A Magyar Telekom 40 százalékra növeli az LTE lefedettségét

Helme 2013.04.04. 11:40 Apple, Egyéb, iPhone 13 hozzászólás 1 306

A Magyar Telekom az év végéig a lakosság 40 százaléka számára teszi elérhetővé 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását, emellett bővíti készülék és díjcsomag kínálatát – jelentette be a társaság. Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató közölte azt is, hogy a társaság új arculatot vezet be: a jövőben egységesen a Telekom márkanevet használja majd minden, lakosságnak, illetve a kis- és középvállalatoknak kínált szolgáltatásához.

A nagyvállalati ügyfélkört nem érinti a “T” márka bevezetése, számukra továbbra is T-Systems márkanév alatt nyújt szolgáltatást a vállalat. Keszég Attila vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy áprilistól a Telekom bővíti LTE-képes telefonkészülék kínálatát, új, korlátlan beszélgetést és SMS-t tartalmazó díjcsomagot vezet be, továbbá a jelenlegi Mozaik díjcsomagot használók számára is elérhetővé teszi a 4G/LTE technológiát.

A Magyar Telekom LTE lefedettsége jelenleg országosan 27 százalékos kültéren, ezt növeli 40 százalékra 2013 végéig. Budapesten a kültéri lefedettség 99, a beltéri 83 százalékos. Christopher Mattheisen kifejtette: bár most még csak néhány ezerre vagy néhány tízezerre tehető a negyedik generációs adatátviteli technológiát használók száma a Telekom hálózatán, ám arra számít, hogy hamarosan tömegessé válik a 4G/LTE használat. A lendületet ehhez az adja, hogy a készülékgyártók az új telefonjaikban már alapértelmezetté teszik az LTE-képességet.

Keszég Attila arról beszélt, hogy a jó minőségű hálózat és készülékek mellett megfelelő tartalomra is szükség van ahhoz, hogy az ügyfelek kihasználhassák ennek a modern technológiának az előnyeit. A Magyar Telekom ezen a téren is újít, és az eddig csak a T-Home TV-előfizetők számára elérhető Moziaréna szolgáltatását elérhetővé teszi mobil eszközökön, tableteken vagy okostelefonokon is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

13 hozzászólás

  1. J - 2013.04.04. 11:44

    Ez a christofer egy idiota. Nem fog tomegesen novekedni az lte hasznalok szama, mert nem az olcso teleonok kepesek a hasznalatara…amugy tok jo par ezer emberert a 4g, mikor emberek tizezreinek 3g sincs…ez a vicc. Nembaj…rohadjunk meg ott ahol vagyunk az edget se fogo teruleteken

  2. ESzállás - 2013.04.04. 13:08

    Én már annak is örülnek ha az ország harmadik legnagyobb üdülőhelyen lenne 3G a fenti szolgáltatótól.
    Csak kullog az a többi után. SIRALMAS

  3. Angel - 2013.04.04. 13:42

    Kedves J! Ha nem vezetik be kezdetben par 1000 embernek, akkor kesobb sem lesz millioknak… Ha igy gondolkodna mindenki, meg most is fustjelekkel kommunikalnank… :-)

  4. L - 2013.04.04. 13:43

    Először is az alapoknál kellene kezdeni, hogy legyen térerő az országban mindenütt aztán így 2013-ban már 3G is illene!!! Sok esetben a nagy városokban és környékén sincs megfelelő hálózat pedig komoly pénzeket fizetünk a szolgáltatásért!!!!

  5. juha - 2013.04.04. 20:30

    Kedves Angel!

    Budapesten a kültéri lefedettség 99, beltéri 83%…tehát itt nem ezer emberről beszélünk…nem is pár ezerről…kíváncsi lennék vajon hány tinédzsernek meg bizniszmennek van iphone 5-je vagy S3-ja…Meg egy-két nagyobb városba is akad már LTE…Én nem azt mondom, hogy nincs értelme, mert minden bizonnyal van, és, hogy ezzel foglalkoznak térerő és 3G helyett az csak azért van, mert ezekben van nagyobb lóvé, a többi meg elég úgy ahogy van. Szimplán csak szánalmas az, hogy évek alatt nem tudtak teljes 3G-t kiépíteni (vagy ha teljest nem is, de azért falvakban legyen már…) és most, hogy van 4G már le se szarják a 3G-t, mert minek az…

    Mire érted a gondolkodásom? Nem értem a füstjeled se, de köze nincs a gondolkodásomhoz, még akkor se ha mindenki így gondolkozna. Ez így még poénnak is elég szar.

  6. juha - 2013.04.04. 20:30

    ja, J voltam :)

  7. Angel - 2013.04.04. 22:00

    Kedves Juha!

    Igyekeztem nem minositeni a gondolkodasodat, plane nem szaroztam le. Es meg odafert egy mosoly is…
    A fejlesztesekrol: ha nem ott kezdik, ahol megterul, akkor – szerintem – nem lenne ilyen sikeres a mobiltechnologia, mint amilyen. Nyilvan mondhatod, hogy ok, megvannak a bevetelek mar, irany a kisebb telepulesekre (legalabb) a 3g-vel. Sok oka lehet, miert nem igy tesznek, de szerintem nincs ralatasunk a fejlesztesekre, igy nem is lehet ezt minositeni. Nem? Egyszerubb kritizalni? En hasznalok 4g-t, es sok ev utan egy kis telepulesen vegre 3,5g-t. Ez jo! :-D
    Szerintem van fejlodes.

  8. Blabla - 2013.04.04. 22:09

    Én nem LTE t vagy 3G t szeretnék csak azt hogy legalább edge legyen ha mar fizetve van érte :(( ez szánalmas …

  9. Karlosz - 2013.04.04. 22:45

    Jobb a 4G/LTE. pl Százhalombattán n volt szinte 3G sem, EDGE néha néha. De a 4G hasít. Az meg hogy sok helyen nincs még térerő nagyon jo. Néha el kell vonulni a világ elől.

  10. J - 2013.04.05. 08:53

    Vonulni a vilag elol? Akkor be vigyel magaddal telefont…meghogy ne legyen terero….istenem -.-

    Angel: lehet kritizalni. Kritizalni mindig lehet es mindig kell is…hiszen a legtobb fejlesztes kritizalas miatt jon letre. A gondolkodasmodos poent felejtsuk el nen lenyeg.

  11. Zoli - 2013.04.06. 06:35

    A szegediek megvették az iphone5-öt fizetik a kökemény díjcsomagot és fele sem megy a megvett szolgáltatásnak. De fizetik. Ha elhagyod a várost meg a térerő is gondot okoz.

  12. Gaba - 2013.04.07. 20:25

    Az élet úgy hozta, hogy Angliában élek pár hónapja.
    Fikazzatok a magyar mobilhálózatokat, pedig fogalmatok sincs mennyivel jobb, mint a technológiailag sokkal fejlettebb Angolhonban. Itt sokak szerint az O2 a legjobb, de meg sem közelíti a magyar T minőségét sem 2g (edge), sem 3G (+HSDPA), sem LTE szolgáltatásban.
    Verjétek a popsitokat a földhöz, hogy ilyen szépen fejleszt a T (és a Voda).
    Hogy nem mindenütt tökéletes a vétel azon meg kár csodálkozni. Vannak
    prioritások, és a jó munkához idő, és pénz kell. C’est la vie!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.