Zombis játékot fejleszt titokban az Apple

KeleMan 2013.04.01. 19:49 Apple, Játékok 7 hozzászólás 1 257

Önmagában már az is meglepő, hogy játékot fejleszt a világ legnagyobb számítástechnikai vállalata, az pedig, hogy mindezt egy “zombis” történetbe ültetik még inkább csodával határos. Az iOS rendszeren az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a játékok száma, hiszen sokan az egyik legzseniálisabb kézikonzolként tekintenek az iPhone vagy épp iPad készülékekre.

Az Apple pedig úgy tűnik végre nem csak programokat (iMovie, GarageBand, stb.) fog végre fejleszteni az iOS eszközökre, hanem a legtutibb játékokat is. Sajtóértesülések szerint a Gameloft és az Electronic Arts, már amolyan válságstábot is összehívott, hiszen a két legnagyobb játékkiadó komoly konkurenciát vél felfedezni az Apple alkotásában. Nem tudni ugyanis, hogy az Apple részéről ez csak egy játékot fog jelenteni, vagy az elkövetkezendő hónapokban, csak úgy áramlani fognak a jobbnál-jobb saját márkájú játékok.

Nekünk fogyasztóknak viszont ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy minőségi produktumokat kapjunk a kezeink közé. Az alkotásról amúgy nem árultak el sokat Cupertinóban, annyit tudni, hogy egy 10-15 fős csapat foglalkozik a játékkal, mely egy 3D-s lövöldözős program lesz. A játék története szerint egy Apple áruházban dolgozó alkalmazottat fogunk majd irányítani, akinek meg kell védenie magát és társait a hordákban özönlő vásárlóktól, akik mind-mind valamilyen Apple terméket követelnek.

A csavar az egészben, hogy akár alakíthatunk vásárlót is, ebben az esetben a cél, hogy megszerezzük a kívánt eszközt a lehető leghamarabb. Az Apple eddig csupán egy képet közölt, mely alapján sokat még nem tudunk kihámozni, de a hangulat biztosan ott lesz a szeren.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. csab2 - 2013.04.01. 23:23

    Áprils 1.

  2. blabla - 2013.04.01. 23:23

    Imádom az április elsejét :D

  3. Harti Balázs - 2013.04.02. 02:12

    :DDDDD

  4. Kérlek válaszolj - 2013.04.02. 08:40

    Olyan jó ötlet, hogy már sz@r amúgy ja április 1.

  5. Martin06 - 2013.04.02. 19:22

    Bárcsak lenne egy applehoz méltó zombies játék :)

  6. Martin06 - 2013.04.02. 19:22

    Legyszi linkeljetek be ezt a képet !

  7. chris - 2013.04.03. 09:31

    ez a kép baromi nagy :)

Szólj hozzá Te is!