WWDC 2013 – Bemutatkozott az új OS X Mavericks

KeleMan 2013.06.12. 19:13 Apple, OS X 0 db 958

Az Apple hétfői prezentációja során lerántotta a leplet és bemutatta az OS X Mavericks névre keresztelt legújabb asztali operációs rendszerét. A nagymacskák után az Apple állítólag a Kalifornia partjainál található szörfösök kedvenc paradicsomáról adta a nevet, ezt igazolják a hatalmas hullámok is, mely az új rendszer alapértelmezett háttérképeként is látható.

Az új rendszernél az iOS 7-el ellentétben a dizájn helyett a rendszer teljesítménye és használhatósága került előtérbe. Az Apple nagyon sok olyan új megoldást épített az új OS X-be, amelynek a célja a teljesítmény növelése és az akkumulátor kímélése, legalábbis a MacBook gépeknél. Elég ha csak megnézzük az új MacBook Air modelleket, amelyek drasztikus, 4-5 órás plusz üzemidőt kaptak azáltal, hogy az Apple az Intel Haswell magos processzorait építette a gépekbe, melyek fogyasztása lényegesen kedvezőbb.

Az Apple az Advanced Technologies néven több olyan új funkciót is bevezetett, ami kifejezetten a processzort és annak terheltségét kíméli. A multitasking révén az új App Nap, lassítja azon alkalmazások futtatását, amelyek bár a háttérben futnak, de a felhasználó mégsem használják azt. Ezen eljárás által a CPU akár 23%-al is kevesebb energiát használhat fel. Természetesen az Apple népszerű böngészője, a Safari is kapott egy új Power Saver funkciót. A rendszer figyeli, hogy az adott weboldalakon milyen egyéb számításigényes tartalmak találhatóak és ezeket automatikusan letiltja.

A Timer Coalescing funkció újdonsága, hogy a számítási műveleteket nem külön-külön, hanem egyszerre adja át a processzornak, mely esetében ilyenkor hosszabb ideje marad pihenni a CPU-nak. Egy adott időszak alatt, így a processzor képes kevesebb energiafelvételre, ami az Apple adatai szerint akár 72%-al is csökkentheti a terhelést. Az Apple a Mac gépekben található memóriát is felszabadítja, az új Compressed Memory technológiával, mely funkciója nagyjából annyi, hogy a memóriában található nem használt adatokat összetömöríti és ezáltal több memória blokk jut a többi épp használatban lévő programnak.

Természetesen az Apple a már meglévő beépített alkalmazásokat is frissítette és továbbfejlesztette, valamint sok új funkcióval is gazdagította szoftverét. Újdonság a Finderbe bekerült tabos, vagyis füles elrendezés, mely a már böngészőkben megszokott külön lapokon, de egy ugyanazon ablakban jeleníti meg az információt. Szintén új funkció a Tags, vagyis a címkék megjelenése, melynek segítségével a dokumentumainkat, fájljainkat rendszerezhetjük. Ezen opció használatával megkönnyíthető a keresés is, valamint a rendszerezés.

Az Apple végre megreformálta a több kijelzős rendszerek támogatását is. Akár külső kijelzőt, tévét, egyéb megjelenítőt használtunk eddig másodlagos, vagy akár harmadlagos megjelenítőként mostantól a dock menüje mindegyiken használható és elérhető lesz, mindig épp azon jelenik meg, ahol tartózkodunk. Sőt mostantól végre mindenhol működnek majd a teljes ablakos alkalmazások.

Megszületett egy jelszótároló alkalmazás is, mely az iCloud felhőszolgáltatásba lesz integrálva Keychain néven. A kulcstartó arra szolgál majd, hogy nehezen megjegyezhető belépési azonosítóinkat és a hozzá tartozó jelszavakat eltárolja. Talán sokan ódzkodnak attól, hogy másnak kiadja ezen adatokat, de az Apple 256 bites AES titkosítással védi a fájlokat. A Safari böngészőt is gyorsították a mérnökök, melyben megjelent az oldalsáv, melyen megtalálhatóak a könyvjelzőink, az olvasási lista és a megosztás lehetősége is. Változott a kezdőképernyő is, összességében rendszerszinten lényegesen gyorsabb és jobb lett a Safari.

Az Apple új térképszoftvere is helyet kapott végre az OS X-ben, mily meglepő, Maps néven. Természetesen itt is lesz Flyover 3D-s nézet, valamint a legtöbb alkalmazással (Naptár, Kontaktok, Email) együtt fog működni. Újdonság továbbá, hogy egy általunk készített útvonalat bármikor megoszthatunk iPhone készülékünkkel, melyen azonnal elindíthatjuk azt.

Megújult a Naptár és az Értesítési központ is, előbbi már képes lesz Facebook támogatásra és akár időjárás előrejelzésre, az új térképszolgáltatás, a Maps lévén pedig az adott helyet is megjeleníti. A demó alapján könnyebbé vált a használata is. Az értesítő pop-up ablakok mostantól az Értesítési központban végre igazán használhatóvá váltak, ugyanis nem csak tájékoztatást kapunk bizonyos dolgokról, hanem azokra kattintva bizonyos parancsokat is kiadhatunk.

Az Apple végre integrálta az iBooks szolgáltatását is a rendszerbe, így mostantól az iPhone, iPod touch és iPad készülékek mellett itt is olvashatjuk kedvenc könyveinket, magazinunkat. Természetesen könyvjelzőket helyezhetünk el, valamint megjegyzéseket, szövegkiemeléseket is használhatunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!