Tavaly csökkent a félvezető áramkörök forgalma, de most ismét nő

Helme 2013.05.26. 21:41 Egyéb 1 db 237

Tavaly csökkent a félvezető áramkörök világpiaci forgalma, de az idén ismét megindul a növekedés – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentése. Tavaly 2,2 százalékkal 295 milliárd dollárra csökkent a félvezetők világpiaci forgalma, mivel az év második felében visszaesett a fogyasztói kereslet a számítógépek, mobiltelefonok és digitális tévékészülékek iránt, valamint a vállalatok eszközberuházásai is csökkentek. Ugyanakkor a kínai gyártók részéről támasztott piaci verseny is lejjebb nyomta az árakat. Az IDC azonban az idén már a forgalom 3,5 százalékos növekedésére számít.

Az IDC a világ 120 legjelentősebb félvezető áramkör gyártó vállalata körében végzett felmérése szerint tavaly a tíz legnagyobból nyolcnak csökkent a bevétele. A 25 legnagyobb vállalat közül csak hét ért el árbevétel növekedést, közöttük a Qualcomm, a Broadcom, az NXP, az NVIDIA, a MediaTek, az Apple és a Sharp Electronics. A legnagyobb növekedést az AllWinner táblaszámítógép alkalmazás processzor szállító vállalat érte el.

A világ legnagyobb félvezető áramkör gyártója az Intel forgalma 3 százalékkal 50 milliárd dollárra csökkent az előző évihez képest 2012-ben. A második legnagyobb, a Samsung Electronics árbevétele 6 százalékkal esett vissza a digitális tévék iránti kereslet, illetve az Apple piaci részesedésének csökkenése, valamint a memória áramkörök árának kedvezőtlen alakulása miatt.

A Qualcomm bevétele tavaly 34 százalékkal 13,2 milliárd dollárra emelkedett ís így harmadik lett a félvezető gyártók rangsorában. A rangsorban negyedik Texas Instruments forgalma 6 százalékkal, az ötödik helyen álló Toshiba forgalma pedig 13 százalékkal csökkent. Az első tíz között volt még sorrendben a Renesas, a Hynix, a Broadcom, az STMicroelectronics és a Micron. Az első tíz gyártó adta a világpiaci forgalom 52 százalékát tavaly és forgalmuk 3 százalékkal csökkent a 2011-eshez képest.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Qpack - 2013.05.27. 20:48

    Micron, Broadcom, Qualcomm, Foxconn, ezeknek a neveknek olyan hangzása van, hogy leginkább egy amcsi akciófilmbe illenének bele. :D

    Ha mélyebb hangon olvasom fel, akkor egyenesen feláll a szőr a hátamon, olyan gonosz hangzása van. :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.