iOS 6.1 – Így használd a T-Mobile LTE hálózatát

KeleMan 2013.01.29. 11:47 Apple, Egyéb 23 hozzászólás 10 593

A tegnapi nap folyamán este 7 óra után az Apple végre kiadta a legújabb iOS 6 operációs rendszer frissítését, amely a 6.1-es verziószámot kapta. Sokan, főleg a T-Mobile előfizetői vártak erre a frissítésre, hiszen az új verziónak hála, végre elérhető lett az ultragyors LTE (4G) hálózat is, így végre felkerült hazánk is az Apple térképére a hivatalos LTE támogatási oldalon. Fontos megjegyezni, hogy az iPhone 5 készülékek mellett a kártyafüggetlen iPad 4 és az iPad mini készülékek WiFi+4G változatai is csak ezen frissítés után tudnak majd a T-Mobile LTE hálózatára csatlakozni.

Információ! A Magyar Telekom 2012. december 7-i sajtóközleménye alapján hálózatmodernizációjának következtében mára Budapest lakosságának 99%-os kültéri 4G/LTE lefedettsége, míg Budapest beltéri 4G/LTE lakossági lefedettsége is 83 százalékra növekedett. A szolgáltatás több mint 60 vidéki településen is elérhető már, így az ország lakosságának közel 27%-a számára nyílt meg a 4G/LTE kínálta mobilinternetezés lehetősége (kültéren).

De lássunk mindent szép sorjában. Ahhoz, hogy a T-Mobile LTE hálózatát elérjük szükségünk lesz az alábbi eszközökre, beállításokra és tarifacsomagokra.

iPhone 5 készülék esetében:

1. Ellenőrizzük a szoftver verzióját!

Menjünk a Beállítások (Settings) ->Általános (General) ->Software Frissítés (Software Upgrade) menüpontba! Amennyiben itt már az iOS  6.1-es verziót látjuk, akkor nincs más teendőnk. Amennyiben kisebb verziószámot látunk, úgy a készülék felajánlja a frissítési lehetőséget. Ebben az esetben kövessük az utasításokat, amelyek szükségesek a telepítéshez.

2. Ellenőrizzük a tarifacsomagunkat!

2012. december 1-től a hazai T-Mobile új hangalapú tarifacsomagokat vezetett be, mely a meglévő díjcsomagok mellé kínált szolgáltatásokat tekintve részben átalakultak. A T-Mobile még az iPhone 5 hazai hivatalos premierjén bejelentette, hogy a már 2012. január 1-től kereskedelmi forgalomban is elérhető LTE hálózatukat hamarosan megnyitják az iPhone 5 készülékkel rendelkezők számára is. Ez hivatalosan 2012. december 1-től él, hiszen megjelentek az új LTE hangalapú tarifacsomagok.

Ilyen csomagok az LTE Ikon 200, LTE Ikon 400 és az LTE Ikon 600. Amennyiben valamilyen Ikon díjcsomaggal vásároltuk az iPhone 5 készüléket, még 2012. december 1-je előtt, akkor fontos, hogy azokat a csomagokat módosítanunk kell azok LTE változatára. Ehhez elegendő felhívni a 1430-as T-Mobile ügyfélszolgálati telefonszámot. Ha 2012. december 1-én, vagy az után vásároltunk Ikon díjcsomagra vállalt hűségszerződéssel iPhone 5 készüléket, akkor nincs más teendőnk.

Természetesen, akik nem Ikon díjcsomagot használnak, azok sem maradnak ki a jóból, hiszen a T-Mobile a Mozaik L, Mozaik XL és Mozaik XXL-es tarifacsomagokhoz is biztosít LTE hálózatra való csatlakozási lehetőséget. Amennyiben ezen fent említett három Mozaik csomag közül használjuk valamelyiket, úgy szintén nincs más teendőnk.

3. Aktiváljuk az LTE hálózatot!

Menjünk a Beállítások (Settings) -> Általános (General) -> Hálózat (Cellular) részbe, majd engedélyezzük az LTE-t.

4. Ellenőrizzük a szolgáltatási területet!

A T-Mobile hivatalos oldalán találunk egy 4G/LTE lefedettségi térképet is, amelyen ellenőrizhetjük az elérhető települések listáit. (Jelenleg 66 településen érhető el a 4G/LTE szolgáltatás.)

Figyelem! A 4G/LTE hálózatra való csatlakozás csak a legújabb iOS 6.1-es szoftverrel működik. Támogatott készülékek: iPhone 5. (Az iPhone 3G, iPhone 3GS, iPhone 4 és iPhone 4S típusú készülékeknél nem működik az LTE hálózati támogatás.)

iPad 4 vagy iPad mini készülék esetében:

1. Ellenőrizzük a szoftver verzióját!

Menjünk a Beállítások (Settings) ->Általános (General) ->Software Frissítés (Software Upgrade) menüpontba! Amennyiben itt már az iOS  6.1-es verziót látjuk, akkor nincs más teendőnk. Amennyiben kisebb verziószámot látunk, úgy a készülék felajánlja a frissítési lehetőséget. Ebben az esetben kövessük az utasításokat, amelyek szükségesek a telepítéshez.

2. Ellenőrizzük a tarifacsomagunkat!

A T-Mobile 2013. január 1-jétől teljesen megújította mobilinternet-csomagjait. A különböző szintű csomagokat az ügyféligényekhez igazodva sávszélesség és a benne foglalt adatmennyiség alapján differenciálja a szolgáltató. Ezen csomagok közül azonban csak négy fajtával lehet a 4G/LTE hálózatra csatlakozni. A Net&Roll S, Net&Roll M, Net&Roll L és az Aranytárskártya Net&Roll L tarifacsomag alkalmas a szélessávú hálózat kezelésére. A T-Mobile ezen csomagokba rendre 8 GB, 16 GB és 30-30 GB-nyi adatforgalmat épített, de nincs túlforgalmazási díj, így a csomagban foglalt adatmennyiség felhasználása után legfeljebb 128 kbit/s le- és feltöltési sebességgel mobilinternetezhetünk tovább.

3. Aktiváljuk az LTE hálózatot!

Menjünk a Beállítások (Settings) -> Általános (General) -> Hálózat (Cellular) részbe, majd engedélyezzük az LTE-t.

4. Ellenőrizzük a szolgáltatási területet!

A T-Mobile hivatalos oldalán találunk egy 4G/LTE lefedettségi térképet is, amelyen ellenőrizhetjük az elérhető települések listáit. (Jelenleg 66 településen érhető el a 4G/LTE szolgáltatás.)

Figyelem! A 4G/LTE hálózatra való csatlakozás csak a legújabb iOS 6.1-es szoftverrel működik. Támogatott készülékek: iPad 4 WiFi+LTE és iPad mini WiFi+LTE modellek. (Más típusú, korábbi generációs iPad készülékeknél nem működik az LTE hálózati támogatás.)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

23 hozzászólás

  1. Jadeye - 2013.01.29. 11:56

    “Menjünk a Beállítások (Settings) ->Általános (General) ->Software Frissítés (Software Upgrade) menüpontba! Amennyiben itt már az iOS 6.1-es verziót látjuk, akkor nincs más teendőnk.”

    ez így nem teljesen igaz, mert ha a Carrier verziója nem T-Mobile 14.1, akkor nem fog menni az LTE. ez iPhone és iPad esetén is igaz. a szolgáltatói beállításoknak a 6.1 felrakása után kellene frissülniük automatikusan, de van, hogy ez nem történik meg. ezekben az esetekben egy restore elvileg segít.

    • KeleMan - 2013.01.29. 12:06

      Köszi az infót! Akkor figyelni kell a szolgáltatói verzióra is!

  2. Zsolt - 2013.01.29. 12:51

    Az Iphone 4s-en nem megy az LTE hálozat ha már frissítettem az IOs-t???

  3. Zsolt - 2013.01.29. 12:59

    A restoret azt hogyan kell? :D

  4. Zsolt - 2013.01.29. 13:06

    Nyomtam egy visszaállítást de akkor se frissül hogyan tudnám frissíteni a szolgáltatói verziót?Előre is köszi!

  5. Epi - 2013.01.29. 13:36

    Zsolt!a i4s-n nem fog menni.olvasd figyelmessen vegig a cikket:-)

  6. Zsolt - 2013.01.29. 13:56

    Basszus kulcs akkor nagyon megérte frissítenem!XD Nah mind1 nagyon köszi mindenkinek!Üdv Szép napokat!;)

  7. Tomi - 2013.01.29. 14:09

    Akiknek nem ajánlja fel LTE kapcsolót, annak előtte Beállítások / Általános / Infó. Itt felajánlja hogy frissítés érhető el.. Leokézni. Ezek után már van LTE kapcsoló.

  8. Arabka - 2013.01.29. 18:17

    Miskolcon mikor lesz?? Volt egy kis elírás a dátumokkal sztem. 2013 jan 1. Nem??

  9. Yooozi - 2013.01.29. 21:22

    Kérlek nézzetek utána!
    6.1 óta (iPhone5 és iPadmini) nem működik a fotó adatfolyam (igen, be van állítva mind a kettőn, és ugyanazzal az appleid-val vagyok bejelentkezve, és nem mellesleg eddig kiválóan működött
    A másik, hogy a teló ma telefonálás közben kétszer is lefagyott, majd kb. 20 sec mülva újraindult (beszélgetés közepén egyszercsak síri csend)
    Tapasztalt valaki hasonlókat?
    Kösz

  10. Bart - 2013.01.29. 21:56

    nekem az onavo countal nem ment az LTE. Érdemes megnézni, hogy fut-e ilyen jellegű monitoring program

  11. chris - 2013.01.29. 22:13

    huuu meg nagyon keves cella lehet aktiv nem veletlenul kesleltettek a mobilokat.. latszik kecskemetnel 3 kör egymasban, szinten 3 kor délegyhazanal… ott a legtisztabban kiveheto mert olyan a domborzat, nem vagy csak alig befolyasol. meg ha 120 fokos szektorok vannak akkor is… nehany tucat bazisallomasnal nem lehet tobb az orszagban, de meg birjak :).

  12. chris - 2013.01.29. 22:14

    erezhetoen gyorsabb, amit joreszt a pingido csokkenesenek tudok be.

  13. Gabi - 2013.01.30. 09:02

    nekem sem jelent meg az LTE opció, de restore után az általános—infó menüben tényleg feldobta, hogy frissítés elérhető, utána működött!

  14. Gabi - 2013.01.30. 09:16

    Ha a telefon az LTE hálózatot használja, fent a 3G helyett azt kellene kijeleznie?

  15. weiszmx - 2013.01.30. 09:27

    A sima 3G már folyamatosan menni fog? Nem tudom kikapcsolni a 3G-t eddig egy E betű volt mikor netdztem a mobiladatforgalommal most már a 3G! (T-mobile-os vagyok)

  16. Solowphoto - 2013.01.30. 10:54

    iPhone 4-re van benne vmi új, érdemes a frissítéssel újratelepíteni a telcsit? Illetve ez egy teljes újratelepítés, vagy frissítés csak?

  17. ATI83 - 2013.01.30. 16:59

    Sziasztok. Nekem van egy 3 gs és tud-e valaki segíteni, hogy frissítés után miért nincs internet elérhetőségem, wifin működik rendesen. Köszönöm előreis.

  18. ejho11 - 2013.01.31. 15:40

    Mozaik M-ben vagyok,kapjatok be…Nembaj megyek at L-be,velem nem basznak ki :)

  19. Horvàth Pèter - 2013.01.31. 17:50

    Üdv, nekem ipad3 4g 32gb van… most azon se müködik?? direkt anno azert vettem meg az új ipad megjelenèsétől kb 3 honapra jott ki az ipad4 .. ami kicsit gáz…..

  20. Laci1988 - 2013.02.01. 20:22

    Nekem vodafone os iphone5 öm van frissitettem 6.1 re de nem ajál fel lte kapcsolot. Mit csináljak vagy egyáltalán érint ez engem?

  21. Laci1988 - 2013.02.01. 20:28

    Nekem egy vodeafone os iphone5 öm van engem érint az lte??? Segitsen valaki nem nagyon értek ehez a telefonhoz. Frissitettem 6.1 re de semmise változott!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.