Ősszel indul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer

KeleMan 2013.03.27. 19:45 Egyéb 4 hozzászólás 660

Ez év őszén elindul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, amellyel a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés válik mobilfizetéssel elérhetővé – jelentette be a rendszert megvalósító, 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden.

A szolgáltatás 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópálya-díj fizetés lehetőségével indul. A rendszer az ország teljes területén, minden fizető parkolási övezetben biztosítja majd a mobilparkolás lehetőségét. A következő fejlesztési fázisban, 2014-2017-ben a többi közlekedési közszolgáltatás, tehát a városi, helyközi és vasúti közösségi közlekedés szolgáltatásai is elérhetőek lesznek az egységes rendszeren keresztül.

Börzsei Tibor, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozta, hogy a zrt. kizárólag közszolgáltatások mobilfizetéssel történő elérését biztosítja, és a hangsúly a közszolgáltatáson van, ez indokolja ugyanis az egységes rendszer bevezetését. A rendszert működtető társaság ugyanakkor együttműködik a mobilfizetési piac szereplőivel.

A zrt. a bemutatkozásra online sajtótájékoztatót hirdetett keddre, ám a chat-szoba technikailag nem működött. Az MTI által emailben feltett kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. leendő partnereinek tekinti a mobilfizetési szolgáltatókat és a mobilszolgáltatókat is, de a bankokkal is együtt fog működni.

A rendszer indulását követően a jelenlegi mobilfizetési piac szereplői, mint viszontértékesítők részt vehetnek a zrt. ügyfeleinek kiszolgálásában. A rendszerhez bárki csatlakozhat viszontértékesítőként, tehát a jelenlegi mobilfizetési piaci szereplők mellett további szolgáltatók belépésére is lehetőség lesz. A parkolási üzemeltetők a jövőben kizárólag a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel állnak majd szerződéses viszonyban. A zrt. szolgáltató partnere lesz az Állami Autópálya Kezelő Zrt., később pedig a fővárosi és vidéki közösségi közlekedési cégek valamint a helyközi közösségi közszolgáltatók is.

Az ügyfelek a már megszokott módon a mobilvásárlási piac eddigi szereplőin keresztül is igénybe vehetik a mobilfizetési szolgáltatásokat, de lehetőségük lesz közvetlenül is szerződést kötni a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által felszámított tranzakciós díjak mértékét kormányrendelet szabályozza, amely szerint parkolás esetén bruttó 50 forint, autópálya-matrica vásárlás esetén bruttó 80 forint díj fizetendő, amennyiben az ügyfél közvetlenül köt szerződést.

A zrt. a partnereivel arra törekszik majd, hogy a szolgáltatások ára ne növekedjen, sőt a távlati célok közt szerepel az is, hogy ezeknek a közszolgáltatásoknak a díjai csökkenjenek. A rendszer által nyújtott szolgáltatások bármilyen típusú és tudású mobiltelefonról elérhetőek lesznek, a mobilvásárlásokat telefonhívással vagy SMS küldéssel is lehet majd intézni. Okostelefont használók díjmentesen letölthetik majd a mobilfizetési alkalmazást.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t 250 millió forintos alaptőkével hozták létre, ennek az összegnek az alapítástól mostanáig körülbelül a felét kapta meg. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer teljes felépítésének költségvetését a közbeszerzési eljárások lezárását követően hozzák nyilvánosságra. A zrt. a mobilvásárlások után forgalmi jutalékban és tranzakciós díjbevételben részesül, amit kormányrendelet szabályoz, e bevételekből fedezi működési költségeit.

Az MTI arra vonatkozó kérdésére, hogy a rendszer nem ütközik-e uniós versenyszabályokba, a zrt. azt a választ adta, hogy a rendszer nem központosítja a mobilfizetést, kizárólag a közszolgáltatások, azon belül is elsősorban a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások mobilfizetéssel történő igénybevételét biztosítja. Az Országgyűlés még 2011. december 23-án döntött az egységes mobilfizetési rendszer kialakításáról, az elfogadott jogszabály sarkalatos törvénynek minősül. A kormány tavaly decemberben fogadta el a részletszabályokat tartalmazó rendeletet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. Krisz - 2013.03.29. 12:47

    Köszönöm minden polgár nevében, hogy ezért a szolgáltatásért plusz díjat kell majd fizetni. Végülis logikus, hogy mivel nem kell nyomtatni semmiféle papírt, matricát, bérletet, jegyet, bármit, csak egy-két sms-t kell küldeni, hogy éljen a szolgáltatás(amit megint csak én fizetek). És akkor ezen felül még kényelmi díjat vonnak tőlem. Hol itt a környezettudatosság? Nem kell fákat kivágni, mert smssel parkolok, de fizessek érte többet. Az ilyen törvényhozókat kellene megrázni egy kicsit, hogy haver, melyik bolygón élsz? Ez neked logikus?
    Ez a téma megérne egy cikket azért!

  2. Dkg11uu - 2013.03.31. 06:21

    Ezt csak a FB-n kommentalnam, mert erős kormánykitikat kellene megfogalmaznom, annak meg itt néni vs helye.
    Az mondjuk kevéssé felfogható, hogy egy ilyen rendelkezés hogyan lehet “sarkallatos törvény”. Olyan, mintha a kenyér arat bemennenk az alkotmányba….

  3. Motyon - 2013.03.31. 10:44

    Ez a dolog hogy működne? NFC chip? SMS? Egyedi app (bankkártyás fizetés)?

  4. szlaszlo - 2013.04.01. 11:04

    A mobil fizetésnél eddig is volt kényelmi díj, példának okáért a parkolásnál fizetni kell a 2 SMS-t (elindításnál és leállításnál) és a 75Ft-os kényelmi díjat… E szerint a tájékoztató szerint ez 25Ft-tal kevesebb lesz…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.