Elkészült a Gorilla Glass 3 – Háromszoros védelem a tartós kijelzőkért

KeleMan 2013.01.04. 19:05 Apple, Egyéb 4 db 5,695

A CNet legfrissebb beszámolója szerint elkészült a legtöbb okostelefon és táblagép érintőképernyőinél használt legújabb Gorilla Glass 3-as üveg. A Corning boszorkánykonyhájában megalkotott igencsak strapabíró üveg harmadik generációját a hamarosan induló CES kiállításon mutatja majd be a gyártó. Mint tudjuk, az első generációs Gorilla elnevezésű üveget kifejezetten az első iPhone készülékekhez tervezték, melyet mái napig Kentuckyban készítenek.

Azóta természetesen már más eszközökben is megjelent a védőüveg, melynek második generációja még nagyobb ellenállást tanúsított a törésteszteknek. A most érkező harmadik generációs üvegfelületen pedig – a fejlesztők állítása szerint – 40%-al kevésbé fognak meglátszódni az apró hajszálkarcok, míg 50%-al jobban fogja a sérüléseket is bírni.

Az Apple és a Corning vállalat közös együttműködését mindig is sűrű homály fedte, viszont Walter Isaacson könyvéből kiderült, hogy a kapcsolat még 2006-ban vette kezdetét, amikor is Steve Jobs látogatást tett a Corning főhadiszállásán és találkozott Wendell Weeks-el, a Corning CEO-jával. Persze a Corning vagy a Gorilla Glass név sosem jelent meg hivatalosan az iPhone vagy egyéb készülékek bemutatóinál, sosem tettek rá utalást, most azonban már biztosra vehető, hogy a 2013-ban bemutatásra kerülő iOS eszközök kijelzőit már ezen új generációs üveg fogja védeni.

Sajnos a múlt év közepe óta, a szintén a Corning által bejelentett Willow Glass-ről semmilyen információ nem látott napvilágot. A Willow Glass üvege olyan vékony, hogy az már hajlítható, viszont a teherbírása óriási, szinte törhetetlen. A fenti új technológiának persze nem sok értelme van, legalábbis jelenleg, amíg a többi alkatrész nem igazodik hozzá hajlíthatóság terén. A Gorilla Glass 3 viszont itt van, és alig várjuk, hogy letesztelhessük magunk is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Blabla - 2013.01.04. 21:05

    Csak így tovább :D

  2. Iphonenorbee - 2013.01.05. 02:52

    Nagyon jól hangzik!

  3. ÄroniPod - 2013.01.05. 09:23

    Az előző iPodomon Gorilla Glass volt, 15 centit zuhant a kőlapokra, és pókhálósra tört…alig várom a következő fajtát…

  4. Regi - 2013.01.05. 15:08

    Nekem még nem tört össze telefonom soha, akármilyen gagyi kijelzője volt. Pedig a galaxy s-t nem egyszer vágtam földhöz… iPhone-nal ezt nem tenném mondjuk, meg okom sincs, mert ez működik legalább :D

Szólj hozzá Te is!