45 milliárd alkalmazás letöltésnél jár az App Store áruház

KeleMan 2013.04.24. 16:49 Apple, iTunes 1 db 1 383

A tegnapi napon az Apple közölte a 2013-as év második negyedéves eredményeit, melyből kiderült, hogy a januári 40 milliárdos alkalmazás letöltés időközben 5 milliárd darabbal bővült. Bizony, az App Store áruházból letöltött alkalmazások száma elérte a 45 milliárd darabot. Ismét egy újabb sikeres mérföldkő az Apple történelmében.

A jelentés szerint jelenleg 850.000 alkalmazás tölthető le a digitális áruházból, melyből 350.000 darab kifejezetten az iPad táblagépekre készült. Idén másodpercenként 800 alkalmazást töltöttek le a felhasználók a januártól márciusig tartó időszakban, ami naponta közel 70 millió darabot jelent.

Az Apple ezen kívül bejelentette, hogy immár 9 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek, ami szintén 1 milliárd dolláros emelkedést mutat. Peter Oppenheimer, az Apple pénzügyi vezérigazgatója elmondta, hogy több, mint 1 milliárd dollárt fizetnek ki negyedévente.

Az Apple iTunes digitális zenei áruháza immár 119 országban érhető el, melyben 35 millió zeneszám található. A filmeket 109 országban, míg a könyveket (iBookstore) és alkalmazásokat (App Store) 155 országban teszik elérhetővé. Ezen számok alapján a Föld népességének 90 százalékát eléri az Apple digitális áruháza. Az iTunes zenei áruház pedig ismét sikeres volt, 4,1 milliárd dolláros bevételével tartja az évente 30%-os emelkedést is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Bence - 2013.04.25. 18:39

    LIKE

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.