Érkezhet az iWatch, az Apple legújabb szuperterméke?

Slemi 2013.01.05. 12:18 Apple, iPod 8 hozzászólás 6 441

Már régóta szólnak róla hírek, hogy az Apple egy Bluetooth 4.0-val rendelkező okos karórán dolgozik, és akár az év első felében meg is jelenhetne a piacon egy ilyen készülék. Több kínai forrás is megemlíti ezt a hírt. Eme portálok szerint tehát az Intel és az Apple összefogott egy ilyen termék megalkotásának érdekében. (Talán az Intel versenyképes mobil chipeket is megjelentet?) De még sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy ez a távlati terv 2013-ra valósággá váljon. Nem ez az első, hogy hírek jelennek meg ebben a témában. 2011 Decemberében a New York Timesban megjelent egy cikk, miszerint: Apple mérnökök nagyon kis csoportja megtervezett, sőt mi több elkészített egy hordható eszközt. Egyike volt ezeknek az ötleteknek a hajlított üvegű iPod amit a felhasználók a csuklójukon hordhattak volna, és az irányításban Siri lett volna a segítségükre.

Bizonyítékokat a szabadalmakból is meríthetünk bőven, például egy új folyékony fém szabadalma, vagy az üreges antenna, és még sokkal több, amelyeket egy iPod nanohoz hasonló karórába építhetnek majd bele. Az Apple nemrég frissítette az iPod nanot, visszaadva neki a régi hosszúságát és alakját, melyet a régi iPodoknál megszokhattunk. Elhagyták tehát a téglalap alakú, kicsi, mindössze 1,5 inch-es kijelzőjű dizájnt, melyet a hatodik generációval mutattak be. A lehetőség, hogy ezekhez a készülékekhez csuklószíjat is lehetett venni, nagyon tetszett a vásárlóknak, szóval a visszaalakítás és az eszközök nagyobbá tétele, jelentheti azt, hogy az Apple bemutat egy kizárólag erre való karórát a közeljövőben. Az Apple már egy ideje kísérletezget a formával, a kérdés az, mi szükséges ahhoz, hogy meggyőző iWatch terméket készítsenek, és betörhessenek vele a piacra? Reális egyáltalán a 2013-as bemutatás?

Ha a hírek igazak az Apple karórájával kapcsolatban, bizonyos, hogy nem ez lesz az egyetlen hasonló termék a piacon. Eleve vannak már okos karórák, melyeket sok felhajtás övezett mostanában. Egyik a jelentősebbek közül, a sokat hypeolt, nagyon beharangozott Pebble, mely megfelelt a Szövetségi Kommunikációs Bizottság(FCC) elvárásainak, és várhatóan az év elején piacra is kerül. A Meta Watch lehet az első óra, mely használja a Bluetooth 4.0-t, ezt a terméket volt Nokia és Fossil mérnökök fejlesztették, az operációs rendszerek közül pedig az Androidot és az iOS-t is támogatja.

A Sony egy ideje már árulja az okos karóráját, 149 dolláros bevezető áron, amely Android 2.1-et vagy újabb Android oprendszert használ. Az ennél jóval drágább I’m Watch nevű termék nem került annyira a középpontba, de ígéretesnek tűnik. A Google is dolgozik a Google Üveg(Google Glass) szabadalmán, mely passzolna az olyan hordható eszközökhöz, mint például egy karóra.
Azt is tervezzük, hogy egy bemutatót szervezünk az első Bluetooth-os hang által irányított okos karóráról az idei CES-en, hogy bepillanthassunk azokba a lehetőségekbe melyeket egy Siri által vezérelt Apple okos karórában rejlenek. Ami az androidos WIMM terméket illeti, az árusítások leálltak, a technológiát pedig eladta a cég, egy előre nem ismert vállalatnak.

Az Apple Előnye

Ezek a termékek nem egyedülálló, külön tartalommal rendelkező készülékek lennének, hanem a tulajdonságaik nagy részét már meglévő, iOS-t használó cikkekből importálnák. Ezek az átfeddések természetesen korlátozva vannak, hiszen egy óra, nem képes minden iOS nyújtotta funkcióra, így jópár okos karóra az Androidra szorítkozik majd. A legnagyobb probléma az alkalmazásokkal lehet. A fejlesztők legnagyobb problémájának, és a fejlesztések legnagyobb gátjának mutatkozhat, hogy élvezhető tartalommal lássák el, a mindössze 1-2 Inches kijelzőkkel rendelkező órákat.

Azonkívül az alkalmazásokon kívül, melyeket az egyéb iOS-t használó termékekből kerülnének át az órákba, szükséges lesz egy fejlesztői felület is, ami eszközöket nyújt ahhoz, hogy hasznos és nagyszerű alkalmazásokat fejleszthessenek, a felhasználók az órára. Olyan alkalmazásokat, amelyeknek segítségével kapcsolatot teremthetünk meglévő iOS-t használó készülékünk és óránk között, például, sok-sok olyan lehetőséggel, mellyel az iPhone-unkon vagy iPadünkön levő alkalmazásainkat az óránkról is irányíthatnánk.

Annak ellenére, hogy az Apple továbbra is árulja a hatodik generációs iPod nanohoz tartozó óraszíjakat, hihetünk egy új Apple okos karórában, amely egy teljesen átdolgozott felhasználói felületet tartalmazna. Ha az Apple okos órája valóban olyan közel áll a megjelenéshez ahogy a hírek elhitetik velünk, abban az esetben a Január-Februári megjelenés lenne ésszerű. Mivel szinte minden termékskálát a közelmúltban frissítettek(beleértve a nano-t is), egy új készülék elindítása betölthetné az űrt, amennyiben az valóban készen áll a bemutatásra. Ez azt is jelentheti, hogy az iWatch lehetne az első termék ami piacra kerül Jony Ive befolyása alatt, miután átvette a részleg vezetését az egykori vezető Scott Forstalltól. Ez megadná Ive-nak a lehetőséget, hogy egy teljesen új terepen szerezzen ismertséget, és a dizájnért is ő feleljen egyben.

Egy másik terület, melyben az Apple-nak megvan a lehetősége, hogy dominálja a versenyt a karórájával, Siri. A kisméretű kijelzővel rendelkező órák, nagy mértékben korlátozzák a lehetőségeket, például a Sony óráival arra sem nyílik lehetőség, hogy hívásokat bonyolítsunk le. Ami még fontosabb, az a bemenet, Sirin keresztül. Már lehetőség van netes keresésre, emlékeztetőkre, és jegyzetek írására, és más dolgokra is, Siri segítségével, diktálással. Talán a Martian órák lesznek az elsők, amelyek megengedik majd, hogy módosításokat végezzünk akár Sirin is, de az Apple-nek természetesen arra is megvan a hatalma, hogy Siri funkcióit speciálisan egy kisebb méretű termékhez igazítsák. Egy előzetes a megjelenő Martian termékekről:

Ami a nevet illeti, egyértelműnek tűnik az iWatch, melyet a média is felkapott. Természetesen megvan az esély arra, hogy a termék az iPod nano brand alatt marad. Habár, az új, átalakított nano miatt, szükség van arra, hogy az óra valamiben eltérjen majd tőle.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

8 hozzászólás

  1. matyas - 2013.01.05. 13:31

    nem lesz ilyen.

  2. Z - 2013.01.05. 14:02

    Es ha igen?:)

  3. Jana - 2013.01.05. 14:04

    Szerintem nem sok értelme van inkább az iTV ami engem jobban foglalkoztat üdv: Jana

  4. Öcsi - 2013.01.05. 15:05

    Én meg nagyon várom…. Üdv…. Öcsi!

  5. András - 2013.01.05. 17:13

    A képen nem néz ki jól ha ilyen lesz

  6. MacFly - 2013.01.07. 19:57

    Sztem iPod watch lesz

  7. Atek - 2013.01.29. 08:08

    Ez így elég ocsmány……….

  8. Lia - 2013.01.30. 21:01

    Ez nagyon király lenne :DD

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.