Több tucat embert csaptak be nemlétező iPaddel

Helme 2013.04.03. 22:38 Apple, iPad 12 db 1,005

Az országban több tucat embert csaptak be internetes csalók, összesen másfél millió forinttal károsítva meg az áldozatokat – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Ferenczi Tímea elmondta: az egyik, napokban felderített esetnek idáig 20 sértettje van, mindannyian babakocsikat akartak vásárolni a világhálón. Az üzlet nem jött létre, a bolti árnál jóval olcsóbban árult eszközök az átutalt pénz ellenére nem érkeztek meg a megrendelőkhöz.

Az eladó előre utalást kért, amikor pedig a vásárló személyes találkozón akarta átvenni az árut, megszakította a kapcsolatot. A balatonalmádi nyomozók eljutottak az ügy gyanúsítottjához: az asszony elismerte a bűncselekményt, vallomása alapján pedig több olyan esetre derült fény, amelyeket a rendőrkapitányságon folyó eljáráshoz lehetett csatolni – tette hozzá. Tájékoztatása szerint sértettek között több vidéki kismama is szerepel, Szentgotthárdtól Nyírbátorig számos helyen tettek feljelentést becsapott nők.

A másik csalást egy nő és egy férfi követte el: márkás telefonokat, táblagépeket hirdettek meg, s hitelesség kedvéért a személyes átvételt ajánlottak fel, azonban arra ügyeltek, hogy annak helye messze essen a vásárló lakhelyétől, így a vevő végül maga javasolta, hogy inkább átutalja a készülék árát; fizetés után azonban a készülék már nem érkezett meg a megrendelőhöz – tájékoztatott Ferenczi Tímea.

A balatonalmádi nyomozóknak a gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, lefoglalt számítógépükön a rendőrök további bűncselekményekre utaló adatokat találtak. Az elkövetőek ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt eljárás folyik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 12 db

  1. Tamás - 2013.04.03. 23:38

    Ezer év óta vásárolok a neten keresztül az aukciós oldalakon, de 1 szabályt mindíg szem előtt tartok……ezt fogadjátok meg, és nem lesztek átverve!
    Minden esetben ragaszkodjatok a személyes átvételhez…..előre, soha semmit ne utaljatok! Amennyiben bele megy az eladó, akkor nyélbe ütitek a boltot, ha nem akkot tovább kell keresgélni, mert vannak még becsületes eladók is! A Google a barátod ! Üdv! Tamás

  2. iGyuri - 2013.04.04. 02:44

    És mi van akkor ha az eladó nem jelenik meg a megbeszélt helyen és idöpontban?

  3. zed - 2013.04.04. 06:20

    Engem tavaly, nemsokàra egy éve hogy átvertek…
    Utánvéttel vettem egy iPhone 4s 64-gbos készüléket, vagyis vettem volna ha nem egy cigis doboz és egy gyertya lett volna a dobozban amit kaptam a pénzemért….
    Sajnos a mamám átvette a csomagot a pénzt is oda adta a postásnak, aznap elmentünk a rendőrségre, de hiába, a csomagot meg se tudták állítani, hogy ne kapja meg a pénzt…
    Fel jelentettük, azóta még semmi kártérítést nem kaptam, és gondolom nem is fogok.

  4. iMarc - 2013.04.04. 07:51

    A rendőrség helyében megvizsgálnám, hogy az adott oldal (Vatera stb.) üzletszabályzata felhívja-e a figyelmet az előre utalás veszélyeire, s ha igen zárnám is le az ügyet. Ennyi. Oda van írva ne tedd, te kalanvágyból mégis bele mész. . . Ennyi.

  5. J - 2013.04.04. 08:49

    A vateta az mondjuk pont egy komplyabb oldal, amin ilyen esetbe lehet komolyan intezkedni…rendorseggel szenelyes adatok kiadatasa, es intezkedes.

    Amugy egyszeru a megoldas. Kerd mrg az eladot, hogy van e skypeja es webcanja. Webcamozz vele 2 percet. Irjatok adas-vetelit amit kinyimtattok, elkuldtok egymasnak alairjatok es visszakuldtek. Ezen legyenek tanuk es a partner es a tanu szemelyi lakcimkartya fenymasolata. Ha ez utan us atvernek, vagy rendorseg, vagy lakcim tudtava szemelyesen elmesz es lerendezed. Ebbe miert nem menne bele senki? Mert az emberek tobb mint fele csak atverni akarna….aki hulye megerdemli hogy atverjek.

    En is beszelgettem vagy 6-7 emberrel iphone 4-rol krabban, es erdekes senki se ment bele az utanvetbe…pedig nem koltseg az eladonak se az a 2000 hogy feladja nekem meg az hogy ra par napra kap penzt…

  6. J - 2013.04.04. 08:52

    Nem veletlenul lehet eladni vateran csak miutan bankkartyat ellenoriztek meg fent vannak a szemelyes adatok. De ha meg az adatok hanisak is, a bankszamlaszam alapjan semmibe se kerul kinyomoztatni az illetot. Csak intezkedni kell nem pedig annyiba hagyni

  7. Venyige - 2013.04.04. 13:20

    Az aukciós oldalak értékelései is fontos támpontok! Ha sok elégedett vásárlója volt az illetőnek akkor valószínűleg nem egy trógerrel van dolgunk!

  8. Blabla - 2013.04.04. 17:03

    Ezért nem szabad mindenféle ismeretlen eredetű dolgokat venni a neten , ha iPad akkor mar tiszteljük meg azzal hogy istyle , vagy telekom tol vesszük :) ennyit megérdemel szerintem , aztán meg ,ki tudja mit találsz a dobozban …

  9. Lali - 2013.04.04. 18:08

    Erre tessék, erre tessék! Százér’ a független, vadiúj iPhone 5!

    premiertermekek.eu

    Érdekes, az üzletszabályzatban egy szó sem esik a szállításról. Talán nem véletlenül…

  10. Lac3k - 2013.04.08. 08:20

    Én iPhone 4et vettem vaterán utánvéttel. Előtte több terméket is megkérdeztem. Volt ahonnan vissza se írtak. Ez mind csak odafigyelés kérdése. Amint bizonytalan az egész utánvétteles fizetést kell kérni és kész.

  11. Kiss Aranka - 2013.04.12. 08:17

    Tud valaki a premier termékek veboldalról aki vásárolt,mert én ugy jártam velük,hogy mikor utaltam a pénzt azon a napon törölték a megrendelésemet..és azóta nem tudom őket elérni sehogyan..

    • Lali - 2013.04.18. 10:38

      Sajnállak, de félő, hogy búcsút inthetsz a pénzednek. Vagy éveken át tartó feljelentés/pereskedés várható.
      Az irreálisan alacsony árak alapján már sejteni lehet(ett) hogy feltehetőleg szélhámosokról van szó. Mi az, hogy egy webáruház csak előreutalást fogad el? Melyik cég szállítja a terméket? Ha utánaolvasol a gyakorikerdesek.hu-n, akkor kiderül, hogy a honlap alig egy-két hete üzemel, miközben januári hírek szerepelnek rajta… A látszatát keltették, hogy régóta a piacon vannak…
      Tanulság, hogy előreutalással semmit se fizess (ezzel a jótanáccsal van tele a net)! Csak kézhezvételkor, amikor már ellenőrizted az árut…

Szólj hozzá Te is!