iWatch – Az Apple gőzerővel készül betörni az órapiacra

KeleMan 2013.02.13. 14:39 Apple, Egyéb 12 hozzászólás 5 273

Az elmúlt években sokszor felmerült már pletykaként, hogy az Apple nem csak a számítástechnika piacát hódítaná meg. Régen, mikor az Apple Computers neve egyet jelentett a Mac számítógépekkel nem sokan gondolták azt, hogy 2007-ben a mobilpiacot is megreformálják, majd 2010-től a táblagépek piacának urai lesznek. Persze anno Steve Jobs tudta, hogy a hosszú távú fejlődés és innovatív gondolkodás lehet csak a kulcsa a fenntartható fejlődésnek.

Azóta folyamatosan jönnek az infók, hogy az Apple a nappalinkba is be kíván majd törni az Apple TV-vel és egyéb piacokra is, melyet hasonlóképpen leigáznának, mint anno tették a zeneiparral. Most azonban úgy tűnik a pletykáknak vége, ugyanis kiderült, hogy az Apple egy azóta 100 fősre duzzadt csapattal javában dolgozik egy karóra megalkotásán.

A Bloomberg beszámolója szerint az Apple már dolgozik egy új, innovatív óraszerű eszköz felépítésén, melynek kapcsán már felvették a kapcsolatot a legnagyobb gyártópartnerükkel, a Foxconn illetékeseivel. A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Apple mérnökei már a kijelzőkön és az akkumulátorok energiahatékonyságán dolgoznak.

A Bloomberg azt is elárulta, hogy az Apple egyik vezető mérnöke, James Foster és egy termékmenedzser, Achim Pantfoerder is erősíti azon 100 fős csapatot, amelyet mérnökök, dizájnerek, grafikusok és egyéb szakemberek alkotnak és jelenleg az eszköz tervezésével és megalkotásával foglalkoznak. A csapat munkája állítólag egy hordozható és viselhető mini számítógép elkészítése, mely hajlított üvegfelületű érintőkijelzőt kaphat.

Így elképzelhető, hogy a 2007-es nagy “iPhone-Bummm” és a 2010-es iPad bemutatkozása után 2013-2014-ben az Apple egy újabb nagy dobásra készül.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

12 hozzászólás

  1. Kedves Apple-ke - 2013.02.13. 17:10

    Csak ne legyen egy autó ára

  2. Dániel - 2013.02.13. 19:40

    Mondjuk olyanra mint ami a képen van, még 5év múlva se remélnék, de én is inkább az ára miatt aggódom.

  3. Blabla - 2013.02.13. 20:15

    Örülnék eggy ilyen újjabb nagy bumm nak :D de én is aggódok az ára miatt : /

  4. Fárr Vince - 2013.02.13. 21:54

    Reméljük jo nagyot üt majd a részvényekben felfelé!

  5. Zalán - 2013.02.13. 23:10

    Igazán kíváncsi vagyok, mit fog tudni egy ilyen óra és vajon tényleg szükségünk lesz e erre a tudásra…

  6. Dani - 2013.02.13. 23:31

    Én inkább egy bluetuth kapcsolattal működő órára gondolnék. Annak több értelme lenne. Egyébként az ára megegyezhet az iPhone 4s árával.

  7. Regi - 2013.02.14. 11:54

    Szerintem 100e felett vicc lenne egy óra… Meg igazából szükség sincs rá, szerintem az iPhone is épp elég hordozható…

  8. Zalán - 2013.02.14. 13:54

    Az iPhone önmagában elég mobil és intelligens. Nem látok túl nagy perspektívát egy drága Apple órában. Inkább rongyrázás lenne ilyet hordani.

  9. zen - 2013.02.14. 18:48

    Nem lehet olcsó.Mert ha az lenne, mindenkinek az lenne és akkor senki nem venné.

  10. zen - 2013.02.14. 18:52

    Különben is kit érdekel már mit tud egy iphone, ipad iwatch, i-mindegy? Nem az a lényeg hanem ,hogy sokan azt képzelik valakik ha nekik az van,mert ők megtehetik.És miért? Mert drága.1szóval státusz sz.

  11. BZs - 2013.02.16. 16:16

    Egy hotelben, vagy strandon jól jönne, mikor megyek le fürödni és az IPhone-t nem akarom magammal vinni, de jó volna, ha tudnék fontosabb hívásokat fogadni. Persze mindenképp vízálló legyen!!!

  12. Tibi - 2013.02.16. 16:53

    Szerintem meg az iPad Mini árából kiindulva még akár elérhető áron is adhatják

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.