Valóban az Apple Maps a legjobb térképszolgáltatás?

Slemi 2013.03.12. 22:27 Apple, iPhone 15 hozzászólás 1 691

John Dvorak (a PC Mag újságírója – a szerk.)  a múlt héten találkozóra volt hivatalos az Apple fejeseivel, többek között Leo LaPorte-tal Lisa Kentzell-lel és egy marketinges munkatárssal Glenn Rubenstein-nel. Három külön gépkocsival érkeztek a résztvevők a meetingre, és mindhárom autóban más-más navigációs rendszer üzemelt. Természetesen az út során számos megálló szerepelt az útitervben, többek között egy betekintés az Apple főhadiszállására Cupertinoban.

Nem tudatosan, előre nem megbeszélt módon verseny lett az egészből, hiszen a felek úgy kocsikáztak ide-oda, mint az őrültek, így ez a navigációs rendszerek csatája lett. Leo a vezetés során a Waze-t használta, amiről ő nagyon jó véleménnyel van. Egy alkalommal azonban félrevezette a rendszer, és egy örökkévalóságba tellett, mire odaért a találkozási pontra. Egyelőre ismeretlen módon egy másik alkalommal is elvesztette a fonalat. Összességében, ő és a Waze ért be harmadiknak, egyszóval az utolsó helyen végzett.

Glenn, aki az ötletet szolgáltatta a tesztre, Apple Maps-t használt, amit az Apple az után fejlesztett ki, hogy az iOS 6 leváltotta az Google Maps-t. ’’ Semmi problémám nincs vele.’’ mondta. Teljesen tökéletesen működik. Valójában jobb, is mint a Google. Egy szakaszon, amely az Apple egy épületétől egy bevásárlóközpontig tartott Glenn legyőzte a Google Maps-et használó újságírót, bár nem sokon múlt. Leo itt is lemaradt. Ezután azonban, addig a helyig, ahol az ebédet ették, követték egymást. Aztán hirtelen az autópályára ment Glenn, míg a PC Mag újságírójának  azt tanácsolta a rendszer, hogy vágjon át a városon.

Abban a pillanatban ez egy jó ötletnek tűnt, sőt még a kilátás is sokkal festőibbnek ígérkezett. De a rengeteg közlekedési lámpa Sunnyvale-ben az idegeire ment. Glenn legalább 5 perccel előbb odaért, John Dvorak.

Fejet hajtok az Apple előtt, és csodálkozom, miért írják le olyan sokan- mondta az eset után John Dvorak.

Egészen eddig imádta az újságíró a Google Maps-t. De azt vette észre, hogy egy kicsit elavult kezd lenni.

Egy alkalommal jobbra küldött a 101-es főúton, amikor a 101S, amerre mennem kellett volna, balra volt. Balra fordultam természetesen. Általában szóról szóra követem az instrukciókat, de ez a jobb/bal tévesztés már előfordult egyszer Washingtonban is, annak az lett a vége, hogy az egész várost körbeautóztam, hogy újra megtaláljam a helyes utat. Van még egy pár dolog, ami feltűnt: Hat hónapja nem vezetett dugóba a rendszer, most azonban 1 hónapja Tacomán keresztül kellett mennem, és természetesen torlódás volt. Nagy élmény volt, képzelhetitek. Engem ez annyira nem érintett, de biztos sokan panaszkodtak már, az újratervezést illetően, ami nagyon félrevezető. Ezt könnyedén meg lehetne oldani, egy egyszerű üzenettel, ami így szólna: Az utat újratervezzük, dugó/forgalmi rendváltozás/lezárás miatt.

Ezen kívül, a felhasználónak ki kellene tudni kapcsolni ezt a lehetőséget, ha nem akarja az újratervezést.

Amikor megérkeztem az Apple épülétéhez, a rendszer a címet is rosszul írta ki, a 4-es szám helyett az egyeshez rakott engem. Ez nem érintett kellemetlenül, hiszen ahogy továbbhajtottam, megtaláltam a helyes számot. ’’ Megérkeztél a célodhoz, ’’ jelentette be a navigációs rendszer, és mutatott egy képet a helyszínről. Nem tűnt túl pontosnak, és úgy látszott, hogy a Google Street View adatbázisából volt. Annak ellenére, hogy a számítógépes verzió helyes képet mutatott az Infinite Loop 1-hez, a telefon ezt a képet mutatta az Apple főhadiszállásról: Valóban? Hiba, vicc, vagy esetleg piszkálódás? Én nevettem rajta. Mindenesetre a csatát az Apple nyerte. Szóval az almás vállalat nevetett a végén – zárta a cikkét John Dvorak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

15 hozzászólás

  1. Tiger205 - 2013.03.12. 22:44

    Az USA-ban. De itt Magyarországon?

  2. hartib - 2013.03.12. 22:52

    Ott a pont

  3. Gergo - 2013.03.12. 22:56

    Persze hogy jobb az Apple maps ez nem kérdés. Az Apple nem szarral gurigázik!

  4. Béci - 2013.03.12. 23:46

    Használd Magyarországon meg más országban .
    A térkép elég retek .

  5. Zoli - 2013.03.13. 03:21

    En sem biznam magam ra,helyette megvettem teljes eu tomtomot. Abban meg lehet bizni barhol!Sose volt gondom vele!

  6. Kedves Apple-ke - 2013.03.13. 06:03

    Tiger205 pontosan.
    A Google térképe legalább egyformán jó/rossz mindenhol.

  7. Gyuszkó - 2013.03.13. 06:05

    Én is csináltam párszor ilyen összehasonlítást, hogy vajon az Apple vagy a Google térképe adja-e a gyorsabb választ a kérdésemre. Egyszer pl. a Hungárián voltam majdnem a Stadionoknál és az Aréna plázába tartottam éppen. A Google térképe vissza akart küldeni a Népligethez és onnan az Üllői út, Orczy út, Fiumei út és Kerepesi út túrát javasolta. Az Apple térképe meg azt mondta, forduljak itt balra a Szörény utcába majd jobbra a Százados útra amiből kikanyarodva ott is voltam a Kerepesi úton az Aréna plázánál. Ha BKV-t kell használnom, akkor természetesen marad a Google térképe, de autózáshoz inkább az Apple-ét használom.

  8. iLacko - 2013.03.13. 06:06

    Minden bizonnyal jo lesz majd, ha fejlesztik!! En mavigon- t hasznalok i5- on is mint az elozo iphoneimen is es bevalt mint gyalogos mint autos modban, brobaljatok ki tenyleg ko.

  9. Dexed - 2013.03.13. 08:34

    Semmire való ez a térkép! Utcákat nem talál , át akar vinni olyan utcákon amik mar évek óta zsákutcák!
    Szóval gyenge!

  10. wroadd - 2013.03.13. 09:19

    Hát ez aztán a cikk! Tökéletes részletgazdagság, (pl útvonal ismertetése, időszak, stb), elfogulatlanság.
    Ennyi erővel elég lett volna azt leírni, hogy az Apple Maps a király. Tényleg!

    Egyébként nagyon szívesen benne vagyunk mi is egy tesztben. (Apple Maps – GMaps, TomTom – Waze)

    Budapest, hétköznap, este 17:30 Budaörs – Alsórákos útvonal.

  11. iMarc - 2013.03.13. 09:28

    Napi szinten használom az Apple, a Google és a Nokia térképeket. Egymással párhuzamosan. Taxisként, Bp és az északi kisvárosokban. Szal nem kevés tapasztalattal. Mindegyikben van egy-egy bibi, de az Apple a pontos házszámai miatt a Googlét is veri. Az Apple olyan szinten otthon van ebben, hogy ismeretlen dzsumbiban érkezés előtt az ő térképén nézem meg hogyan is néz ki a cím élőben. A Google nem pontos ebben, van hogy a túloldalról számoz. A Nokia térkép viszont egy katasztrófa!!! Nagy forgalmú utcák hiányoznak, 5-6 éves lakóparkok hiányoznak, melyeket a másik kettő házszámra pontosan ismer.

  12. Maci - 2013.03.13. 10:44

    Ez valami fizetett reklám volt?

  13. Apple - 2013.03.13. 23:16

    Nálam meg mindig az iGo a nyerő…bár Google maps-et használom a Apple helyett a hétköznapokban, engem is szívatott már meg – de azért komolytalan, hogy az Apple központnal hasonlítják össze a pontosságot – nem? :)

  14. Corolla - 2013.03.14. 05:49

    Csak egy kérdés…használtatok már navigációt olyan helyen ahol gyenge esetleg egyáltalán nem volt 3G? Ugyancsak gyenge gsm vételről nem is beszélve.Márpedig van egy jópár ilyen kiránduló hely kis országunkban! Bizony ilyenkor nem érnek ezek a szottyerek egy fagurigát sem.Itthon az ájgónán jobb nincs.

  15. tellwili - 2013.03.14. 19:48

    Zemplént egyáltalán nem ismeri, a térképen a helység neve kb. 15 km- rel arrébb jelenik meg, mint az utca, ahol lakom.. :(

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.