CES 2013: az iSpO2-vel mérni tudod az oxigént a véredben

Helme 2013.01.11. 23:14 Apple, Kiegészítők 11 hozzászólás 908

A Masimo nemrég jelentette meg az orvosi minőségű pulzioximéterét, mely azt méri, hogy mennyi oxigén található a vérünkben. A termék főként a sportolóknak és a pilótáknak lett kifejlesztve, hiszen nekik rendszeresen kell az O2 szintet figyelniük. Természetesen nem világmegváltó újdonság: már régóta lehet venni ilyet, de most az adatok iPhone-ra érkeznek.

A kiegészítőt majd a Tinke alkalmazásával lehet együtt használni. Ez a program egyébként hihetetlenül jó lett, nagyon pontos adatotokat szolgáltat. Éppen ezért örömteli, hogy kiemelkedő minőségű hardver kerül hozzá, hiszen így jóval olcsóbb lesz, mintha egy profi orvosi műszert kéne megvásárolni. Azonban senki ne gondolja azt, hogy ezt pár tíz dollárból meg lehet úszni. Az iSpO2 ára 249 dollár, ami nagyjából 54800 forintnak felel meg. És akkor még nem számoltuk hozzá, hogy kell egy iPhone is a használatához.

Vélhetően Magyarországon nem fog megjelenni, hiszen a hazai ára a legjobb esetben is 70-80 ezer forint lenne, ráadásul egyik szövetség sem engedheti meg magának, hogy ilyen high-tech kiegészítőket vásároljanak meg maguknak. Biztos van piaca, de nem nálunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. Slemi - 2013.01.11. 23:30

    Lehetne olyan is, ami alkoholt mér a vérben :D Lehet, hogy még a Rendőrség is lecsapna rá!

  2. blabla - 2013.01.12. 00:16

    Jójó meg minden de ez egy fölösleges dolog . Idén eddig semmi érdekeset nem láttunk a ces ról :(

  3. Esi - 2013.01.12. 10:05

    Hát az ára elég borsos, főleg hogy egy ilyen ujjra csíptethető pulzoximéter kb. 20.000 ft.
    Mondjuk azt nem lehet iphonehoz kötni….

  4. Gab - 2013.01.12. 10:39

    Kedves “blabla”! Nem tudom milyen erdekessegre vagysz a 2013-as CES-rol. En talaltam egy erdekes fejlesztest,ami mar nem csak koncepcio,hanem valosag.Az asztalra kivetitett billentyuzet.A videok alapjan nem tudom eldonteni mennyire hasznalhato,de azt irtak,h aki probalta 100 leutesbol 1et hibazott.Biztosan van meg mit fejleszteni rajta,de azert ez eleg fiturisztikus…

  5. András - 2013.01.12. 11:45

    Ennek tényleg nincs értelme de gondolom nem az átlag usernek van kitalálva. Ez a kivetített billentyűzet se egy nagy ötlet mert ahhoz lekell rakni a telefont valahova és simán felkapja valaki és oda az ultra modern telefon.

  6. Danim79 - 2013.01.12. 11:58

    Magyarországon esélytelen. 25-30 ezerért iPhone nélküli verzió kapható szaturációmérőkből…

  7. Danim79 - 2013.01.12. 12:00

    Inkább olcsó EKG kellene olyan, hogy csak a vezeték kell a telefonhoz.

  8. blabla - 2013.01.12. 16:02

    már fél éve tudok az ilyenfajta billentyuzetekröl , nekem is van és nyugodtan te is megvásárolhatod ezen a linken ha tetszik http://www.virtual-laser-devices.com/?an=vlk-new :D szoval ez nem nagy ujdonság :D de jó kis cucc csak kár hogy csak sötétben vagy erösen árnyékos helyen müködik tökéletesen .

  9. Gab - 2013.01.12. 19:34

    Latszik a CES-en keszult videon is,h meg eleg kezdetleges a technologia,de bamulatos,h amit az ember elkepzel,azt meg is valositja.Csak ido kerdese.Nem is olyan regen meg legyintettunk az ilyenek hallatan,v egy filmben latva…:)

  10. Koroncz János - 2013.01.19. 04:31

    Aztán jön majd a vérnyomás vércukor koleszterin és börfeszesség mérövel.

  11. qwe - 2013.01.19. 14:11

    Vérnyomásmérő,-igaziból hordozható kütyüre-azonnal vevő volnék…sajna…tudtok ilyet?

Szólj hozzá Te is!