Kitiltották az 500 px alkalmazást az App Store-ból

Slemi 2013.01.28. 13:31 Apple, Programok 4 hozzászólás 951

Sokaknak ismerősen csenghet az 500px fotómegosztó szolgáltatás, melynek létezik webes formája, valamint egy hivatalos iOS-re fejlesztett alkalmazása is. Ha az utóbbinak közületek akárki kedvelője, biztosan nem szívesen hallja, hogy az alkalmazást eltávolították az App Store-ról, egy olyan vád miatt, miszerint túl könnyen lehet vele erotikus képekre keresni. Az 500px egy másik alkalmazását, az ISO500-at ugyanezen okokból szintén kizárták a letölthető alkalmazások köréből a mai nap folyamán.

A TechCruch-nak adott interjújában az 500px egyik fejese Evgeny Tchebotarev elmondta, hogy az Apple egy fejlesztés után lett figyelmes a problémára. A hivatalos indoklás szerint, az alkalmazás keresőrendszere túl nagy lehetőséget nyújtott a felhasználóknak meztelen képek böngészésére. Ez a probléma a weboldalon és az alkalmazással kapcsolatban is fennáll (vagy fennállt), bár amint a találatok közt felbukkanó pornográf tartalmú képeket jelentették, azok egyből eltűntek a listából.

Nagyon sok műkedvelő szereti a művészi, erotikus, meztelen képeket, az 500px pedig egy fotózással és fotóművészettel foglalkozó alkalmazás, tehát a tény, hogy a cég nem szabott gátat eme képek számára, teljesen érthető. Fontos tudni, hogy tulajdonképpen akárki találhat pornográf tartalmat a Safari mobil böngésző segítségével is, ehhez nincs szükség többre pár másodpercnél. Az 500px jelenleg egy fejlesztésen dolgozik, amely remélhetőleg lehetővé teszi számára azt, hogy visszatérjen az App Store-ba.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

4 hozzászólás

  1. szabopal - 2013.01.28. 14:20

    Ennyi erővel számos alkalmazást ki lehetne tiltani. Pl: Pinterest, Tumblr, Flickr, stb…

  2. Ács Ferenc - 2013.01.28. 14:59

    Ez már nagyon álságos.
    Ezzel az erővel nem szabadna nekik iPhonet eladni mert azzal is túl könnyű erotikus képekhez jutni.
    App sem kell hozzá csak a beépített Safari.

  3. Solowphoto - 2013.01.28. 16:36

    Az 500px-en megkérdezi, hogy biztos meg akarjuk e nézni az ilyen képeket…illetva ha jól tudom az ilyen képeket is csak regisztráltak nézhetnek meg, ha megerösítik h elmúltak 18…szóval szerintem ez amit műveltek, nevetséges! Ezt az energiát fordíthatnák más fejlesztésre, mert lenne mit!

  4. Tádé - 2013.01.28. 22:47

    Ez komoly! Burjánzik a hülyeség. Képmutatás amerikai módra, miközben Ken Blackman, az egyik Apple mérnök a 15 perces orgazmus technikát tanulja tanfolyamon. Na, nem mintnha ez baj lene, csak akkor nem kellenek a fenti, képmutató megnyilvánulások, szerintem az Apple-nél felnőtt emberek dolgoznak, akiket nem hinném, hogy a gólya hozott.

Szólj hozzá Te is!