A jövő iPhone-jai távolság alapján állítják majd be saját hangerejüket

Kacor 2013.05.28. 19:46 Apple, iPhone 20 db 842

“Akusztikus tulajdonságok állítása helyzetfelmérés alapján” – ez az Apple által ma az amerikai szabadalmi hivatalban leadott dokumentum címe. A szabadalomban leírtak szerint egy elkövetkezendő iPhone helyzetmeghatározó szenzorai segítségével képes lesz automatikusan változtatni a hívás hangerején, sőt, ha úgy hozza szükség, automatikusan hangszóróra vált.

Ha az iPhone-t a fülünkhöz közelítjük, a hangerő csökkenni fog, ha pedig kicsit távolítjuk, értelemszerűen nő. Ha a telefont letesszük és eltávolodunk tőle, bekapcsol majd a hangszóró, ha pedig tovább távolodunk, a hangszóró is egyre hangosabbá válik.

A beszélő és a kihangósításra használt hangszóró közti váltás fokozatos, sőt: észrevétlen lenne, az átmenet pedig folyamatos. A telefon szenzora a hang frekvenciáját is maga szabályozná a telefon és a tulajdonos közti távolság alapján – például az alacsonyabb frekvenciák több súlyt kapnának, ahogy távolodunk, hogy a hallgató számára változatlan maradjon a hangminőség.

A telefon helyzetünket infra fénnyel vagy alacsony frekvenciájú hanghullámok kibocsájtásával érzékelné, annak kiszámításával, hogy mennyi fény “pattan vissza” rólunk, és ütődik újra neki a telefon szenzorainak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

Hozzászólások száma: 20 db

  1. FatLook Flo Fan - 2013.05.28. 22:30

    Lejárt lemez, a Nokia már régóta kísérletezik ultrhangos fülcimpa rezonanciákat sugàrzó microchippel…..!!!

  2. Dexed - 2013.05.29. 05:57

    Az apple nek már ideje belátni hogy nagyon alulmaradt a mobilpiacon! Itt a kezemben egy htc one és őszintén mondom hogy azóta az iphone a második telefon lett és nem az első!

  3. Scamp - 2013.05.29. 07:42

    Most komolyan ez akkora dolog?!Ettől nem fogok letérdelni az biztos.He bele is teszik,akkor remélem manuálisan kikapcsolható lesz,mert rohadtul nem örülnék,ha egy gép döntené el helyettem,hogy milyen módon kívánok a beszélgető partneremmel csevegni.Arról nem beszélve,hogy ez egy csomó kellemetlen szituációt szülhet.
    Nem hiszem el,hogy ezek lennének a legfontosabb fejlesztések.Érdekli egyáltalán a céget a vásárlók,felhasználók véleménye,kérése??!

  4. G. - 2013.05.29. 10:32

    Sok rinyáló pőcs…

  5. Scamp - 2013.05.29. 10:54

    Mi az a “pőcs”?!:D

  6. G. - 2013.05.29. 11:58

    Ami elé létérdelsz…

  7. Scamp - 2013.05.29. 12:31

    Mi az a “létérdelsz”?!:D
    Te analfabéta hülye f@sz.Ne szólj bele a nagyok dolgába.Ilyen droidnak iPhone-ja csak akkor lesz úgyis,ha az apja hajtogat neki újságpapírból.

  8. Vetekati - 2013.05.29. 14:09

    Miért? Nem kötekedésből kerdezem, hanem tényleg kiváncsi vagyok? Mi az ami miatt ezt mondod?

    • Scamp - 2013.05.29. 14:16

      Pontosan mire vagy kíváncsi és kitől kérdezed?

  9. Vetekati - 2013.05.29. 14:10

    Dexedtől kérdeztem

  10. Kupi - 2013.05.29. 14:46

    Hmmm :D szerintem nem hülyeség csak komfortosabb lenne a telefon, és az Apple nem fog olyan terméket kiadni ami nem működik rendesen, vagy csak én gondolom így?! Kedves Dexed ha te boldog hátécé tulaj vagy akkor minek írkálsz egy almás cikkhez? :/

  11. G. - 2013.05.29. 16:21

    Első generációtól iphonet használok… Sőt! elárulom neked, PC-ben is MAC-et hasznalok, és tabletben is ipadot. Te meg a kis nyomorék androidos jössz itt trollkodni meg vered magad, hogy JI nem kérdezett meg téged mit szeretnél látni az iOS7-ben?!… LOL.
    Lehet hogy 1-2betűt elütöttem mert autóban vagyok, attól még te vered magad…

    • Scamp - 2013.05.29. 17:29

      Persze-persze, tudjuk, még a rétesed is almás.:D
      Ha androidom lenne,akkor szerinted érdekelne, hogy milyen fejlesztések lesznek?!Logika öcsém, logika!
      A hozzászólás lehetősége pedig azért van, hogy használjuk.Akár pozitív, akár negatív.Te kezdtél el egyből óbégatni, beszólogatni.
      Na menjél,jelezzél, nehogy fennmaradj a piros 7en.:)

  12. Azo - 2013.05.29. 16:42

    Az iPhone király. Akár csak az iOS. Azonban be kell látni, hogy a konkurencia nagyon feljött, és még egy ideig el lehet sütni azt, hogy az iPhone szebb, minőségibb anyagokból készül, de előbb utóbb hozzá kell tenni a szoftveres innovációt is. A Google mostanában nagyon belehúzott, remélem az Apple is előrukkol valamivel és nem csak egy Metro felületes Windows koppintás lesz az iOS7, amire “flat design”-ként hivatkoznak. Emlékezzünk csak, mennyi ideig kellett “könyörögni” anno a 3G-ért. Értem én, hogy mindent kézben akarnak tartani, megtervezni, jobban csinálni, de ennyi pénzzel a számlájukon legyenek kedvesek gyorsabban is megoldani mindezt!

  13. Vogel - 2013.05.29. 19:29

    Azért kíváncsi lennék nektek még mi hiányzik az Iphonotokból amit még nem raktak bele?
    Szerintem ezek a készülékek már-már szinte a tökéletességet súrolják. Szinte csak azt kell eldönteni, hogy milyen méretben van rá szükségetek. Nekem személy szerint a HTC One túl nagy telefonnak. Már csak ezért is Iphone! Ebben a méretben ez a legjobb!

  14. FatLook Flo Fan - 2013.05.29. 21:01

    Ezt az üzenetet iPhone-ról írtam.

  15. Karesz - 2013.05.30. 01:29

    2 dolog..

    1. Ez egy szabadalom levédése és nem egy tényleges opció a következő telefonba. Nem lehet tudni hogy mit fognak kihozni belőle…de jelzem a cikkben is benne van hogy ..olyan szabadalmat védetett le..ami…..!!!!!

    2. Az hogy a nokia kisérletezget ezzel azzal nem biztos hogy meg is tudja azt valósítani azt… Egyenlőre sajnos shol nincsenek , egy épkézláb telefont nem tudnak legyártani…anno pedíg nagy Nokiás voltam..!! Imádtam az egyszerűségét és megbízhatóságát!!

    Mindezek mellett …. Minden apple ellenző pont az ilyen feleslegesnek mondható , bohócságok miatt veri a nyálát a samsungra!! Ez ugyanakkora feleseleges dolog lenne most a készülékbe….mint az üzenetolvasás “kézelhúzással” , meg mint a ” ha nem nézed a kijelzőt kikapcsol a youtube ” samsungos ..feleslegességek!!

    Tudjuk azt is hogyha idén kijön a galaxy 13 S,Z,X,Y 23 centiméteres képernyővel 113gigapixeles ultrahd felbontással, fél mililméter vastagsággal és olyan éles kijelzővel hogy emberi szem nem is látja…. Tuti másnap azt hallgatnánk itt , hogy…. Jajjj azért jó a galaxy 13 SZXY mert felhangosodik amikor odanézek a youtubra …de nem is kell megnyomni a gombot mert csak biccenteni kell a fejemmel kettőt jobbra..!!! Ccccccccccccc

    Most hogy ez a cikk itt van az ciki…de ha a kékeknél akkor az világtörténelem legnagyobb alkotása?????

    ….

  16. FatLook Flo Fan - 2013.05.30. 10:58

    Alja a színvonal ezen a fórumon. Én csak viccből írtam ezt be, de nagyon úgy tűnik, hogy az átlag felhasználó itt túlságosan komolyan veszi magát.

  17. G. - 2013.05.30. 20:00

    Szerencsére nem a nagy faluban lakom, igy nem kell sietnem semmilyen 7-hez…

  18. Zoli - 2013.06.02. 14:31

    Anno nokia telefonjaim voltak, aztán HTC-k jöttek. Akkor akadtam ki rájuk, mikor az 1 éves mozart oprendszer támogatása megszünt. Ha wp8-at csak új telefonnal adták. Persze minden vásárolt progim “ugrott”. Persze a mellette tartott HTC desire HD-re sem lehetett legálisan a 2.3 androidot frissíteni 4-re -mondván elavult-. A mozartot akkor lecseréltem egy 4S-re. Azóta kijött a következő generáció, de simán tudtam frissíteni. Szerintem ez nem az elmaradottságra utal.

Szólj hozzá Te is!