Megérkeztek és már rendelhetőek az új MacBook Air számítógépek!

KeleMan 2013.06.11. 11:24 Apple, Mac 5 hozzászólás 1 201

Az Apple a tegnapi napon nem csupán az iOS 7 és OS X Mavericks újdonságait mutatta be, hanem frissítette a MacBook Air számítógépcsaládját is, melyeket el is kezdett forgalmazni. Az új gépek szerencsére már hazánkban is elérhetőek, a frissítésnek hála pedig egy igazán professzionális, mégis ultrakönnyű géppel gazdagodhat az, aki valamely MacBook Air modellt vásárolja.

A gépekből most is 11″-es és 13″-es modellek érhetőek el. Szerencsére az Apple elhagyta a 64GB-os Flash SSD háttértárolóval szerelt modellt, így a belépő szintű gépek is 128GB-os változatban kaphatóak. Ami szintén kiemelendő, hogy az új Intel Haswell processzorok teljesítménye lényegesen nőtt, míg a fogyasztásuk jócskán csökkent, így a MacBook Air készülékek akkumulátora jóval tovább bírja egy feltöltéssel. Bár Retina kijelzőt nem kaptak az új modellek, de az Apple ismét kitett magáért.

A 11 hüvelykes MacBook Air akkumulátorának üzemideje 5 óráról 9 órára emelkedett – ezzel akár 8 órán át nézhetünk filmeket, míg a 13 hüvelykes modell pedig egészen elképesztő, 12 órás használatot tesz lehetővé, illetve akár 10 órás filmnézést kínál.

Az új gépekben tehát a vadonatúj, negyedik generációs Intel Core processzorok és az Intel HD Graphics 5000 grafikus vezérlők dolgoznak, melyek a legnagyobb erőforrás-igényű feladatok végrehajtását is megkönnyítik. Az új Intel Core processzorok és a Flash tároló jóvoltából a MacBook Air rendszere pillanatok alatt indul, lendületesebben működik és gyorsabban is reagál. Ráadásul kiemelendő, hogy a 11 hüvelykes modell alapfelszereltségéhez mostantól 128 GB-os tárhely tartozik.

Az alap modellek 4GB belső memóriával rendelkeznek, de ezek akár 8GB-al is rendelhetőek, sőt az SSD-t is akár 512GB-os változattal is megvásárolhatjuk. Az új modellek természetesen megkapták a legújabb 802.11ac WiFi szabványt is, mely vezetéknélküli adatátviteli sebessége háromszor gyorsabb, mint az előző változaté. Az SSD meghajtók sebessége is 45%-al emelkedett, így elmondható, – az árak ismeretében – hogy remek választás lehet a legújabb MacBook Air gépek bármelyike.

Az új MacBook Air modellek mától már megvásárolhatóak az iSTYLE kínálatában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

5 hozzászólás

  1. László - 2013.06.11. 13:53

    Viszi a damilt! :-)))

  2. L - 2013.06.11. 18:13

    Édes istenkém 429 ezer azt nevezem biztos megéri :D

  3. L - 2013.06.11. 18:13

    414*

  4. Zoli - 2013.06.12. 21:12

    Marad a mostani ezert nem cserelem le a 2011 es Airt. Majd ha meg ugy lesz hogy leszeretnem nem itthon fogom megvenni,hanem behozom magamnak kintrol…
    Itthon ugy el vannak szallva az arakkal. Meg jo hogy surun utazok…

  5. Istvan - 2013.09.06. 12:11

    En ma rendeltem meg a macbook air 13″ 256GB-os valtozatat. Igazan izgatottan varom :).

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.