Nyerj jegyet a Croodék premier előtti 3D-s vetítésére

Helme 2013.03.17. 12:05 Apple, Játékok 5 hozzászólás 1 184

Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet. Azután találkoznak egy fiatalemberrel, aki született kísérletező. Ráadásul megtetszik neki a család kamaszlánya – és vele együtt szeretné felfedezni ezt a folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világot.

A Rovio Entertainment, az Angry Birds alkotója és a Dreamworks Entertainment egy közös projekt erejéig szövetségre lépett. Az új animációs film a The Croods 3D (Croodék) premierét követően, a fent említett két cég megjelentette a film játékadaptációját is, iOS-re. Éppen ezért, a hazai forgalmazóval, az Intercommal, közösen arra gondoltunk, hogy egy nyereményjátékot indítunk.

Ha a holnapi nap folyamán, azaz március 18-án este 18:30-kor ráérsz, akkor bizony játssz velünk. Van ugyanis öt darab, páros belépőnk a holnapi 3D-s vetítésre a budapesti West Endben található Cinema City moziba!

Ahhoz, hogy Te is a szerencsés nyertesek között lehess, nem kell mást csinálnod mint a croodek@ihungary.hu email címre írni nekünk egy levelet, amiben megadod a neved és a telefonszámod, illetve a helyes választ az alábbi kérdésre:

Sorolj fel legalább három darab szereplőt a Croodék című meséből!

Ha elsőre nem menne, akkor a mese hivatalos magyarországi weboldalán találsz segítséget. Kérjük csak olyan játsszon, aki a holnapi előadáson ott tud lenni. A jegyek nem ruházhatóak át másra, illetve nem lehet későbbi előadásra beváltani. A helyes válaszokat ma éjfélig várjuk a fenti email címre. Sok szerencsét kíván mindenkinek az iPhoneHungary és az Intercom csapata!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

5 hozzászólás

  1. Bogyó - 2013.03.17. 14:02

    Azért vicces,hogy egy Mac oldalnak a mail címére az iCloud-os mail címről nem lehet mailt küldeni,nem?!? :-P

  2. Borocsik Balázs - 2013.03.17. 19:15

    Én el küldtem a helyes választ..

  3. Nemes Tibor - 2013.03.17. 20:49

    Egyszerű de nagyszerű nyereményjáték :)

  4. Ferenc - 2013.03.17. 23:12

    Vissza dobja a levelet!!!

  5. dabra - 2013.03.18. 23:17

    Köszi a jegyet, jó volt a film! :))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.