A közösségi média magát a kapitalizmust formálja át

KeleMan 2012.12.07. 11:00 Egyéb 2 hozzászólás 341

A fejlődő világban tapasztalható vagyon- és hatalmi koncentrációval, a gazdagok és szegények közötti szakadék mélyülésével párhuzamosan a közösségi médiának köszönhetően szaporodnak a gyarapodásból kirekesztett rétegek kezében az együttműködést, önszerveződést támogató eszközök, a vállalatoknak pedig meg kell tanulniuk idomulni az új környezeti feltételekhez – írja a Gartner amerikai piackutató, tanácsadó cég elemzése.

“A kapitalizmus nem omlik össze ugyan, de alapvető változásokon megy át, ahogy jobban idomulni kényszerül a 21. századi technológiához és magatartási formákhoz” – mutat rá Nigel Rayner, a Gartner kutatási alelnöke. “A kapitalizmus jövőbeni arcát a Facebook-generáció határozza meg az interneten és a közösségi médiában kifejlődött magatartási formák átvitelével az üzleti életbe. Mivel a Föld lakosságának fele 25 év alatti, erre hamarabb sor kerülhet, mint gondolnánk.”

A Gartner szerint a kapitalizmus több területen is szociális megjelenési formát ölt majd: a vállalatvezetési struktúra például hierarchikusból demokratikusabbá, meritokratikusabbá válik. Az alkalmazottak a közösségen belül játszott szerepüknek és rangjuknak megfelelően kapnak beleszólást az irányításba, nem pedig beosztásuk, életkoruk vagy szociális hátterük alapján.

A vállalatok nyíltabb megközelítést alkalmaznak majd a döntéshozatali folyamatokban, lehetővé téve a szervezet minden tagjának, sőt, még a szervezeten kívülieknek is a beleszólást. A gazdálkodási célokat a részvényesek, az alkalmazottak és a helyi közösségek közötti egyeztetések útján tűzik majd ki. A közösségi és mobil technológiák adaptálásával kétirányú kapcsolat alakul ki a vállalatok és a működési területüket alkotó közösségek között.

A Gartner szerint nem minden vállalat lesz képes és alkalmas az új “szociális-kapitalista” működési modell adaptálására, de az elkövetkező tíz évben azok közül fognak kiemelkedni a legnagyobb közmegbecsülésnek örvendő cégek, amelyek ezt megtették. A cégvezetésnek és az informatikai szakmának is meg kell értenie a küszöbön álló változások üzleti és vállalatirányítási következményeit, és gondoskodnia kell azok informatikai és közösségimédia-technológiai, valamint szervezeti feltételeinek biztosításáról.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. Blabla - 2012.12.07. 13:20

    Ez igy jó meg minden de Ennek mi köze van az oldalhoz ?

  2. Andrewyx - 2012.12.16. 07:12

    Jogos a kérdés…

Szólj hozzá Te is!