Máris a toplisták élén! Megjelent a Google Maps az iPhone készülékekre

KeleMan 2012.12.13. 17:14 Apple, iPhone 28 hozzászólás 2 063

A mai nap végre megtört a jég, ismét elérhetővé vált a Google Maps az Apple AppStore alkalmazásboltjában. Bár az iOS 6.0-ás mobiloperációs rendszer előtt a Google térképalkalmazása alapból integrálva volt az iPhone, iPod touch és iPad rendszereibe, az Apple saját fejlesztésű térképalkalmazásának indulásával azt nemes egyszerűséggel törölték a szoftverből. Az Apple ezt a licencszerződések lejárásával magyarázta, de persze több millió iOS felhasználó azóta is csak összeszorított fogakkal várta a Google térképét.

A várva várt “Messiás” a mai napon megérkezett és azt kell mondjuk, hogy a térképverseny ezáltal még csak most fog elindulni, hiszen a Google megoldása jelen pillanatban fényévekkel veri az Apple térképét, amelynek köszönhetően Cupertinoban a fejlesztők igencsak rá lesznek kényszerülve, hogy valami jobbat alkossanak. A Google alkalmazása ingyenesen letölthető, mely mindössze 7MB-os. A hír futótűzként terjedt végig a világhálón, így mostanra már a toplisták élén tanyázik és várhatóan ott is marad egy darabig, ami igencsak ciki az Apple számára.

Az alkalmazásban a készítők az eddig megszokottak mellett vadonatúj dizájnnal kedveskedtek, valamint kapunk Street View nézetet, tömegközlekedési tervezőt és ami a legjobb, hangos “turn-by-turn” alapú navigációt is. Az Apple áruházában az új program csupa 5 csillagos értékeléseket kapott, viszont megkérdezünk benneteket is! Ti hogy látjátok? Apple Maps vagy Google Maps lesz a befutó?

Google Maps - Transit & Food (AppStore Link) Google Maps – Transit & Food
Fejlesztő: Google LLC

Besorolás: 4+4.71218

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

28 hozzászólás

  1. Sagara07 - 2012.12.13. 17:26

    iPad-re persze, hogy lukszus kiadni… :/

  2. Foreign3r - 2012.12.13. 17:29

    A nap folyamán többször használtam. Hibátlan. Egy áttekintő térkép-nézet hiányzik. Persze, lehet, hogy csak én nem találom, hol lehet elohozni azután, hogy mar elindultunk a megtervezett útvonalon…

  3. Bogyó - 2012.12.13. 17:40

    Én is leszedtem,bár nekem a Apple Mapsal sem volt gondom…

  4. MacFly - 2012.12.13. 17:52

    nem rossz…
    sokkal szarabra számítottam!
    de az apple maps 3D-je überellhetetlen. Én az apple térképét fogom használni, mert az sokkal szebb
    ez az app pedig tipikus google: flikk-flakk, erre húzd arra húzd. de pl. nekem hiányzik a szimpla műholdas
    mert csak hibrid van.
    nameg azon a Google Earth linken jót röhögtem. Azt is illene iPhone 5-ösíteni
    :)

  5. MacFly - 2012.12.13. 17:54

    egyébként én a Apple helyében fizetősre raktam volna(0,89€) és akkor kicsit visszafogják.

  6. Bogyó - 2012.12.13. 18:06

    Az a baj,h nem az Apple dönti el hogy miért kér pénzt a Storeban…

  7. Bubi1999 - 2012.12.13. 18:23

    Szerintem ez az új maps alkalmazás sokkal jobb, mint az Apple Maps. Nem is volt vele gondom, de nekem sok szempontból nem tetszik a “Térképek” alkalmazás. De hiányolom a Google Maps-ből a 3D-t…

  8. HP - 2012.12.13. 18:51

    Véleményem szerint az Apple pillanatnyilag “gyengébb” szoftvert tud felmutatni, de 1 éven belül fordulhat a kocka. Mellesleg számomra tetszetősebb a grafikája…

  9. MacFly - 2012.12.13. 19:17

    HP: +1

  10. Reelow - 2012.12.13. 19:20

    Mint a messiast ugy vartam

  11. Lvgaben - 2012.12.13. 20:31

    Nekem sem volt semmi gondom az apple mapsal, bar nem m.o. elek… De azert letoltom, es megnezem

  12. Bogyó - 2012.12.13. 20:37

    Az fel tűnt valakinek,hogy a környező országok fővárosiról van 3D-s utcakép,csak Budapestről nincs?!?

  13. Oliver - 2012.12.13. 20:41

    Androidos telon is használtam a Google navit és nagyon megszerettem. IOS alatt is remek a megoldás. :) Ha még a Google Now is megjönne IOS-re is, tökéletes lenne. Az Androidos verzióban JB alatt, már simán élőszóban be lehet mondani a címet vagy akár csak, hogy pl benzinkut és már navigál is. Remélem IOS-re is megjön a megoldás. Egyébiránt sokan használunk Iphone-t és nyílván a Google-nek sem mindegy a dolog.

  14. Géb - 2012.12.13. 21:39

    Imadom az applet es szoftvereit de ez most jobb :)

  15. J - 2012.12.13. 22:40

    Semmire se jo. Veszek inkább egy navi appot, es azt használom térképkent amihez nem kell net kapcsolat.

  16. Superstar - 2012.12.13. 23:26

    Amit én eddig használtam a Googleből az perfekt, egyszer tévesztett eddig, amikor megakartuk nézni a helyzetünket az egyetemen, akkor minket a mellette lévő templomba helyezett el :)) Szóval nem tévedett sokat. Az applenek szerintem 3 év kb. mire elér a google map szintjére.

  17. Pingvin - 2012.12.14. 04:47

    Sziasztok
    Nekem nagyon tetszik az Apple térképe csak a tömegközlekedés hiányoltam belőle. De egy másik appal tökéletesen lehet használni (TransitTimes).
    Letöltöttem a Google térképet de valahogy nem érem el belőle a kontakt címeket, nem lehet vagy be kell állítani? Segítsetek ha tudtok előre is köszönöm.

  18. HunXPlayboy - 2012.12.14. 07:24

    Kérdésre a válasz : a Google sajnos élen jár a térképfejlesztésben a Applehöz képest. És meg fog is mert hát ne felejtsük 15 év előnye van. Azért emlékezzünk vissza hogy az első éveiben milyen volt a Google és ha megtesszük akkor máris nincs mit szégyenkeznie az Apple Mapsnek

  19. J - 2012.12.14. 08:39

    Utolsó +1 (nagyon erősen) csak manapság ezeket a tényeket elfelejtik, hogy más honnan indult 10 éve. Instant legagyizni es cső :D

  20. G - 2012.12.14. 09:42

    Simán lenyomja az Apple térképet. Nem csak a navi terén, de már kereséskor is. Ha meg nem címet hanem Poi-t keresek akkor egyből felhoz mindent. Próbáld meg ezt az Apple térképben…

  21. Zolee - 2012.12.14. 12:13

    Nem értem, hogy miért kell jónak mondani az apple maps-et, amikor nem az! Apple fan-ek, egy kicsit nagyobb önmérsékletet! A csili-vili grafika nem minden.

  22. Regi - 2012.12.14. 12:33

    Amire én használom, arra mindkettő tökéletes, de a tömegközlekedéses feature nagyon vonzott, ezért letöltöttem a guglisat is, majd meglátom, megéri-e, hogy foglalja a helyet.

  23. Aviator - 2012.12.14. 16:34

    G Tökéletesen igazad van! Sokkal jobb és precízebb a keresés.

  24. James - 2012.12.14. 18:23

    12-14 órára a bejelentésem után jött az email google től hogy csekkolták a bejelentésemet és igazam van
    Sorry és már javították is
    Lecsekkoltam és tényleg :)
    Apple nek 2 hónap kevés volt erre ennyit erről
    Apple nek komolyan kéne vennie ezt a térkép dolgot ha már elkezdte

  25. chris - 2012.12.14. 19:31

    Zolee: nem jó, te olvasol felre. csak te is szamold bele a legalabb 10 ev pluszt a google teljesitmenyebe, anno ok is ugyanilyen rossz terkepekkel, nulla poi-val kezdtek… vagyis ha jol emlekszem a legelejen meg terkep sem volt csak muholdas kepek…

  26. Dalton - 2012.12.15. 19:04

    Oh végre…

  27. Andrewyx - 2012.12.16. 07:10

    Rendes navigációnak nagyon karcsú.idötöltésnek pont jó ha unatkozol.

  28. vtomix - 2012.12.31. 10:48

    Én sokáig iGO-t használtam, és ez után próbáltam ki a gúglis navit… Hát a google navi az egy komolytalan játék az iGO-hoz képest… Persze ingyenes és jó, hogy van :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.