Koncepcióvideón és képeken az átlátszó iPad 5

KeleMan 2013.02.06. 10:55 Apple, iPad 13 hozzászólás 1 867

Ricardo Afonso dizájner egy nem mindennapi elképzeléssel állt elő. Elkészítette a teljesen átlátszó iPad készüléket. A jövőben akár megvalósításra is kerülhet a high-tech kütyü, ismerve az Apple üveg iránti szeretetét. Ricado elmondása szerint szereti néha elképzelni, hogy egy-egy elektronikus eszköz, hogyan nézhet majd ki a jövőben. Az iPad hatalmas üvegfelülete pedig megihlette, így elkészítette annak koncepcióját.

Elképzelése szerint a jövőbeli iPad táblagépet az Apple egy üvegtáblából fogja majd kivágni, melybe beépíti az érintőkijelzőt. A benne található hardware elemeket viszont elrejti a kíváncsi szemek elől, így az nem zavarja a használatot, valamint emeli a felhasználói élményt.

A számítógépes grafikai programokban és CGI terén is jártas dizájner az iPad már meglévő tulajdonságait vette alapul, így beépítette az iOS mobiloperációs rendszert is, mellyel igen könnyedén azonosítani lehet az elképzelését a jelenlegi iPad táblagépekkel. A Home gomb, az elő- és hátlapi kamerák az iPad táblagép alján és tetején helyezkednek el, mely egyfajta keretbe foglalja a készüléket.

Természetesen fehér és fekete változatban is elkészítette a jövőbeli elképzelését. Az alábbi galériában és videóban megtekinthetitek e nem mindennapi alkotást. Szerintetek az elkövetkezendő években megvalósulhat Ricardo Afonso álma?

[juicebox gallery_id=”19″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

13 hozzászólás

  1. Majkiii - 2013.02.06. 12:28

    Szép lenne, de kb 2% esélyt adok a megvalósulásra, mint a legtöbb ilyen álmodozásra.:)

  2. Varga Barna - 2013.02.06. 13:11

    Tekintve, hogy az elmúlt pár évtizedben milyen gyorsan fejlődött az elektrotechnika és a nanotechnika, kb 5-10 szerintem.

  3. HM - 2013.02.06. 13:39

    Ez csúnya legalábbis nekem nem tetszik

  4. Brian99 - 2013.02.06. 14:02

    Ki van zárva.
    Mivel amilyen álmodozások voltak iphone5-re.
    Aztán milyen lett!!

  5. smschamp - 2013.02.06. 16:09

    Azt mondom 25 év és meglesz. Előbb biztos, hogy nem. Ilyen formában legalábbis.

  6. matyas - 2013.02.06. 16:11

    megvalosithato. de a hatlapon is lathatonak kellene lennie az ikonoknak kiveve ha esetleg egyoldalas attetszo tukorkent lenne. a hardver elemeket el is lehetne tenni ket olyan pici csikban, de az akkumlator? nagyon kis kapacitasu ferne el itt.

    velemeny?

  7. iMarc - 2013.02.06. 17:16

    A jelenlegi tech. szint mellett meleg lenne a pite, csak egy példa az előttem is szóba hozott akksi.
    Ezektől eltekintve szenzációs ötlet.

  8. Blabla - 2013.02.06. 18:18

    XD Ha jól emlékszem pár nappal ezelött kommentoltam ennek a videónak a linkjét a ,, Koncepcióképek – Ilyen lehet majd az új iPad 5 ,, cikkhez :D

  9. Regi - 2013.02.06. 21:16

    Ez az első ilyen átlátszó kütyü, ami tetszene, nagyon szép a designja, valamennyi kerete azért mégis van, nem csak egy üvegdarab. Ez a jövő de még jó pár évet biztosan várni kell rá.

  10. Sopi - 2013.02.07. 15:16

    Sztem akár most ,megbirnák csinálni tuti.

  11. Tibi88 - 2013.02.10. 15:56

    a technologia megvan már hozzá, van ahol használják is, csak átlag ember elől elrejtve, és ha kidobnának egy ilyet, tuti 2-3x annyiba kerülne, mint a mostani ipad 4 64gb-os váltzata, ezért nemsokan vennék meg

  12. Zoltán - 2013.02.10. 19:43

    …és ezzel mit talált fel??? Kb 2éve indult egy sci-fi sorozat, a: Terra Nova, abban ugyanez volt “PLEX” néven.
    Legalább ne mondaná magáénak az ötletet (vagy a tervet…).

  13. anpege - 2013.02.16. 10:25

    én nagyon szertem ezt az oldalt olvasni meg stb de azt nem lehet megcáfolni hogy egyre jobban megy le a színvonal… mostanába alig találok egy két cikket aminek lenne legalább egy kevés hírértéke….nagyon remélem hogy ez változni fog mert nagy apple fan vagyok és ezt az oldalt is naponta többször nézem(sokszor hiába….) és ez az eddigi kedvencem csak mostanába tényleg nem sok erőbefektetést tesznek a cikkek megírásába… most ez a cikk is milyen már??? kit érdekel hogy valahol valami kis homár dizájner milyen egy undorító ötletet képzelt el magának?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.