7 millió feltört iOS eszköz mindössze 4 nap alatt!

KeleMan 2013.02.11. 13:10 Apple, iPhone 12 hozzászólás 2 041

Ha hinni lehet a Cydia atyjaként is számon tartott Saurik (Jay Freeman) szavának, akkor az iOS eszközök történetének egyik legnagyobb feltörése zajlott a napokban. Ugye pár napja már megírtuk, hogy elkészült az iOS 6-os rendszerhez is az Evasion féle törés (jailbreak), melyre oly sokan vártak már. Így az összes iOS 6-os rendszert futtató iPhone, iPad és iPod készülék “szabadabban” használható, mint ahogy azt az Apple elképzelte.

Saurik nyilatkozott az amerikai Forbes magazinnak is, ahol közölte, immár 7 millió eszközön fut az Evasion féle törés. Az iPhone készülékek esetében 5,15 millió, az iPad esetében pedig 1,35 millió eszközön aktiválták a törést. Az iPod zenelejátszóknál is hatalmas, 400 ezer darabos törésről beszélhetünk. Természetesen a fenti szám az Apple mércéjével is óriási, így várható, hogy az Apple következő iOS 6-os szoftverfrissítésében már javítani fogja azt a hibát, mely lehetővé tette a törést.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

12 hozzászólás

  1. GaraiSG - 2013.02.11. 14:54

    Nem érzem magam szabadabbnak az iOS feltörése óta!

  2. chris - 2013.02.11. 15:47

    azok utan hogy hany eszkozon fut mar ios6 es mennyien vartak a JB-t, nem csodalkozom, de ez szerintem nem fog ilyen utemben noni, aki ert hozza es akarta az feltette/felteszi az elejen.

  3. Kelcsi - 2013.02.11. 18:29

    érdemes jailbreakelni ha nincs installous ? v. van valami más alternatíva a gamekhez ?

  4. Sankee - 2013.02.11. 18:44

    Igen van màs az app cake.

  5. Dudee - 2013.02.11. 20:08

    Ipastore, vshare,appcake,hipstore, ezek mind hasonloak mind az installous,es egesz jok is.

  6. Miike - 2013.02.11. 20:39

    Appcake telepítése után nekem brutál merült az akku,restore és ujra jb,már csak appsync és torrentes ipa file,szerintem nem is kell több.

  7. Zoli - 2013.02.12. 03:05

    Jailbreakeltem,majd 2 nap utan inkabb visszaallitottam a rendszert nem latom semmi ertelmet a toresnek,nekem megfelel a gyari dolgokkal is!
    Sott ugy nem akadozik,lassul be…..

  8. Dani - 2013.02.12. 14:19

    Én csak a tweakek miatt jbzek nem pedig az appok miatt.ha mar megvetted az iphonet akkor vasarolj appstoreban…

  9. Huggyosjóska - 2013.02.12. 21:03

    Fog a fa.zom vásáróni, ha van törés :D ez így megy a másólt kazik, meg a csippelt pléjsztésönök óta!!!4 azér mee gyenge vagy hozzá, meg foshól, attó más dzsaill brékől, te meg vásáróld az appjaidat, haggy gazduljon el mégjobban a pofátlan epüll :D szosszi

  10. Géb - 2013.02.13. 14:23

    Olyan hulyeseg h a JB TOL lassulna a telo. Egyaltalan nem lassul ugyan az marad minden…

  11. anpege - 2013.02.13. 15:42

    hugyosjóska hihetetlen egy kultúrált ember vagy…

  12. Menar - 2013.02.13. 23:57

    Valaki tud adni olyan külföldi oldalt ahol vannak ipa telepítő fájlok? Nem feltétlenül torrent oldal.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.