Amerikában kifejezetten rühellik az Electronic Arts-ot

NZsolt 2013.04.08. 18:43 Apple, Játékok 22 hozzászólás 1 341

Idén újra átadásra kerül a „Consumerist’s Worst Company in America” (Fogyasztók által legrosszabnak minősített cég Amerikában) díja. Tavaly az EA (Electronic Arts) kapta az „elismerést”, és nagyon úgy néz ki, hogy idén is az ő zsebüket fogja húzni a nem éppen megtisztelő díj. A cég operációs vezetője, Peter Moore a vállalati blogon próbálta rávenni a „rajongókat”, hogy könyörüljenek rajtuk.

A „Tudunk mi ennél jobbat” című bejegyzésben Moore megjegyzi, hogy tavaly ezzel a díjjal olyan cégeket „győztek le”, mint a Karib-térség vízi élővilágát szinte eltüntető, a történelem eddigi legnagyobb olajszivárgásáért felelős British Petrol, vagy embereket jelzáloghitelekbe kergető bankok.

„Tavaly a legtöbb kifogás amiatt érkezett, mert támogattuk a SOPA-t (ami nem igaz) és, hogy nem tetszett a Mass Effect 3 lezárása.” – tette hozzá. A Consumerist azonban tagad, szerintük a díjnak semmi köze nem volt a SOPA vagy Mass Effect kritikákhoz. A titok nyitja abban is állhat, hogy az EA felvásárolt rengeteg kisebb, ígéretesnek induló fejlesztőt, akiket aztán az utolsó cseppig kifacsart – állítja a news.cnet.com.

Moore e-mailekből és kommentekből idézett, amik azért buzdítják a szavazókat arra, hogy a cégre voksoljanak, mert valamelyik játékos felkerült, vagy éppen nem került egy bizonyos sport játékuk borítójára (konkrétan a Madden-t idézték). A cég vezetője szerint sokkal többen vesznek EA játékot, mint ahányan negatívan értékelik a céget, ezért nem „fair” ez a szavazás.

A cég egyébként a SimCity legújabb részének indításakor is magára haragította a népet, ezért nem győzött sűrűn bocsánatot kérni, és mindenféle ingyenes akciókkal csitítgatni a háborgó tömegeket. Nektek mi a véleményetek, tényleg ennyire gagyi az EA?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

22 hozzászólás

  1. juha - 2013.04.08. 18:53

    a válaszom: igen, tényleg.
    részletezhetném, de nincs értelme…szerintem kevés embernek kellene részletezni, hogy miért.

  2. Blabla - 2013.04.08. 18:53

    Ez hülyeség , én imádom a játékait :D

  3. mester778 - 2013.04.08. 20:29

    hát a simcity-vel engem is magukra haragitottak…… felháborító, hogy nem tudnak egy normális játékot létrehozni…. nem tudok konkrétan játszani mivel nem tudok sehova se csatlakozni…. és még a térképek is kicsik :@@@@@

  4. Ncg - 2013.04.08. 20:43

    Hogy nektek mekkora gondjaitok vannak, nevetséges ….

  5. ESzállás - 2013.04.08. 21:01

    Aki ingyen ad olyan szuper játékot mit a real racing3 az nem érdemli meg ezt a címet.

    • Fleshman - 2013.04.08. 21:40

      Látszik hogy ostoba vagy, te és a magadfajták vagy tok sajnos a célközönség, a játékos társadalom komolyabb fele pedig szívja a fogát.

      Teljesen megérdemlik ezt a díjat, rühellem őket, attól eltekintve hogy van pár nagyon nagy fejlesztőcsapat a szívük alatt, amit sajnos teljesen elzsidulnak. kfacsarnak

  6. Mz - 2013.04.08. 21:40

    Ingyen RealRacing 3?? Jó vicc:)

  7. Jupiter - 2013.04.08. 21:47

    Az Electronic Arts jó.

  8. i5 - 2013.04.08. 22:10

    nem tudom mi bajotok van vele… inkább örülnétek az ingyen real racing nak, mintsem hogy sírjatok azért mert ingyenes. ha fizetős lenne, akkor meg azért rinyálnátok mert fizetős?? ennyire gyökerek nem lehettek!! jó, sim city nem a legjobb lett, de nem csak ez az egy játékuk van. a mass effect vége rossz lett? ne játssz vele! ennyi!

  9. Gangxtag - 2013.04.08. 22:48

    Szerintem a vezetőséget és a teljes marketing osztályt kéne úgy ahogy van lecserélni. DÖBBENET JÓ JÁTÉKAIK VANNAK!!!!! Le a kalappal a programozók és az ötlet gazdák előtt. De a döntéshozók között olyan emberek kéne üljenek akik maguk is játékosok….azok észrevennék mi a hiba a képletben.

  10. Anonim - 2013.04.08. 23:26

    A SimCityvel semmi problémám állítólagos laggokért (amiből semmit nem tapasztaltam) kaptam ingyen játékot. Egyébként meg szerintem sem szar.

  11. Rrrrr - 2013.04.09. 05:15

    Ha nem csak az iosra készült appokat nézzük hanem ugy az egészet, az ea évek óta ugyanazokat a programokat veteti meg évekig túlárazva, kissé ráncfelvarrva (nfs, cod, fifa). Black ops 2 a tavalyi év egyik legnagyobb csalódása a gamer társadalomban de már a 2. dlc-t árulják hozzá drágábban mint maga a game. Szennyes üzletpolitika. Az elzsidulnak jó szó rá :)

  12. juha - 2013.04.09. 06:52

    két kommentelőnek üzenném a problémát az EA-vel.

    ingyen real racing 3:
    nos…ingyen van…óje…viszont két verseny után várj fél napot vagy fizess…sírnánk ha fizetős lenne? hidd el inkább kiad az ember pár eurót, aztán van egy teljes játéka amibe nincsenek ilyen ratyi korlátozások.

    egyébként meg, ha úgy gondoljátok, hogy jó az EA, akkor játszatok 2-3 hónapot teszem azt a need for speed world netes játékukkal…mert nekem csak ebbe van tapasztalatom. nos…az a játék kb olyan, mint mostanába az apple…folyamatos javítgatások és egyre szarabb, miközbe minden szart csak rengeteg pénzért lehet megvenni, nyerni (felszerelések) alig-alig…folyamatos kifagyásoktól, és szinkronhiba bugtól pedig élvezhetetlen a játék…már magam sem tudom, hogy a francba játszottam vele vagy 4-5 hónapig…

    kedves i5: kérlek ne gyökerezz le senkit se, mert a végén még én is mondanám, hogy te vagy a gyökér ha nem látod, hogy mekkora egy ratyi az EA.

  13. App - 2013.04.09. 07:32

    EA=0
    Játékai=0
    Azok optimalizációja=0
    Origin=0

    Eddig minden olyan játékot gyáriban kifizettem, régóta vásárlom az általuk kiadott nagy címeket, támogatva a fejlesztéseket, egy zsák szarért. Pedig nem egy szar géppel indulok neki a játékvilágnak, de szánalmas, hohy erőművet kellett építenem, hogy az általuk kiadott legtöbb játékkal jól tudjak játszani,… stb!

    ,… és tényleg olyan mint az Apple! Egyre nagyobb és egyre szarabb! Androidos voltam évekig az egész csalásommal, tavaly megelégeltem és az egész családdal váltottunk Apple iPhonra (vettünk 7db iPhonet), ráköltöttünk egy valag manit és mit kaptunk, egy zsák szart! Az enyémet 3x cseréltem már a fél év alatt, tesómnak 1x, anyumnak 2x mire használható darabot kaptunk, nem hinném, hogy véletlen ennyi szar!

    Röviden ennyi, EA, Apple =0.

  14. iMarc - 2013.04.09. 11:01

    Arra van esze, hogy a pénzt behúzza de arra, hogy a csítereket a Battlefieldből a 62. videom alapján kitiltsa arra nincs. Nálam bojkot van EA ügyben.

  15. Äron - 2013.04.09. 13:31

    Semmi gondom nincs az EA val. :/

  16. Tibi - 2013.04.09. 17:13

    Kedves App, 2 gond lehet: vagy nem iPhone-t vettél, vagy túl “okos” vagy a világ legegyszerűbb oprendszeréhez. Nekem az első generáció óta iPhone-om van, de soha nem volt vele gondom és szerintem ezt osztjuk meg pármillióan.

  17. ESzállás - 2013.04.09. 17:17

    Felsman attól, hogy valaki szeret egy játékot attól még nem ostoba, de a hozzászólásod téged jellemez.
    Lehet okoskodni, de nekem egy Forintomba nem került, a játék.
    Nem vagyok egy játék bolond és nem játszók nap x órát.
    Aki meg állandóan a játékot nyomja az fizessen.
    Idáig több mint 2 millió játék pénzem van, tehát tudtam jó autókat venni, és nem zavar ha le kell tennem a játékot, mert javítási idő van.
    Akit zavarnak ilyen dolgok fizessen.

  18. i5 - 2013.04.09. 20:06

    Pontosan, osztom a véleményedet! Aki nem tud a seggén ülni 20 percet, vagy addig mást csinálna, ne játsszon vele. Nem a játékfüggő **-knek találták ki ezt a játékot. Fizetni kell a javításért? Így is meg úgyis kell. Ebben is hasonlít a valóságra, ha nem vigyázol, fizess!:D

  19. J - 2013.04.09. 21:42

    Tibi: gyanitom hibas keszulek miatt kellett a csere, nem pedig azert mert “hulye lenne hozza, hogy hasznalja”…azt se tudod mit beszelsz

  20. Oliver - 2013.04.12. 19:06

    Engem a sport játékaik hibái meg az hogy ki van a borítón az egyáltalán nem érint, de az hogy egy sz*ros textura hibát képtelenek kijavítani BF3-ban az már annál inkább. Ahogy páran már említettétek a folyamatos “javításokkal”, amikkel teljesen megölik a játékot csak a bevételt növelik, mert ezekkel csak 10 éves és az igénytelen játékosokat célozzák. A minőségre vágyó játékosok le se vannak sz*rva. Ez a legnagyobb probléma az EA-vel szerintem. Ebből kifolyólag de igen is megérdemlik ezt a “díjat”!

  21. Csigusz - 2013.04.13. 13:24

    Az EA szerintem tényleg gagyi.. És rengeteg játékot tett tönkre.. Úgymond mindig újabb prédát keres, mint az RR3 a 2 szuper a 3. Egy IAP-os fos. Mivelhát az EA elrontotta.. Remélem, hogy mégtöbb jó iOS-os játékra nem száll rá, és rontja el.. Pedig mennyire vártam az RR-t és most milett vele! Egy rakat nagy IAP-os szar.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.