek!!

  10. Krisz - 2013.06.17. 18:28

    Szerintem ez az egész iOS 7 kinézet botrány, nem értem ez ki szerint modern (ez a flat) kinézet. 2013 ba hogy engedheti meg magának az Apple….( vagy Windows vagy android nem is tudom hogy hívjam már) vicc

  11. Elferi - 2013.06.17. 21:20

    Ezt ugy hivjak hogy monitorozzak a piacot.
    Ezert beta verzio

  12. Richi - 2013.06.18. 10:12

    Attól hogy nagyon megváltozik az op.rendszer attól még nem lesz jó,semmi komoly ikon .ha tényleg igy fog kinézni akkor én nem frissitem.

  13. LALI - 2013.08.18. 14:18

    Végülis a változatosság nem árt! :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.