Teljesen összezavarta az újév a „Ne zavarj” funkciót

NZsolt 2013.01.02. 17:08 Apple, iPhone 24 hozzászólás 2 187

Ha korábban az Apple arra készült, hogy az új év-új élet jegyében januártól végre javítja az összes iOS hibákat, akkor alaposan mellényúlt, ugyanis a „Ne zavarj” alkalmazásnak konkrétan a szilveszter zavarta meg a „fejét”. Többen jelezték (nem csak Magyarországról, hanem a világ számos pontjáról), hogy az előzetesen megadott időpont után sem kapcsolt le a funkció. A jó hír, hogy a hiba nem állandó, és a megoldás egyszerű.

A 9to5mac tapasztalatai szerint elég, ha kikapcsoljuk, majd újraindítjuk a beállításokban. Ugyan elsőre nem gondolnánk, hogy egy ilyen „apróság” miatt bármi komolyabb probléma adódhat, ám a tények mást mondanak. Még 2010-ben volt hasonló jellegű hiba, akkor az iPhone 4 ébresztője döntött úgy, hogy egy órával később kelti fel a tulajdonost.

Ez az egy órás „csendespihenő” elég volt ahhoz, hogy munkahelyeket veszítsenek emberek.(Egy Lindsay Garvey nevű hölgy elkésett az étteremből, ahol dolgozott, és emiatt kirúgták. Ezután Garvey nyílt levelet írt Steve Jobs-nak, amiben leírja, hogy rúgatta ki őt az iPhone-ja. A cikket ide kattintva olvashatod el angol nyelven. Az akkori hiba javítása átcsúszott 2011-re, ráadásul nem lett tökéletes – az amerikai Lakers kosárlabdacsapat több tagja is áldozatává vált az esetnek , és ez meglátszott a teljesítményükön is az egyik meccsen, ahová késve érkeztek meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

24 hozzászólás

  1. EEEE - 2013.01.02. 17:38

    Azért az Iphone-nak még jócskán van mit fejlődni…. 210ezerért ilyen hibát ?! Nemtudom érdemes lesz-e ennyit beáldozni rá, ha egyre több hiba derül ki róla…

  2. J - 2013.01.02. 17:52

    Megoldás egyszerű: ébresztőóra. Nem véletlenül lett feltalálva.

  3. strucc007 - 2013.01.02. 18:04

    Ezt én is tapasztaltam. Örülök, h ilyen egyszerű a javítása.
    Én egy másik hibát is tapasztaltam az újabb iOS telepítése után. Mégpedig, hogy barangoláskor nagyon nehezen kapcsolódik az új hálózatra. Az automata opcionál sem, perceket vagy 10 perceket kell várnom a csatlakozásra. A manuális opcionál legalább nagy nehezen felhozza az elérhető hálózatokat, majd az egyik elérhető hálózat kiválasztása után jópár percig csatlakozik. Mindez egy független i5. 1 órája épp Frankfurtban a Hbf-en ment el a térerő úgy, hogy amíg el nem hagytuk a pályaudvart, nem is volt mobilom. Az előbb meg Kölnben hosszú percekig tartott a csatlakozás egy másik hálózathoz :( Más tapasztalt ilyet? Lehet, h hibás a csere-iPhone-m?! :( Még annyi hozzátartozik a történethez, h Bécs belvárosában is elég gyenge a térerő, olyan helyeken, ahol a régi SGS-emnél majdnem full térerő van :(((

  4. Zerault - 2013.01.02. 18:31

    Nekem az ipad minim produkálja azt a “hibát” hogy pl.: a westendben lévő wifizone-os wifi-re nem akar kapcsolódni, néha pár újraindítás után egy kis ideig fogja majd eldobja és nem sikerül újra működésbe hozni. Illetve mintha érzékeny lenne a linksys routerekre is, mindig lecsatlakozik róluk egy idő után és nem is akarja őket látni és a jelszót sem akarja megjegyezni. Vissza vigyem hogy cseréljék ki? Ipad mini 16gb 6.0.2

  5. Beelush - 2013.01.02. 18:39

    Nekem nem oldotta meg a hibát, még azután sem amikor újra indítottam az iPhone 5. Az iPademen sem sikerült megoldani. Esetleg valakinek egy javaslat?

  6. Pintyo - 2013.01.02. 18:56

    Az elozo kommenthez csatlakoznek annyiban, hogy erre Londonban figyeltem én is fel! A metrorol feljovet utan volt, hogy 10 percig sincs szolgaltats! Elofizeteses UK (3 az operator) csomaggal! Ez sem az USA-ban, sem magyarorszagon nem fordult elo. Londonban is teljesen random csinalja! Ugyanazon az utvonalon is!

  7. Sipos Gabor - 2013.01.02. 19:20

    Nekem nem sikerült ez a csel, próbáltam mindent, de úgy marad. Írjatok ha van valami megoldás.

  8. Kakas - 2013.01.02. 19:40

    Nekem se sikerült a csel, ha ütemezem automatikusan bekapcsol azonnal :S 4S-en

  9. Keresztes György - 2013.01.02. 19:47

    Igen a jelenség létezik. A 3Gt kapcsold ki/be es egyből megtalálja a halozatot.

  10. strucc007 - 2013.01.02. 19:59

    Legközelebb kipróbálom a 3G off/on-t. Remelem, segíteni fog. Amennyiben igen, akkor csak szoftveres probléma lehet ez?

  11. Martin - 2013.01.02. 20:10

    Ezért vegyenek inkább az emberek Androidot… :)

  12. Lacko-o - 2013.01.02. 20:26

    Nekem IPhone 3GS-em van 1 éve.Eddig még nem volt egy hibája se.Ismétlem EGY HIBA SEM.Úgyhogy nem bántam meg hogy nem ruháztam be i5re.Megvárom a 6-ot, hátha akkor eléri azt a hiba számot mint a 3GS. XD

  13. Meli - 2013.01.02. 21:08

    Én meg hármassal kezdtem és soha semmi problémám nem volt. Persze most az 5- el sem, a legjobb telefonnak tartom. Szeretem az Apple termékeket mert csúcstechnológiás mindegyik Pro, Pad, IPhon egyaránt

  14. iKendiman - 2013.01.02. 22:47

    Nekem mar volt 3G, most 4S-van. Egyikkel sem volt bajom! Arra rájöttem hogy mindig az S-t kell venni, mert ha megcsinálják a telefont, lesznek benne hibák, amit az S-eknél mar kijavítanak!

  15. Mani - 2013.01.02. 22:59

    Nekem 4S-em van, és volt már hogy nem csatlakozott az otthoni wifihez, de a készülék kibe kapcsolása megoldotta. Ezen kívül nem tapasztaltam hibákat. A macbook pro retinám meg kifogástalan. A legjobb laptop véleményem szerint.

  16. strucc007 - 2013.01.02. 23:38

    @Mani: egyetértek. Szerintem is a jelenleg kapható legjobb laptop a rMBP 15″!!! ;) Bár ez nem tartozik a cikkhez.

  17. Balu - 2013.01.03. 07:14

    Nekem a ki-be kapcsolás után se kapcsol ki a megadott időben!!

  18. Idioty - 2013.01.03. 08:34

    Én most a cikk olvasásakor vettem észre, hogy még mindig aktív a ne zavarj funkció. Remélem tegnap, meg előtte reggel nem kerestek :).
    Térerő probléma nekem is van, ha egyszer megszakad, van hogy nem tud visszacsatlakozni. Újraindítás oldotta csak meg, 3G kapcsolgatást még nem próbáltam. Egyébként sima 4 iPhonom van.

  19. Mani - 2013.01.03. 09:56

    Még egy dolog ami idevág. Elég fura hogy a szundira 9 percet ad és nem lehet megváltoztatni :D

  20. gerrows - 2013.01.03. 15:18

    http://thozoonaploja.blogspot.hu/2008/03/mirt-pont-9-perc-szundi.html?m=1

    “Mivel kutatások bizonyították, hogy 10 perc elegendő idő ahhoz, hogy egy ember újra mély álomba merüljön, ezért az óragyártók a 9 perc mellett döntöttek, abban a hiszemben, hogy az időben felkelni nem tudók majd gyorsan és frissen kelnek ki az ágyból egy rövidebb szundizás után.”

  21. Rozso - 2013.01.03. 18:01

    Nekem az első perctől kezdve nem működik a ne zavarj funkció!(most sem)

  22. Ágica - 2013.01.03. 22:48

    Nekem is megzakkant a funkció, de lekapcsoltam és kutya baja (ki van kapcsolva…) :)

  23. Adrienn - 2013.01.04. 11:54

    Én más jellegű problémával kapcsolatosan kérnék segítséget..hátha valaqki tud segíteni!
    Probléma a következő:
    Iphone 4S ről lenne szó…3G vel nem tudok letölteni App Store ról semmit..nem működik se a Viber,se az Instagram..azt írja ki,hogy kommunikációs hiba,nem tudja betölteni,wifi vel működnek és letölteni is le tudok!Viszont..a what’s app és az internet teljesen jó 3G vel is…rá tudok bármire keresni!Ez mitől lehet?Valaki tudja esetleg?
    Előre is köszönöm

  24. Molnár László - 2013.01.06. 12:20

    Nekem egy 3G S van és elseje óta a nezavarj funkció a beállított időre nem kapcsol se ki se be kérnem aki tud rá megoldást segítsen köszönöm!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.