Amerikában kezd gyártásba az Apple, jöhet az almás TV

KeleMan 2012.12.07. 20:14 Apple, Mac, Tim Cook 7 db 1,180

Jövőre az USA-ban kezd komputergyártásba az Apple – jelentette be helyi idő szerint csütörtökön az amerikai vállalat vezérigazgatója, Tim Cook az NBC televízióban. Ezzel a cég feltehetően tompítani fog az őt érő bírálatok élén, amiért Ázsiába telepítette ki a gyártás nagy részét és ottani beszállítókkal dolgoztat. Az Apple 100 millió dollárt ruház be a projektbe, ez az összeg azonban eltörpül az általa felhalmozott, mintegy 120 milliárd dollárhoz képest.

“Jövőre az egyik már meglévő Mac-ünket az Egyesült államokban fogjuk gyártani” – jelentette ki Cook, de azt nem árulta el, hogy pontosan melyik modellről van szó.

Feltételezések szerint az új iMac-ek valamelyikéről lehet szó, mert azokon már most is az Assembled in the U.S.A. (Összeszerelve az Egyesült Államokban) felirat szerepel, de Cook ezeket azzal hessegette el, hogy mindig is volt Apple-összeszerelés és komponensgyártás Amerikában. Az Apple-vezér a BusinessWeeknek úgy nyilatkozott: nem feltétlenül maga a cég fog számítógép-alkatrészeket gyártani, hanem együttműködik másokkal és befektetésre készül.

Az Apple tavaly elhunyt vezérigazgatója, Steve Jobs kerülte, hogy a beszállítókról a nyilvánosság előtt beszéljen. Cook azonban márciusban Kínában meglátogatta a Foxconn egyik üzemét és beleegyezett, hogy megvizsgálják a munkakörülményeket és a béreket az Apple-nek dolgozó kínai cégeknél. Cook kijelentette: nem aggasztja, hogy a magasabb amerikai gyártási költségek felhajtják majd az árat.

“Nem az árakról, hanem a szakképzettségről van szó” – nyilatkozott a vezérigazgató, aki rámutatott az ipari szakképzettség “elhagyta az Egyesült Államokat”, amit szeretne visszahozni.

Elismerte, hogy hozzá kíván járulni a 8 százalék körüli amerikai munkanélküli ráta csökkentéséhez. Az Apple az 1990-es évek végéig az Egyesült Államokban szereltette össze a legtöbb termékét, ám ezután az alacsonyabb bérköltségű Ázsia felé fordult. Az Apple nem az első vezető technikai cég, amely Amerikába helyezi termelésének egy részét. Októberben a világ második legnagyobb PC-gyártója, a Lenovo jelentette be, hogy gyártósort telepít Észak-Karolinába, amely a jövő év elején kezdi el a termelést.

Idén a Google kezdte a texasi üzemében gyártatni a forgalomba végül nem került Nexus Q médialejátszóját. A Boston Consulting Group tavaly azt jósolta, hogy 2015-től számos vezető elektrotechnikai cég kezd termelésbe az Egyesült Államokban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 7 db

  1. Csaba - 2012.12.07. 20:40

    Hol is???? Mikor jön a frissítés az iphone5-re?????? Valaki?????

  2. blabla - 2012.12.07. 22:51

    Szerintem jó kezekben van a cég :) tim cook nem is tunik ojan rossznak :) kiváncsi leszek az apple televiziora , remélem miután megjelenik nem változtatom meg a véleményemet :D

  3. Zoty4 - 2012.12.08. 13:58

    az a gáz hogy még a mai napig nem lehet kapni 32 gigás i5-t pedig már 2 hónapja elstartolt
    Na ez a szánalmas. Tegnap bebattyogtam a T-hez és azt mondták idén már ne is számítsak rá.

  4. MacFly - 2012.12.08. 18:26

    Áruld el minek veszel t-set?
    ott a független azt gyorsabban megkapod

  5. Zoty4 - 2012.12.08. 19:26

    hm talán már 100000 fttal olcsóbb előfizetéssel?

  6. Zoty4 - 2012.12.08. 19:33

    ja és kamatmentes részletre meg lehet venni

    • a.sebi - 2012.12.11. 13:46

      Minjart jonnek gazdagègèk ès elmondjak h plusz a havi díj….. mert szerintük jobb megvenni 200 èrt ès utàna 32 ftos percdìjjal lebeszèlni havi 10 ezret..mert az butasàg hogy megveszed 100 ert kamatmentesen ès utàna a 10 ezer havidijadat lebeszèlheted 25 ft os percdijjal ès meg kapsz mobilnetet meg ingyen smst…heheh jahj istenem szeretem ezt az oldalt de az ide latogató korlàtolt embereket egyszerűen nem tudom elfogadni….tisztelet a kivètelnek…amugy a magyar elofizu àrak botrànyosak…de mèg mindìg jobb mint függetlenül telot venni es utana dominozni…..
      Ausztriaban igy megèrnè…de itt nem erdemes feltoltozni…kint van egy drei halozathoz tartozo sim kàrtya amit havi 12 euroval kell feltölteni,ezert drei halozaton belul kapsz 1000 percet mas halozatba plusz 1000 percet, 1000 smst mindenhova, es 2gb mobilnetet….ez efektìve annyit ad mint a voda red dijcsomag, csak havi 3300 ft èrt… es ha nem kell nem toltod fel…igaz a sim kàrtya 20 euro ha megveszed….igy megèri …mert ugyan ez elofizuval havi 50 euro lenne azaz 13500 ft

Szólj hozzá Te is!