Ősszel érkezik az iOS 7! Az Apple kiadott egy hivatalos bemutató videót

KeleMan 2013.06.14. 09:13 Apple, iOS 25 hozzászólás 2 079

Azt már tudjuk, hogy az iOS 7 mobil operációs rendszer valamikor ősszel érkezik majd meg a nagyközönség számára vélhetően az új iPhone készülék piacra vezetésével. Hétfőn az Apple WWDC 2013-as megnyitója során Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy Jony Ive, dizájnért felelős alelnök és Craig Federighi, a szoftveres fejlesztésekért felelős alelnök együttes munkája során születhetett meg az új iOS 7.

Az Apple a prezentáció során bemutatott egy közel 4 perces videót is, melyben Jony Ive szokásához híven bemutatja az új rendszert. Úgy tűnik viszont, hogy nem volt eléggé meggyőző a bizonyítvány magyarázása, így az Apple kiadott egy bővített, 7 és fél perces új videót is, melyben már Craig Federighi is megszólal és demózza kicsit a cuccot.

A videó második felében az Apple bemutatja azon szoftveres újdonságokat, melyek ősztől a felhasználók számára is elérhetőek lesznek. Így akinek nincs lehetősége kipróbálni az iOS 7-es jelenlegi béta rendszerét, az is képet kaphat arról, milyen is lesz az iOS 7 mind külcsínben, mind belbecsben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

25 hozzászólás

  1. Joci - 2013.06.14. 10:39

    Sziasztok igazábol nem értem hogy ha már készen van akor, mért csak őszel lehett letölteni?

  2. Dave - 2013.06.14. 10:53

    Kedves Joci. Az uj iPhonevel egyutt fogjak kiadni es azert mutattak be elobb, hogy addig is rajuk figyeljenek es felmutassanak valamit.

  3. Lila - 2013.06.14. 11:56

    Az sem árt,ha tesztelik egy kicsit mielőtt mindenki letőltené!!!! Mire hozzáférsz Joci,addigra tökéletes lesz!!!:-)

  4. Jámbor attila - 2013.06.14. 12:29

    azt valaki nemtudja véletlenül hogy csak az iphone 5snek lessz 3Dés háttere mer nekem ipad 4 retinám van és annak is ilyen lessz?

  5. Sipos Gabor - 2013.06.14. 12:56

    Azért, hogy a sok suttyó kifizesse a 100$-t csak hogy előbb letolthesse mint bárki más és villoghasson vele hogy neki már az új szoftver van fent….. Többek közt en is…..:) hahaha

  6. strucc007 - 2013.06.14. 13:20

    2 ikonon még változtatniuk kellene, és utána jöhet :)

  7. Dávid - 2013.06.14. 14:22

    Nekem is fent van az ios 7 és nem vettem meg a 100 dolláros programot :)

  8. Kenyér - 2013.06.14. 14:55

    Ja! Nekem is fent van, ingyen pénzért! (Köszi Kotorman!) ;D
    És szépen fut az Iphonehungary app is. (Csak kicsit kilóg a sorból)

  9. Nncsnv - 2013.06.14. 16:27

    Én 50-ért átküldöm. :-))

    Majd írjátok meg milyen. :-))))

  10. Elferi - 2013.06.14. 16:57

    Szerintem megint evekkel jar a tobbiek elott
    Nem adok egy evet es a motorola,Lg, de meg Samsung is hasonlitani fog ra.

  11. Lacika54 - 2013.06.14. 17:16

    Valószínûsítem hogy ha már le lehet tölteni, mindenki a telcsijén fog lógni éjjel-nappal és ahogy az eddigiekbôl leszûrhetô mindenki le fogja fo…..ni a bokáját, annyira jó lesz! Higgyetek nekem!!!

  12. gerpet - 2013.06.14. 20:07

    Tegnap próbáltam letölteni ingyenesen, de nem sikerült hibát irt ki mikor mar csomagolta ki a cuccot.
    Valaki esetleg tud segíteni hogyan alszolvaljam ezt a problémát?

  13. AWSM - 2013.06.14. 20:38

    Nekem is fent van I4S és nagyon tetszik de még nem tökéletes

  14. Fehérsólyom - 2013.06.14. 21:02

    Örvendetes módon úgy néz ki, hogy az iOS végre kezelhetőbbé, rugalmasabbá válik.

  15. Szuszaa* - 2013.06.14. 22:22

    Erre lehet majd rakni jailbreakot ?

  16. Ghost? - 2013.06.14. 22:23

    Jailbreakot lehet szerintetek rakni rám adj ?

  17. Chewie - 2013.06.14. 22:25

    Én is letöltöttem full ingyér. Barom jó. Csak pozitív dolgot tudok róla mondani. Várom már a teljest.

  18. gerpet - 2013.06.15. 18:33

    Nekem 1500 HUF-be került, de fent van, es hát mit mondjak? Atomzsirkiraly az új iOS7

  19. B. Ádám - 2013.06.15. 23:40

    @jb Valószínüleg lesz rá, mint eddig mindre :D (azért ne azonnal várjátok :DD)

  20. Joci - 2013.06.16. 07:25

    Sziasztok tudna valaki segiteni nekem hogy hogyan tudom megcsinálni az ios7 a telomra köszi

  21. Joci - 2013.06.16. 08:17

    Hello gerpet hogyan tudom letőlteni?

  22. chris - 2013.06.16. 09:06

    en inkabb nem teszem fel pedig lenne ra lehetosegem. amilyen bugokat/felig kesz dolgokat irtak… inkabb varok meg 1-2 betat.

  23. gerpet - 2013.06.16. 11:40

    joci: felmesz az activatemybeta.com-ra elutalod a 7 dollárt es mar toltheted is

  24. Stiglar - 2013.06.17. 16:41

    Nekem eddig fent volt de nehány óra alatt megette az aksit az i5-ön,uh ment vissza a regi ha ezt javítják akkor isten király lesz!

  25. Zoli - 2013.06.21. 09:42

    Siman letoltod az ios 7 et megfelelo keszulekhez valot,majd ituneson amikor csatlakoztatva van a frissitesre kattintasz+a controll gombra ott kivalasztod a hozza valo iost es kibontja majd feltelepiti. Ennyi az egesz. Nem kell semmi penzt utalni sehova.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.