Vízhatlanná teheted az iPhone készüléked tok nélkül

NZsolt 2013.01.12. 23:14 Apple, iPhone 10 db 3,422

Az ún. “nanocoating” nem ismeretlen fogalom a kütyük terén, évek óta próbálkoznak azzal, hogy elektromos készülékeinket megóvják a víztől. A Santa-Ana beli Liquipel nevű cég most Las Vegasban, a CES-en mutatta be, hogy ők igenis meg tudják ezt valósítani. Tavaly már bemutatták a cég nevével megegyező nevű terméket, ám idén tovább mentek: azt állítják, hogy a Liquipel 2.0 százszor megbízhatóbb, mint az előző.

Itt nincs szó arról, hogy tokba kéne tenni az iPhone-t, hanem egy különleges nanotechnológiás eljárással láthatatlan védőbevonatot képeznek a telefon körül, mely akár harminc percig tartó vízhatlanságot is biztosít készülékünknek. Persze nem kell vele búvárkodni, meg úszóedzésre járni, ez arra van kitalálva, hogy a lehető leghatásosabban védje a telefont a tipikusnak számító balesetektől, mint például medencébe/pocsolyába ejtés, elázás.

Korábban a cég nem vállalt garanciát a “Liquipelezett” eszközökre, idén már fordult a kocka, s bár egyelőre még csak az Államokban elérhető, reméljük, hogy hamarosan Európában is érvényes lesz. A technológia hordozhatóvá vált, azok az üzletek, akik partnerek, igényelhetik a “Liquipodot” – a gépet, ami magától vízhatlanítja a telefont. Addig is, az érdeklődők az alábbi címen tudják leadni rendelésüket, majd postázniuk kell a készüléket a cégnek, akik elvégzik az eljárást a kiválasztott terméken.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

Hozzászólások száma: 10 db

  1. Dino - 2013.01.12. 23:48

    Tulajdonképpen konkrétan mire is vonatkozik a 30perc? Az eljárást követő védelmi képessèg, vagy a vízzel való kapcsolat maximális idejére?

  2. Bandita - 2013.01.13. 00:07

    Árát nem látom?

  3. blabla - 2013.01.13. 00:52

    már tavaly is nagyon tetszett :) örülök a fejlesztésnek :)

  4. Goya - 2013.01.13. 08:02

    Nyilván a vízhatlanság maximális idejére vonatkozik. Azt tudom elképzelni, hogy ez a réteg fél óra alatt feloldódik. Azt viszont nem tudom, hogy minden balesetnél 30 percet bír, vagy ha mondjuk egyszer bele esik valamibe 10 percre akkor a réteg annyira roncsolódik, hogy a továbbiakban 20 percet fog bírni…

  5. MFeri - 2013.01.13. 09:50

    És ha már nem kell, hogy lehet leszedni?

  6. Blabla - 2013.01.13. 10:11

    MFeri próbáld meg vizzel lemosni :D XD am mért kellene leszedni ? Még ha nagyítóval nézed akkor se látszik hogy lenne rajta valami . Akkor meg miért zavar ? Ha meg nem kell ne vedd meg . Vegyél egy vízálló tokot ,azt leszeheted ha nem kell , és azzal még buvarkodhatsz is :D

  7. eFree - 2013.01.13. 23:53

    Egy dolog nem világos csak,hogy hogyan oldották meg a töltőcsatlakozó,a jack dugó es a mikrofon/hangszóró beázását?

  8. Dávid - 2013.01.14. 08:41

    Ha jól értelmeztem akkor 20ezer magyar pénzért meg kapja az ember a legjobb borítást iPhone 5-re (+postaköltség) Priority Liquipel & Gadget Filmz 89$. Megfontolandó,de inkább meg várom,hogy itthon is elérhető legyen.

  9. Keresztes György - 2013.01.16. 06:59

    És az hogy lesz hogyha megvan a bevonat, akkor 30 perc múlva még a postakocsin úton vissza hozzám már inaktivvá válik a védelem… :-)

  10. Oven - 2013.02.03. 21:26

    akik nem értik a működését: az EGÉSZ telefon be lesz vonva egy vízálló réteggel. tehát a belseje, külseje, minden elektronika, a jack dugók, a töltöcsatlakozók is vízhatlanok lesznek. A réteg pedig teljesen láthatatlan, ezért is beszélnek nanotechnológiáról. a 30 perc pedig egyhuzamban történö “fürdés”. Tehát búvárkodni ne vidd magaddal, de ha van a telódon Liquipel akkor viheted uszodába, mosdóba, fürdökádba, esőben telefonálhatsz, ha pedig véletlen nyakonöntöd sem lesz baja.

Szólj hozzá Te is!