Senki sem tudja, mikor kerül a mozikba a Jobs-film

NZsolt 2013.03.17. 22:36 Apple, Steve Jobs 3 hozzászólás 592

Nem kifejezetten rajongóbarát lépést tett a Steve Jobs életét feldolgozó film csapata – ugyanis elhalasztották a premiert, ráadásul azt is elfelejtették közölni, hogy meddig. Az Open Road Films azzal indokolta a döntést, hogy több időt akarnak adni a marketingnek.

Az eredeti megjelenést április 19-re, a cég alapításának 37. évfordulójára tervezték volna, ám ez már önmagában elfuserált ötlet, ugyanis az alapító okiratot nem április 19-én, hanem április elsején írta alá a három munkatárs – Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne. Mint azt már valószínűleg minden Apple-fanatikus tudja, a film Jobs karrierjét mutatja be, a csóró, főiskoláról kibukott sráctól a milliárdos vállalatigazgatóig.

Több tech-weboldal újságírója is lehetőséget kapott arra, hogy megnézhesse a filmet, de nem állíthatjuk, hogy hanyatt dobták tőle magukat. “Nem egy Academy Award-ra éhező fanoknak készült alkotás, de messze van attól, hogy katasztrofális legyen” – írta a The Verge.

Nem túl fényes kilátások, pedig a színészek alaposan odatették magukat, állítólag Ashton Kutcher még kórházba is került, mert Jobshoz hasonlóan megpróbálta a csak gyümölcsökből álló diétát, de a hasnyálmirigye nem bírta. Ti már várjátok a filmet?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

3 hozzászólás

  1. blabla - 2013.03.17. 23:11

    Én már nagyon várom , de a film egészen napjainkik Steve haláláig irhatná a történetet mert tudtommal az ipad és az iphone már nincs a film ben :(

  2. blabla - 2013.03.17. 23:20

    bocs javitok nem,, irhatná,, hanem ,,mutathatná be,, a történetet :D

  3. chris - 2013.03.18. 01:16

    szerintem ugy voltak vele hogy azt mar ugyis megeltek az emberek… tortenelemoran se tanitanak aktualpolitikat…

Szólj hozzá Te is!