Tim Cook egyáltalán nem akarta beperelni a Samsungot

Slemi 2013.02.17. 22:59 Apple, Steve Jobs, Tim Cook 0 db 518

Érdekes idézeteket találhattunk egy korábbi Reuters cikkben, melynek címe: ’Apple and Samsung, frenemies for life’ volt. (Apple és Samsung, örökké barát és ellenség)

“Tim Cook, Jobs utóda ellene volt a Samsung beperelésének, ő volt az, aki talán a legjobban kardoskodott, hogy megakadályozza az ügyet” – vallják olyan források, akik ismerettel bírnak a témáról. Cook álláspontját arra a tényre alapozta, mi szerint a Samsung nagyon fontos alkatrész-beszállítója az Apple-nek, hiszen komponenseket gyárt az iPhone-hoz és az iPad-hez is.

Cook aggódott e miatt a kritikus kapcsolat miatt, és ellenezte a koreai cég beperelését. Jobs-nak azonban elfogyott a türelme, és azt gyanította, hogy a Samsung védőpajzsként használja ezt az együttműködést. Az Apple 2011 áprilisában adta be a keresetet a Samsung ellen, az ügy pedig tűzvészként terjedt egész Európában, Ázsiában és Ausztráliában is. Amikor az Apple megnyerte az egymilliárd dolláros kártérítést és ezzel együtt az egész ügyet a Samsung ellen, úgy tűnt még az is sikerülhet, hogy betiltsák a szóban forgó termékeket, amelyek megsértették a szabályokat – ez drámaian megváltoztatta volna az okostelefonok versenyét a piacon.

Ahogy az Apple kontra Samsung ügy tulajdonképpen egy holtpontra érkezett, a Reuters véleménye szerint valószínű, hogy az Apple is szívesen kötne egy megállapodást. Maga az a tény, hogy a jelenlegi igazgató Tim Cook sosem támogatta a Samsung elleni pereskedést (ő maga is többször említette már, hogy utálja a bírósági ügyeket) még valószínűbbé teszi, hogy egy közös megegyezés születik majd.

Az egykori dirigens, Steve Jobs természetesen a végletekig elment volna, és az Apple utolsó centjét is hajlandó lett volna arra költeni, hogy kiiktassa az Androidos telefonokat a piacról. Nem egyszer lopott termékeknek is nevezte az Androiddal kapcsolatos dolgokat, tudhatjuk meg Walter Issacson hivatalos Jobs önéletrajzából.

Ahogy a cikk kiemelte, az Apple gyorsan lépett annak érdekében, hogy minél kevésbé függjön időszakos szövetségesétől, de így is rengeteg dolog köti össze a két céget. A Samsung továbbra is gyárt kijelzőket, memóriát, háttértárat, és ami a legfontosabb processzort is az Apple számára.

Egyes források szerint a jogi csatározások meglehetősen fel vannak fújva:

“A média felfújja az ügyet, mert az emberek szeretik a drámát, az üzleti valóság azonban mást mutat, nem ennyire kiélezett a helyzet.” – mondta egy ügyész, aki mindkét cég vezetőit megfigyelte a pereskedés ideje alatt.

Még egy érdekes információ a két óriásvállalat kapcsolatáról:

“A memóriapiac teljesen instabil volt 2005-ben, az Apple pedig le akart kötni egy gyártót, aki anyagilag be van védve, és sziklaszilárdan áll.” – nyilatkozták az ügyben jártas források. Ebben az időszakban a Samsung a NAND flash memóriák piacának 50%-át birtokolta.

“Aki a flash memóriák piacát kontrollálja, az fogja kontrollálni a legnagyobb részt a szórakoztató elektronikában is” – mondta Jobs 2005-ben bennfentes források szerint.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Szólj hozzá Te is!