Az Apple 3D kijelzővel láthat el egy jövőbeni iPhone-t

Slemi 2013.03.29. 20:41 Apple, iPhone 1 db 1 092

Új szabadalmat jelentett be az Apple az iPhone-nal kapcsolatban, gombok nélkül. Az új ötlet szerinti megjelenítés a készülék egész felületét lefedhetné, és akár két AMOLED kijelző is lehetne egymáson. A héten elkészült szabadalom szerint ezzel elérhetnék az érzékelés megváltozását, és egy 3D hatást keltő illúziót hozhatnának létre.

Az elektronikus készülékek gyártói a legnagyobb részben úgy tervezik a készülékeiket, hogy annak egyik fele a kijelzőből áll általában, ami arra hivatott, hogy használjuk, valamint a képernyőt foglalja magában a legtöbb telefon és tablet esetében, a kütyük másik fele azonban leggyakrabban kihasználatlanul marad, gombok is csak ritkán kerülnek oda. – szól a szabadalom.

Annak ellenére, hogy ez a kialakítás esztétikusnak, és nagyon könnyen kezelhetőnek mondható, a felhasználók által hasznosnak számító felület ily módon csak a készülékek felét jelenti, sőt még ennél is kevesebbet, ha a telefonok egész felületének arányában nézzük.

Ezzel szemben az Apple-nél egy másféle kialakítást vizionálnak. Egy iPhone-t kerekített sarkokkal, íves felülettel elöl és hátul is, ami mindegyik oldalon reagál az érintésre, és információt is tud közölni. Ez a lépés minden bizonnyal boldoggá tette volna az Apple elhunyt alapító tagját Steve Jobs-t is, aki minden erejével azon munkálkodott, hogy a gombokat kiszorítsa, és eltávolítsa az iPhone-ról. Eme tervezett dizájn ugyanis nem rendelkezne semmilyen gombbal, sem home gombbal, sem hangerőszabályzókkal, sem hold-dal a készülék tetején. Funkcióikat érintéssel helyettesítenék, így tehát az iPhone-okat szoftver alapú irányítással látnák el.

A hangerő növelését és csökkentését is ugyanilyen módon alakítanák át, mégpedig a szabadalom szerint eme szabályzó a készülék bal oldalán kapna helyet, az eddiginél nagyobb méretben, és természetesen érintésre működne. Ez lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy finomhangolást végezzenek, és az eddiginél pontosabban állítsák be az elérni kívánt hangerőt.  A hold gomb helyett pedig egy több érintésből álló sorozat szolgálna, így érhetnénk el azt a funkciót, amire eddig az előbb említett gomb szolgált. Ily módon zárhatjuk és oldhatjuk fel tehát a telefonunkat.

A kialakítás a flexibilis, rugalmas dizájn technológiáján alapulna, amely az utóbbi években rengeteget fejlődött. A Samsung, az Apple fő riválisa épp ebben az évben mutatta be rugalmas okostelefonját az ez évi CES-en, Las Vegasban. A beszámolók szerint a készüléket még az év első felében sorozatgyártásra küldik. Egy ilyen új iPhone persze nem jelentené azt is, hogy szenzitív is lesz a telefon. A kijelzőt üvegbe is építhetik, például a Corning új fejlesztésű Willow Glass üvegébe, amely kedvünk szerint formálható, és alakítható, az érintésre azonban merev marad.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Blabla - 2013.03.30. 22:22

    Ez mind szép és jó , az eggyetlen bökkenö az hogy ez akkor lesz megvalositva amikor más telefonokon már 3D s hologramm lessz , vagy eggyáltalán nem lessz megvalositva : / Apple valami hihetetlen ujitást szeretnénk !!! Kápráztass el minket ujra !!! Hol marad a ,, One more thing ,, ? :(

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.