Az IDC növelte globális táblaszámítógép-eladási előrejelzését

KeleMan 2012.12.07. 18:26 Apple, iPad 0 db 237

Az amerikai International Data Corporation (IDC) felfelé módosította idei és jövő évi globális tábla számítógép forgalmi előrejelzését negyedik negyedéves elemzésében, mivel az év végére erőre kaptak az iOS eszközök eladásai, s az androidos gépeké is emelkedőben van, ugyanakkor sikerrel vetette meg a lábát a piacon a Windows 8 is.

Az IDC 2012-es globális táblaszámítógép piaci előrejelzését az előző negyedévi tanulmányában jelzett 117,1 millióról 122,3 millióra emelte, elsősorban az Apple iPad mini értékesítési sikerének köszönhetően. Az IDC szerint 2013-ban 172,4 millió lesz a globális értékesítési szám az előző prognózisban jelzett 165,9 millió helyett, 2016-ban pedig már 282,7 millió 261,4 millió helyett.

Az Apple iPad mini értékesítési sikere ellenére az Apple piaci részesedése a 2011-es 56,3 százalékról az idén 53,8 százalékra csökken, miközben az androidos készülékeké a tavalyi 39,8 százalékról 42,7 százalékra, a különböző Windows mobil operációs rendszereken futó táblagépeké (RT, 7 és 8) pedig egy százalékról 2,9 százalékra emelkedik.

Az IDC előrejelzése szerint 2016-ra a Windows (RT, 7 és 8) nagy szeletet hasít ki mind az iOS, mind az Android operációs rendszerek piaci részesedéséből. Miközben a Windows (RT, 7 és 8) operációs rendszeren futó táblagépek piaci részesedése az idei 2,9 százalékról 2016-ra 10,3 százalékra növekszik, az iOS operációs rendszeren futó táblaképeké az idei 53,8 százalékról 49,7 százalékra, az androidos készülékeké pedig 42,7 százalékról 39,7 százalékra csökken.

A táblaszámítógépek értékesítésének növekedése az IDC kimutatása szerint egyértelműen az e-book olvasók kárára történik. A piackutató előrejelzése szerint az e-book olvasó készülékek világpiaci forgalma a tavalyi 27,7 millióról az idén 19,9 millióra csökken, majd a következő években tovább mérséklődik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!