Az idei E3-on 5 új Gameloft játék debütált az iOS készülékekre

Kacor 2013.06.13. 17:00 Apple, Játékok 4 hozzászólás 1 321

A Gameloft nem aprózza el a remekül sikerült Gangstar – Vegas kiadása után sem. Az E3-on ugyanis öt új játékbejelentéssel is előrukkoltak.

Kezdjük a “lődd szét az ellen fejét festői tájakon” típusú alkotásokkal. Ezek közül az első a Brothers in Arms 3, amely nem épp meglepő módon a stúdió jól ismert második világháborús eposzának legújabb része. Sok részletet még nem közöltek, de egy valami már biztos: on-rails (azaz a navigáció automatikus, nekünk csak célozni és homokzsákról homokzsákra ugrálni kell, ha van árvíz, ha nincs), fedezék-alapú játékmenetre számíthatunk. Olyasmire, mint amilyen az Epoch volt, csak robotok és lézerek nélkül, ha minden igaz (bár lehet, hogy a Gameloft az életben épp most fog először meglepetést okozni).

Van itt egy pár kép is, ami ugye többet mond pár ezer szónál.

A következő nagynak szánt dobás az ötödik a Modern Combat sorozatban. Az MC 5-ről nem sok mindent tudunk azon kívül, hogy új motor hajtja, és bizony ennek megfelelően igen csinoska. Itt még a vér is szépen fog fröcskölni.

A Minions Rush a nagysikerű Gru világában játszódik, tehát itt is a sárga kis izék egyikét kell irányítanunk a végtelenségig á la Temple Run és társai, a Gru (azaz Despicable Me) folytatásának megjelenésével egy időben. Mert az üzlet, az üzlet.

A Gameloft következő folytatása (mi más lehetne egy folytatás?) a nálunk igen rossz minőségű, buckás anyagról elnevezett Asphalt széria nyolcadik tagja, amelynek megjelenésére idén júliusban számíthatunk. Nyolc vadi új pályát fogunk kapni, melyek között a Nevada sivatag izzasztó miliője és London ködös utcái egyaránt szerepelnek.

Lesz élő és “aszinkronos” multi verseny, ahol ezúttal nem csak egyszerűen versenyezhetünk: lesz afféle “maradj talpon” (Tag you’re it) mód is, ahol minél tovább kell sértetlennek maradnunk a felénk rongyoló sportkocsik össztüzében, hiszen egy karcolás, és az agresszornak indul be a számlálója, amit ha adott ideig megúsz katasztrofális karambolok nélkül, megnyeri a versenyt. Persze ez ránk is igaz, ha elkerüljük az ütközéseket. És: lesz egy driftelős játékmód is, ahol az nyer, aki a legtöbb kapun… driftel át.

Ami szintén igen ígéretes, az a játék új fizikai motorja, amit az alábbi tralier-ben magatok is megcsodálhattok.

És végezetül bejelentettek egy címéhez mérten őrülten eredeti játékot, a Total Conquest-et, ami egészen biztosan nem a Clash of Clans sikerét próbálja meglovagolni. Vagy mégis. Mindenesetre az ókori Rómában játszódik és pofás, mint az alant látható is.

Szeressük a Gameloft-ot! Vagy nem szeressük? Ti várjátok a címeket? Mit éreztek, amikor egy játék (vagy adott esetben egy hír) elején felbukkan a cég szégyenlős, magát csigának képzelő kígyóra hajazó logója?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

4 hozzászólás

  1. Geri - 2013.06.13. 17:20

    Nova 4 várható szerintetek? Szerintem a Nova sorozat a legjobb a gomeloftos játékok között.

  2. Geri - 2013.06.13. 17:29

    Amúgy a mc5ön kívül mindegyik freemium szar lesz

  3. Q - 2013.06.14. 11:51

    Az asphalt 8 mi akar lenni? 7 éves gyerekek hot wheels-pályás fantáziája? Röhejesek ezek a röpködő autók.
    A többi meg 10 perc alatt megunható, lövöldöztem már gépen eleget. Ezekben semmi olyan nincs ami egy pillanatra is lekötne, kivéve az utsót, az hasonlít a clash of clans-re

  4. David - 2013.08.17. 08:48

    A total conquest mikor jon ki?

Szólj hozzá Te is!