WWDC 2013 – Ilyen lesz az új iOS 7 és az OS X 10.9

KeleMan 2013.04.30. 18:49 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 12 hozzászólás 2 735

Az Apple nemrég kiadta második negyedéves eredményeit, majd az azt követő sajtótájékoztatón Tim Cook, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy új termékeket csak 2013 őszén várhatunk majd az Apple-től. Az igazán grandiózus újdonságok pedig 2014-ben fognak majd megérkezni. Ez sokakat lelombozott, hiszen eddig minden év tavaszán volt valamilyen Apple keynote.

Pár napja, az Apple bejelentette azt is, hogy az idei WWDC konferenciát 2013. június 10 és 14-e között fogják megrendezni. A sajtóanyagból kiderült, hogy az idei WWDC konferencián az Apple az iOS 7-es mobiloperációs rendszert és az asztali OS X 10.9-es változatát kívánja majd bemutatni a főleg fejlesztőkből álló látogatóknak.

Phil Schiller, az Apple nemzetközi marketingért felelős vezető alelnöke az alábbiakat nyilatkozta.

“Nagyon várjuk, hogy a 2013-as WWDC alkalmából újra találkozhassunk az iOS és OS X rendszerek fejlesztőinek fantasztikus közösségével. Fejlesztőink számára az idei év minden korábbinál termékenyebb és nyereségesebb volt. Éppen ezért nagy örömmel mutatjuk be számukra a szoftvertechnológia és a fejlesztői eszközök legfrissebb újításait, hogy ezzel is elősegítsük az innovatív, új alkalmazások létrehozását. Alig várjuk, hogy az iOS és az OS X rendszer új verzióját bemutathassuk nekik a WWDC-n.”

De vajon milyen is lesz az új iOS 7 és az OS X 10.9?

iOS 7

Az iOS 7-ről már sok koncepció született, azt is tudjuk, hogy az iOS rendszerért felelős vezetőt, Scott Forstall-t kirúgták az Apple-től, mivel nem írta alá azt a bocsánatkérő levelet, amelyet Tim Cook intézett a felhasználókhoz, az Apple új térképszolgáltatásának hibái miatt. Innentől kezdve pedig Jony Ive kezébe került az iOS rendszer fejlesztésének irányítása.

A 9to5Mac legfrissebb értesülései szerint, több forrás is azt állítja, – akik már látták az iOS 7-et – hogy Jony és csapata egy teljesen átdolgozott felhasználói felülettel fogja ellátni a legújabb mobiloperációs rendszert. Az új iOS felhasználók számára sokkal átláthatóbb, sokkal magával ragadóbb és kezelhetőbb, nem utolsó sorban szerethetőbb is lesz, mint az előző változatok. Mindezt pedig úgy érték el, hogy az eddigi felhasználók számára mindez egyáltalán nem lesz érzékelhető.

Az új felhasználói felület állítólag nagyon lapos lesz. Természetesen mindez a “Flat” dizájnt minősíti, ugyanis az eddigi Apple eszközökön az úgynevezett szkeuomorfikus dizájn hódított. Ennek az egyik célja az volt, hogy kompenzálja a kijelzők non-retina felbontását. Azáltal, hogy minden gyönyörűen ki volt dolgozva, minden grafika a helyén volt, elérték azt a hatást, hogy a felhasználó ne figyeljen a pixelekre. Természetesen a Retina felbontású kijelzők megjelenése óta erre már nincs szükség. Nem szükséges a csicsa, mert a kijelző szépsége egyszerűen magával ragadja az eszköz használóját. A “glossy”, azaz a csillogós effektusok is ezért esnek ki, mert nincs szükség rá. Helyette kontraszt nélküli, lekerekített, sokkal laposabb és simább felületre számíthatunk.

Mindez amúgy egybevág a dizájnzseni Jony Ive elképzeléseivel. Hiszen ha megnézzük az Apple termékeit, láthatjuk, hogy a hardver terén a rendkívüli összeszerelés minősége párosult a letisztult felülettel. Gondoljunk csak az egy alumínium tömbből kivágott Unibody MacBook gépekre, vagy elég csak az iPhone 5 hátoldalán lévő üvegberakásokat szemügyre vennünk. A gyártás folyamán például minden egyes iPhone 5 alumíniumházát lefényképezi két nagy teljesítményű, 29 MP felbontású fényképezőgép. Az így készült fotókat ezután egy gép megvizsgálja, és 725 egyedi berakással összehasonlítva kiválasztja a legprecízebben illeszkedő darabot minden egyes iPhone-hoz.

A lényeg, hogy a hardver mellett a felhasználói felület is ugyanolyan egyszerű és letisztult felépítésű legyen, mint maga a hardver. A források szerint leginkább a Microsoft Windows telefonjainak Metro felhasználói felületére fog emlékeztetni az iOS 7, de természetesen minden eddigi jóságával együtt.

OS X 10.9

A legújabb asztali operációs rendszerről eddig nem sokat tudhattunk, csak annyit, hogy érkezni fog, de szerencsére a tegnapi nap folyamán befutott pár biztosra vehető fontos információ. Az első legfontosabb, hogy az Apple most nem csak cicomázni fogja a rendszert, hanem komolyan bele is fog nyúlni a forrásba. A “Cabernet” kódnéven futó projekt egyik jelentős újítása lesz a “power user” támogatás, azaz a felhasználók kezébe már nem csak csili-vili élményfokozókat adnak, mint az egy évvel ezelőtti Mountain Lion esetén (Game Center, stb.), hanem jelentős, a rendszert érintő újdonságokat.

Az egyik ilyen állítólag a Finder frissítése lesz, melyben megjelenik majd egy új tab is, ami lehetővé teszi a jobb keresési lehetőséget, melybe az Apple címkékkel (tag) ellátott opciót épít. Frissülni fog a Thunderbolt támogatás is, jobb monitortámogatást eredményezve, valamint várható a teljes értékű Siri megjelenése is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

12 hozzászólás

  1. strucc007 - 2013.04.30. 19:33

    Mindkettő frissítését várom már!

  2. Szesze - 2013.04.30. 19:44

    Én is nagyon várom. Jó lenne ha a magyar siri támogatás is belekerülne a frissitésbe. :)

  3. Kaddie - 2013.04.30. 20:47

    Tartok tőle, hogy az iOS 7 csak a retina készülékekre lesz elérhető.

  4. Béci - 2013.04.30. 20:57

    Hat kiváncsi leszek mi lesz .
    Remelem klassz dolgot alkotnak

  5. Sándor - 2013.04.30. 21:19

    A sirit én is tudnám dijazni!!

  6. Henrik - 2013.04.30. 21:57

    Ja nem ártana a magyar siri meg jobb is az ha kezelhetőbb lessz az ios. Talán nem is lessz szükség jailbreak-ra.

  7. csab2 - 2013.05.01. 00:02

    Arra már most sincs szükség. Nélküle is remekül használható a rendszer.

  8. Motyon - 2013.05.01. 03:05

    Nem baj ha csak retinára:) bár az ipad2-mre ha felmenne azért örülnék:$

  9. Dávid - 2013.05.01. 07:39

    És szerintetek kb mikor fog kijönni a frissítés ?:D mert ki tudja tényleg mikor adják ki pontosan

  10. Tom - 2013.05.01. 07:55

    Ez a “flat” dizájn kicsit megrémít. Nekem tetszett az eddigi, azt az irányt is lehetett volna fejleszteni. Van WP-s telefonom is, de az a felület nem illik az iPhone-hoz. Azért reménykedjünk…

  11. lonsdale666 - 2013.05.01. 08:16

    Ja,iOS7 csak retinára?!Ne mondj már hülyeséget,akkor az iPad minit sem szupportálnák alig 1 éven belül????Gondolkozz már!

  12. DaFace - 2013.05.02. 17:46

    @Dávid
    Nyilván iOS7 csak akkor lesz, ha kijön az új iPhone, tehát ősszel.
    Az OSX-et remélhetőleg már nyáron is lehet majd frissíteni.

    Azt én is elképzelhetetlennek tartom, hogy az új iOS-t nem kapja meg az iPad Mini, az kicsit “vicces” lenne! :)

    Engem a Siri annyira nem izgat magyar nyelven, csak legyen még egyszerűbb a rendszer, hogy ne kelljen pölö egy 3G bekapcsolásához 2-3 almenüt megjárnom, meg legyen jobb multitask.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.