Újabb Apple szabadalmak: kivetített billentyűzet és pénzelosztó rendszer

Slemi 2013.02.10. 16:50 Apple, Egyéb 9 db 4,875

Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala közzétett pár nagyon érdekes szabadalmat, amelyet az Apple nyújtott be hozzájuk. Az egyik ilyen újítás leírásában egy lézeres kivetítő szerepel, a másik pedig egy ’’ad-hoc készpénz elosztó hálózat’’ amely az iPhone-okat mozgó készpénz-automatákká varázsolná.

A PatentlyApple mutatta be legelőször a szabadalmat, és kiemelt néhány pontot belőle, amelyek lehetőséget adnának lézerrel felszerelt kamerák használatára, például annak érdekében, hogy a lézer segítségével megállapítsák, milyen messze van a fényképezett tárgy. Erre építkezve aztán több alkalmazás is születhetne. A riport elképzelte, és bemutatta a szabadalom lehetséges megtestesülését, azt, hogy nézne ki egy iMac amelybe ezt a technológiát és rendszert integrálnák. Ezen felül szó esett arról is, hogy lehetne felhasználni a fejlesztést lézeresen kivetített billentyűzet-alkalmazásokhoz. (Erről képeket feljebb találtok)

Ebben a példában az iMac képes arra, hogy felismerjen egy közeledő felhasználót, és ennek hatására aktiváljon vagy elindítson egy programot, alkalmazást, vagy épp felébredjen alvó üzemmódból. A FIG. 12-es szabadalomban láthatunk egy felhasználót a jövőbeli iMac előtt ülve. Valamint megfigyelhetünk két lézert, a 206a és 206b sugarakat, melyeknek találkozniuk kell a gép előtt helyet foglaló emberrel. Az iMac fejlesztett iSight kamerája képes lesz arra, hogy megállapítsa a felhasználó távolságát a készüléktől.

Az úgynevezet ’’depth perception system’’ megnöveli ennek érzékenységét, szóval a kamera különbséget tud majd tenni a felhasználó és az általa elfoglalt ülőalkalmatosság között. Az Apple másik szabadalmában a FIG. 11A-ban azt láthatjuk, ahogy a depth perception rendszert egy mobil eszközbe építik bele, például egy iPad-be. Ebben az esetben az említett rendszert egy kivetített felület segítségével használhatjuk. (billentyűzet, hang/video vezérlés, stb..) Ez lehet egy felületre kivetített panel, melyet egy fényforrás szolgáltat. A felület lehet asztal, tábla. A panelen lehetne többféle forma és alakzat is, attól függően, hogy milyen funkciót lát el.

Az Unwiredview.com bemutatta számunkra az ’’ad-hoc készpénzelosztó rendszert’’ amelyre az Apple a közelmúltban kapta meg a szabadalmat. Ez lehetővé tenné azt, hogy minden iOS felhasználó ATM-é váljon a többi iPhone tulajdonos számára. Gondoljunk csak bele, milyen nagyszerű lenne akkor is készpénzhez jutni, amikor egy automata sincs a közelünkben! Az Apple rendszere lehetővé tenné a közelben levő iPhone felhasználók számára, hogy kölcsönadhassanak nekünk, az összeget pedig visszajuttathatnánk az iTunes accountonkon keresztül, természetesen egy kis díj ellenében. ( A lenti képen ezt a folyamatot láthatjátok)

“Az alapötlet, mely a szabadalom leírásában is szerepel, elég egyszerű. Az Apple létrehozna egy készpénzelosztó szervert, amelyre minden iOS-t használó kütyü csatlakozhatna, természetesen egy külön app segítségével. Amikor pedig sürgősen készpénzre van szükségünk, és nincs ATM a közelben, csak futtatnunk kell az alkalmazást, beírnunk, hogy mennyi pénzre van szükségünk és várni. Az alkalmazás kiválasztja a tartózkodási helyünket, és egy felkérést küld minden közeli iPhone felhasználó számára.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 9 db

  1. Zoli - 2013.02.10. 18:53

    Remélem nem rontják el azzal a köv. iPhone-t, hogy ilyen billentyűzet proto-típus lesz benne…

  2. strucc007 - 2013.02.10. 19:32

    Szerintem ennek a billentyűzetnek még semmi értelme. Majd akkor lesz, ha a mobilok hardvere olyan erős lesz, h kiválthatja a laptopokat, és lesz bennük elegendő tárhely ahhoz, h mindenedet magaddal vidd. Majd otthon vagy melóban csatlakozol a tv-hez vagy monitorhoz és dolgozol, játszol, stb. Bár én a billentyűzet helyett a képernyőt vetíteném ki, és tennék a kütyübe egy lézeres mozgásérzékelőt – elég volna az asztalt nyomkodni, majd a tv-n jelenne meg minden. Biztosan lesz ilyen, de még nem a közeljövőben.

  3. F.Dani - 2013.02.10. 20:22

    Szerintem király lenne, … az első héten .

  4. G - 2013.02.10. 22:53

    Strucc:
    Hardveresen mar régen készen vannak. Nézzük csak meg van az i5-ben is… Na meg jönnek mar a 128gb Apple cuccok (lásd új Ipad mar elő rendelhető) igy nem kell sok neki hogy ezt is meglépje az Apple… (Bár sztem is hülyeség)

  5. J - 2013.02.11. 11:23

    Ahhoz hogy kivaltson egy laptopot/pc-t szamomra, ahhoz nem eleg ha mobil-operacios rendszer van rajta.

  6. Barka - 2013.02.11. 11:31

    …es ennek az ATM-nek mi ertelme?hogy kapod meg a penzt?odajon egy iphone-os aki epp a kozeledben van es a kezedbe adja a kezpenzt?
    :)))

  7. Attesz - 2013.02.11. 13:44

    PC a zsebedben-re ott az Ubuntu Phone, és valószínű hogy az Apple is foglalkozik hasonló fejlesztésekkel.
    Ha a zsebedben van akkor telefon, de ha rárakod egy dokkolóra, akkor teljes értékű desktop OS.

  8. Akoska - 2013.02.13. 11:23

    Nem igazan vagom minek a 128GB ipad egyaltalan kinek nem eleg a 64GB?? Meg sokkal olcsobban hozzajuthatunk az iCloud fizetos felulethez ahol kapunk meg helyet..

  9. 0000 - 2013.02.15. 16:17

    Ez hülyeség mert csak az aksit fogja lemeríteni!

Szólj hozzá Te is!