Az oktatási szektorban is nagyon népszerű az iPad

Slemi 2013.03.04. 11:21 Apple, iPad 0 db 424

Az Apple nemrég sajtókonferenciát tartott, mégpedig azért, hogy igen nagy számokat jelenthessen be az iTunes-szal kapcsolatosan. Az iTunes-on keresztül több mint 1 milliárdszor töltöttek már le zenéket, tartalmakat. Arra is sor került azonban, hogy egy új információval szolgáljanak az iPad-ek közoktatásbeli eladásait illetően. Az AllthingsD állítása szerint, az Apple már több mint 4,5 millió iPad-et értékesített az amerikai edukációs intézmények számára.

Az Apple korábban arról számolt be, hogy 2012 második negyedévében, tehát a Q2-ben körülbelül egymillió darabot adott el amerikai iskoláknak a tabletjéből. Az Apple később azt közölte, hogy az eladások megduplázódtak a szektort illetően, ami az árcsökkentésnek volt köszönhető.

Úgy látszik, a cég azóta is egyre több terméket értékesít a piac e szeletében, erre magyarázattal szolgálhat az iPad mini kedvezményes 329 dolláros ára, valamint az iPad 2-re igényelhető további kedvezmények. Hasonlóan a korábbi generációs iPad-ekhez az Apple jelenleg is tízesével árulja készülékeit az iskolák és közintézmények számára, amelyek így még több pénzt takaríthatnak meg.

Egy januárban tartott New Yorki oktatási konferencián még 2012-ben Phil Schiller az Apple nemzetközi marketingért felelős igazgatóhelyettese új adatokkal szolgált az érdeklődőknek. Megjegyezte, hogy több mint 1,5 millió iPad van használatban az amerikai oktatásban, ezt azt jelenti, hogy azóta körülbelül 3 millió táblagépet értékesíthetett az iskoláknak és egyetemeknek a vállalat. A részvényesek számára tartott tájékoztatón Tim Cook többször ismételte, hogy az Apple tovább folytatja a terveit és elképzeléseit, az oktatási piacot illetően, amelyet ő nemes egyszerűséggel nagyon agresszív terjeszkedésnek titulált.

UPDATE: Az Apple megerősítette, a TechCrunch által készített riportban, hogy több mint 8 millió iPad-et adott el az oktatási szektorban világszerte. Ez azt jelenti, hogy a világ többi országában körülbelül 3,5 millió készülék talált gazdára a már említett szektorban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Szólj hozzá Te is!